XII.

Aki ragaszkodik ahhoz a szemponthoz, amely szerint
a cenzúra az álomferdítés fő indító oka, nem fog csodál-
kozni, ha az álomfejtés eredményeiből azt is megtanulja,
hogy a felnőttek legtöbb álmát az elemzés erotikus vá-
gyakra vezeti vissza. Ez az állítás nem akar a leplezetlenül
szexuális tartalmú álmokra célozni, melyeket bizonyára
minden álmodó ismer saját tapasztalásából, holott egyedül
ezeket szokták „szexuális álmok“ neve alatt leírni. Igaz,
ezek az álmok is elég sok idegenszerű dolgot produkálnak
a tekintetben, hogy milyen személyeket választanak nemi
tárgyul, hogy itt minden nemi korlát, melyet pedig az ál-
modó éber állapotban nem hágna át, el van hárítva az útból
és abban, hogy benne sok u. n. perverzitásokra emlé-
keztető részlet fordul elő. Az analízis azonban megmu-
tatja, hogy igen sok más álom is, melyeknek nyilvánvaló
tartalma semmi erotikát nem árul el, a magyarázó elem-
zési munka befejeztével nemi vágyteljesülésnek bizonyul;
másrészt az is kitűnik itt, hogy igen sok gondolatnak,
melyek mint „nappali maradékok“ játszanak bele az
ébrenlét gondolatvilágából az áloméba, csak elfojtott ero-
tikus vágyak segítségével sikerült helyet kapniok az álom
színjátékában.

Ezen elméletileg egyáltalában nem várt vagy kivánt
tényállás magyarázatául utalunk arra, hogy a kultúrára
való nevelés folytán az ösztönök egyetlen más csoportja
sem szenved el oly messzemenő elfojtást, mint épen a
nemiek, másrészt arra, hogy épen a nemi ösztönök azok,
melyek a magasabb lelki forumok uralma alól a legtöbb
embernél a legkönnyebben tudják kivonni magukat. Mióta

58

megismerkedtünk a nyilvánulásaiban gyakran oly jelenték-
telennek látszó, rendesen észre sem vett vagy félreértett
gyermeki szexualitással, jogunk van azt mondani, hogy csak-
nem minden kultúrember megőrizte egy vagy más tekin-
tetben nemi életének gyermekességét s így megértjük ebből,
hogy elfojtott infantilis nemi vágyak szolgáltatják az álom-
képződés leggyakoribb és legerősebb mozgatóerejét.^*)

Hogy az olyan álomnak, mely erotikus vágyakat fejez
ki, sikerül nyilvánvaló tartalma által az ártatlanság és
nemiségtől mentesség benyomását kelteni, csak egy módon
lehetséges. Nemi képzetek anyagát nem szabad mint olyat
ábrázoláshoz juttatni, hanem az álomtartalomban célzások,
jelzések s a közvetett ábrázolás más hasonló módjai kell,
hogy helyettesítsék őket, még hozzá oly módja
közvetett ábrázolásnak, melyeknek a jelentése nem magától
értetődő. Az ábrázolás azon eszközeit, melyek e feltéte-
leknek megfelelnek, az ábrázolandó dolgok szimbolumai-
nak szokás nevezni. Különös érdeklődésünkre azóta tart-
hatnak számot e szimbolumok, mióta észrevettük, hogy az
egy nyelven beszélők álmaikban ugyanazokat a szimbolu-
mokat alkalmazzák, sőt egyes esetekben a jelképközösség
túlhágja a nyelvközösség határait is. Minthogy maga az
álmodó nem ismeri az általa használt szimbolumok jelen-
tőségét, egyelőre talány, honnan származik azok viszony-
lata a tőlük helyettesített vagy jelzett dolgokhoz. Maga a
tény azonban kétséget nem szenved és jelentőssé válik az
álomfejtés technikája szempontjából, mert az álomszim-
bolika segítségével lehetséges az álomtartalom egyes ele-
meinek, az álom némely részletének, néha egész álomnak
a jelentését megérteni anélkül, hogy az álmodót ki kellene
kérdeznünk, ötleteit elmondatnunk. Ezzel megközelítjük
az álommagyarázás népies eszményképét, másrészt vissza-
térünk a régi népek magyarázó technikájához; náluk az
álomfejtés csupán szimbolikával való magyarázásból állott.

Bár az álomszimbolumok tanulmányozása még nagyon
távol van a befejezésétől, mégis módunkban van már egyes

^*)Lásd a szerző e tárgyról írt művét: „Drei Abhandlungen zur
Sexualtheorie“, 1905. II. kiadás. 1913. (E mű fordításomban magyarul
is megjelent „Három értekezés a szexualitás elméletéről“ cím alatt.
Budapest, II. kiadás. 191?. Ford.)

59

határozott kijelentéseket tehetni felőlük, úgy általánosság-
ban, mint némely részletkérdésben. Vannak szimbólumok,
melyek csaknem általánosan egyértelműen magyarázhatók,
így a király és királyné (császár, császárné) a szülőket
jelentik, a szoba – asszonyt ábrázol (Frauenzimmer!),
annak be- és kijáratai a test nyílásait. Az álomszimbolu-
mok legnagyobb része személyek, testrészek és olyan testi
működések ábrázolására szolgál, melyek erotikus érdeklő-
déstől hangsúlyozvák, különösen a nemi szerveket a gyakran
igen meglepő jelképek egész sora ábrázolhatja; a legvál-
tozatosabb természetű tárgyak lehetnek a nemi szervek
elképes ábrázolásának eszközei. A közösség, a „tertium
comparationis“ magától értetődik, ha éles fegyver, hosszú
és merev tárgy, például fatörzs, bot helyettesíti álomban
a férfi nemi szervét; szintúgy, ha szekrény, doboz, kocsi,
kályha reprezentálja a női testet; de nem minden szimbo-
lumnál ily könnyű dolog a kapcsoló viszonylatok átértése.
Hitetlenséggel fogadnók például, hogy a lépcső és a má-
szás a nemi közösülésnek, a nyakkendő a férfi nemi szerv-
nek, a faanyag a női testnek legyen a szimbóluma, ha
nem sikerülne más úton is meggyőződést szerezni e szim-
bolikus viszonylat ténylegességéről. Egyébiránt az álom-
szimbólumok egész sora kétnemű, az esetleges összefüg-
gések szerint vonatkozhatik férfi vagy női genitáléra.

Vannak univerzális elterjedettségű szimbólumok, me-
lyeket ugyanazon nyelv- és műveltségi kör minden tagjának
álmaiban fellelhetünk; viszont vannak igen szűk körben,
vagy csak egyénileg jelentőségteljes jelképek, melyeket az
egyes ember alkotott a saját képzetkörének anyagából. Az
előbbiek közt vannak olyanok, melyeknél már maga a
nyelvhasználat is indokolja, hogy igényük legyen a nemi-
ség helyettesítésére (így a földmívelésből származók, pél-
dául a német „Fortpflanzung“, a termékenyítő mag);
viszont olyanok is vannak, melyeknek a nemiséghez való
viszonya, úgy látszik, visszanyúlik a legősibb időkbe s
képzetalkotásunk leghomályosabb mélységeibe. E kétféle-
szimbólumot illetőleg a jelképalkotó erők napjainkban sem
aludtak ki. Megfigyelhetjük, hogy egy-egy újonnan felfe-
dezett tárgy (például a léghajó) azonmód univerzálisan
elterjedt nemi szimbólum rangjára emelkedik.

60

Téves volna egyébként azt hinnünk, hogy az álom-
szimbolikának (az „álom nyelvének“) alaposabb ismerete
függetleníthetne minket attól, hogy az álmodónak az álom-
hoz kapcsolódó ötleteit is ki kelljen kérdezni, úgy, hogy
teljesen visszatérhetnénk az antik álomfejtési technikához.
Eltekintve attól, hogy vannak egyéni szimbólumok, és
hogy az univerzálisok alkalmazásában is vannak ingado-
zások, sohasem tudhatjuk eleve, hogy az álomtartalom
valamely eleme jelképesen veendő-e, vagy eredeti értel-
mében; azt pedig határozottan tudjuk, hogy az álomnak
nem lehet az egész tartalmát jelképesen magyarázni. Az
álomszimbolika ismerete legfeljebb csak az egyes álom-
tartalmi alkatrészek lefordítását teszi lehetővé és sohasem
fogja feleslegessé tenni a fennebb közölt technikai szabá-
lyok alkalmazását. Viszont ép ott válik a magyarázó
munka legbecsesebb segédeszközévé, ahol az álmodó
ötletei csődöt mondanak, vagy ki nem elégítők.

Nélkülözhetetlennek bizonyul az álomszimbolika az
ember úgynevezett „tipikus“ álmainak és az egyes egyén-
„ismétlődő“ álmainak értelmezésénél. Ha az álom jelképes
kifejezésmódjának méltánylása e rövid vázlatban is arány-
lag oly tökéletlenül sikerült, úgy e mulasztás mentségéül
hivatkoznunk kell egy megismerésünkre, mely a legfonto-
sabb mindazok közt, amiket e tárgyról alkothattunk. Az
álomszimbolika jóval túlmegy az álom területén; nemcsak
az álomnak a kiváltsága, hanem ugyanígy uralkodik a
mese, a rege, a monda, a hitrege, az élc és a népies mon-
dások ábrázolásmódjában. A szimbolika lehetővé teszi,
hogy kövessük az álom benső kapcsolatait mindezekkel a
lelki képződményekkel; be kell azonban látnunk azt is,
hogy a szimbolikát nem az álommunka teremti, hanem,
hogy az valószínűleg tudattalan gondolkodásunk egy saját-
sága, mely gondolkodás az álommunka számára a sűrít-
hető, eltolható, dramatizálható anyagot szolgáltatja.^*

^*) Bővebben írnak az álomszimbolikáról az álomfejtésről szóló
régi írások, a daldisi Artemidoros, Scherner: „Das Leben des Traumes“
1861., a szerző „Traumdeutung“-ja, a pszichoanalitikus iskola mitho-
lógiai munkái és W. Stekel könyve („Die Sprache des Traumes“, 1911.)