IV.

Hölgyeim és uraim! Bizonyára tudni óhajtják most
már, hogy a leírt technikai eszközök segítségével mit derít-
hettünk ki a neurotikusok kórokozó komplexumai és elfojtott
vágyai felől.

Mindenekelőtt a következőt: A pszichoanalitikus kutatás
a betegek kórtüneteit valóban meglepő szabályossággal sze-
relmi életükben szerzett benyomásokra vezeti vissza; azt
mutatja, hogy a pathogén vágyrezdülések természete erotikus
részlet-ösztönökkel azonos és annak a felvételére kényszerít
bennünket, hogy a megbetegedéshez vezető befolyások között
a legnagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk az erotika
terén bekövetkezett zavaroknak, még pedig mindkét nemnél
egyaránt.

Tudom, hogy nem szívesen hiszik el ezt az állításomat.
Még oly kutatók is, kik készségesen követnek lélektani mun-
kám terén, hajlandók azt hinni, hogy a szexuális mozzanatok
kórokozó jelentőségét túlbecsülöm és azzal a kérdéssel for-
dulnak hozzám, mért ne adhatnának egyéb lelki izgalmak is
okot az elfojtás és pótképződés leírt jelenségeinek létre-
jöttéhez. Nos, erre így felelhetek: Nem tudom, mért ne adhat-
nának rá okot; nem is volna ez ellen semmi kifogásom; de a
tapasztalat azt mutatja, hogy ez a hatásuk tényleg nincs
meg, hogy azok a szexuális mozzanatok hatását legfel-
jebb ha támogatják, de sohasem pótolják. Ezt a tény-
állást én egyáltalán nem állítottam fel elméleti követelmény

44

gyanánt; az 1895-ben dr. Breuerrel együtt nyilvánosságra
hozott hisztéria-tanulmányokban nem is foglaltam még el
ezt az álláspontot; de kénytelen voltam e véleményt meg-
alkotni, amint tapasztalataim számban gyarapodtak és a
dologba mélyebben behatoltak. Uraim! Az Önök soraiban
néhányan legbensőbb barátaim és követőim
közül, kik elkísértek utamon ide Worcesterbe. Kérdezősköd-
jenek náluk és azt fogják hallani, hogy a szexuális ätiologia
mértékadó jelentőségéről szóló állítást eleinte mindannyian
teljes hitetlenséggel fogadták, míg saját analitikai fáradozásuk
közben nem kényszerültek e felfogást magukévá tenni.

A betegek viselkedése nem igen kedvez annak, hogy
a szóban forgó állítás igazságáról könnyűszerrel meg-
győződhessünk. Ahelyett, hogy készségesen tárnák elénk
felvilágosításaikat nemi életükről, minden lehető módon rejte-
getni igyekeznek azt. Az emberek egyáltalán nem őszinték
nemi dolgokban. Nem mutatják meg nemi életüket a maga
valóságában, hanem hazugságokból szőtt, vastag lepellel
takarják azt be, mintha zord volna az időjárás a szexualitás
világában. És ebben igazuk is van, a mi kulturvilágunkban
nem kedvez a napsugár és a szabad levegő a nemi tény-
kedésnek; voltaképpen senki közülünk nem leplezheti le
egyetlen embertársa előtt sem teljes szerelmi életét.

Csak mikor rájöttek pácienseik arra, hogy az Önök
gyógykezelésében igazán meg van engedve az otthonos
kényelem, csak akkor vetik le azt a hazugságpletylet, s
csak akkor jutnak majd Önök is abba a helyzetbe, hogy
erről a vitás kérdésünkről véleményt alkothassanak. Sajnos,
az orvosok sincsenek kivéve az alól a szabály alól, hogy a
szexuális élet kérdéseiben az ember személyes szempontból
foglal állást és közülük is sokan rabjai az álszemérem és
kéjsóvárgás azon keverékének, mely szexuális téren a legtöbb
„kulturember“ viselkedését dominálja.

Most pedig hadd folytassam tapasztalataink közlését.

45

A pszichoanalitikus kutatás az esetek egy másik csoportjában
a tüneteket valóban nem szexuális okokra, hanem banális
rázkódásokra vezeti vissza. De ezt a megkülönböztetést egy
más körülmény fosztja meg jelentőségétől. Ugyanis az az
analitikai munka, amely valamely kóreset alapos felderítésé-
hez és teljes meggyógyításához szükséges, egyetlenegy esetben
sem szorítkozik a megbetegedés idejének éleményeire,
hanem minden egyes esetben visszanyúlik a beteg serdülő
korára és korai gyermekségére is, s csak ott akad azokra
a benyomásokra és eseményekre, amelyek a későbbi meg-
betegedésnek irányt szabtak. Csak a gyermekkori élemények
adják meg a magyarázatát a későbbi rázkódásokkal szemben
tanúsított érzékenységnek is s csak, ha ezeket a rendszerint
elfelejtett emléknyomokat is felderíthetjük és tudatossá tesszük,
csak akkor tudunk a kórtünettel megbirkózni. És itt ugyan-
ahhoz az eredményhez jutunk, mint az álom vizsgálatánál;
itt is a gyermekkor elpusztíthatatlan, elfojtott vágyrezdülései
szolgáltatták a tünet kialakulásához szükséges erőt; nélkülük
a későbbi rázkódások utáni ellenhatások normálisan zajlottak
volna le. A gyermekkor ezen hatalmas vágyteljesülési törek-
véseit általában szexuális természetűeknek mondhatjuk.

De most már azután igazán nem kétkedem benne, hogy
csodálkozást keltettem Önökben. Hogyan? Hát van egyáltalán
gyermeki szexualitás? – fogják Önök kérdezni. És vajjon a
gyermekkor az életnek nem azon szaka-e, melyet a szexualitás
hiánya jellemez? Nem, uraim, ez kétségkívül nincs úgy; a
szexualitás nem bújik be a pubertás idején a gyermekbe olyan
hirtelen, mint az evangéliumi ördög a sertésekbe. A gyermek-
nek megvannak a nemi ösztönei és ténykedései kezdettől
fogva; magával hozza azokat a világra s ezekből alakúl ki,
nagyon jelentőségteljes, fokozatokban dús fejlődés közben, a
felnőttek úgynevezett normális nemi élete.

A véletlen kedvezése folytán épen az Önök sorai közül
hivatkozhatom egy tanúra, ki állításaim mellett fog vallani. Egy

46

dolgozatot mutatok íme Önöknek, dr. Sanford Bell tollából,
melyet az „American Journal of Psychology“ 1902-ben tett
közzé. A szerző a Clark University collegiumának tagja,
ugyanazon egyetemé, melynek falai közt most összegyűltünk.
A dolgozatban, melynek címe „A preliminary study on the
emotion of love between the sexes“¹⁾, s amely három évvel
az én „Drei Abhandlungen zur Sexualtheorie“ című munkám
előtt jelent meg, a szerző ugyanazt mondja, amit ép az imént
mondtam én Önöknek: The emotion of sex love . . . . does
not make its appearance for the first time at the period of
adolescence, as has been thought.² A szerző, mint mi európaiak
mondanók, amerikaisan dolgozott; 15 évfolyamán nem kevesebb,
mint 2500 pozitív megfigyelést gyűjtött össze, ezek közül
800 a maga észlelése volt. Azokról a jelekről, melyekben
ez a szerelmesség megnyilatkozik, így ír: The unprejudiced
mind in observing these manifestatio-
nes in hundreds of
couples of children cannot escape referring them to sex
origin. The most exacting mind is satisfied when to these
observations are added the confessions of those who have,
as children, experienced the emotion to a marked degree of
intensity, and whose memories of childhood are relatively
distinct.³ De még jobban meg fognak lepődni Önök közül
azok, kik nem akarnak hinni az infantilis nemi élet létezésében,
ha azt kell hallaniok, hogy ezek között a korán szerelmes
gyerekek között, nem is kevesen, csak három, négy, vagy öt
évesek voltak.

¹ Előzetes közlemény a nemek közti szerelmi gerjedelemről. (Ford.)

² A nemi szerelem gerjedelme nem az ifjúkor időszakában
mutatkozik először, mint eddig hitték. (Ford.)

³ Az elfogulatlan elme, ha e megnyilatkozásokat a gyermekpárok
százainál figyeli meg, nem térhet ki az elől, hogy ezeket nemi eredetűek
nek tartsa. A legkritikusabb elmét is kielégíti ez a feltevés, ha e meg-
figyelések mellett tekintetbe veszi azoknak a vallomásait is, kik gyerek-
korukban e gerjedelmet jelentékeny mértékben tapasztalták önmagukon
s kiknek gyermekkori emlékképei aránylag élesek. (Ford.)

47

Nem csodálkoznék rajta, ha honfitársuk ezen meg-
figyelései Önök között több hitelre találnának, mint az
enyéim. Nekem magamnak nemrég szerencsésen sikerült
egy szorongásban szenvedő öt éves fiúcska analiziséből,
melyet a saját apja vitt keresztül szakszerűen,¹⁾ meglehetősen
teljes képet nyernem a gyermeki szerelmi élet egy korai fej-
lődési fokának testi ösztöneiről és lelki megnyilatkozásairól.

Arra is emlékeztethetem Önöket, hogy barátom, dr. C.
G. Jung, csak néhány órával ezelőtt olvasott fel ugyanezen
teremben egy még fiatalabb kis leányon tett megfigyelést,
kinél ugyanazon alkalmi ok hatása alatt, mint az én páciensemnél
– – egy testvérke születésekor – – csaknem ugyanazok az
érzéki gerjedelmek, vágyak és komplexumok keletkeztek és
voltak biztosan kitalálhatók. Nem esem tehát kétségbe
azon, hogy Önök is meg ne barátkozzanak a gyermeki
szexualitás eleinte visszataszító gondolatával; dicséretreméltó
példaként csak E. Bleuler-re, a zürichi pszichiáterre, hivat-
kozom, ki még csak egynehány év előtt nyilvánosan kielen-
tette, hogy „az én szexuális elméleteimmel szemben hiányzik
benne a megértés“ s azóta a gyermeki szexualitást teljes
egészében, saját tapasztalatai alapján megerősítette.²⁾

Hogy a legtöbb ember, orvosi megfigyelők csakúgy,
mint mások, a gyermek nemi életéről hallani sem akarnak,
nagyon is érthető. A kulturnevelés nyomása elfeledtette velük
a saját infantil nemi ténykedésüket s most már nem
akarják, hogy az elfojtott dolgokra emlékeztessék őket. Más
meggyőződés alakulna ki bennük, ha vizsgálataikat az
önelemzéssel, gyermekkori emlékeik revíziójával és magyará-
zásával kezdenék.

¹⁾Analyse der Phobie eines fünfjährigen Knaben. Jahrbuch für
psychoanalytische und psychopathologische Forschung. I. kötet.
I. rész 1909.

²⁾Bleuler, Sexuelle Abnormitäten der Kinder. Jahrbuch der
Schweiz.-Gesellschaft für Schulgesundheitspflege IX. 1908.

48

Tegyenek le a kételkedésről és lássanak velem együtt
a gyermeki nemi élet méltánylásához, a legkoraibb életek-
től kezdve. A gyermek nemi élete nagyon összetettnek bizonyúl
s azt sok, különféle forrásokból eredő összetevőre lehet
szétbontani. Mindenekelött független még a fajfentartás
funkciójától, s annak csak késöbb áll majd a szolgálatába.
Ellenben arra szolgál, hogy a kellemes érzetek különféle
fajtáit felbressze, melyeket analogiák és összefüggéseik alap-
ján a nemi gyönyör¹ fogalmában foglalhatunk össze. A gyermek
nemi gyönyörüségének főforrása bizonyos különösen ingerlékeny
testrészek megfelelő izgatódása; ilyenek a száj, végbél és
húgycső nyílása, de a bőr és más érzékfelületek is. Mint
hogy a gyermek szexuális életének ezen első szakában saját
testében és nem a külvilág tárgyaiban leli a kielégülést, azért
azt egy Havelock Ellis alkotta kifejezéssel az autoerotizmus
szakának nevezzük. A testnek a szexuális inger keltésére külö-
nösen alkalmas részeit pedig erogen zónáknak mondjuk. Az
egész kis gyermekek ujjszopása jó példa arra, hogyan történik
valamely erogen zóna autoerotikus kielégülése; már az
a dr. Lindner nevü budapesti gyermekorvos is, ki először
méltatta e jelenséget tudományos észlelésre, helyesen kéj-
kielégülés gyanánt fogta azt fel és kimerítően leírta annak
átmeneteit más és magasabbrendü nemi ténykedési formákba.²
Ezen életszak egy másik nemi kielégülési módja a genitale
masturbatórius izgatása, melynek oly nagy jelentősége
marad a későbbi életkorban is és mellyel sok ember soha-
sem tud teljesen szakítani. Az autoerotizmus ilyen és ehhez
hasonló működtetése mellett már igen korán jelentkeznek a
gyermeknél a nemi kedvnek, vagy ahogy szívesen nevezzük:
a libidónak azon ösztönrészletei, melyek egy idegen személyt
választanak tárgyukul. Ezek az ösztönök ellentét-párokban lépnek

¹ „Sexuelle Lust.“ (Ford.)

² Jahrbuch für Kinderheilkunde 1879.

49

fel, mint cselekvők und mint szenvedők; e csoport legfontosabb
képviselőiként felemítem itt a fájdalom-
gyönyörködést (Sadismus), annak szenvedőleges ellenabását
(Masochismus), az aktiv und passiv nézési kedvet, melyek
elsejéből csak később ágazik ki a tudni-vágyás, míg az
utóbbiból a művészi und szinészi mutogatási hajlam fakad.
 

A gyermek egyéb nemi ténykedéseiben már a tárgyválasztás
szempontja uralkodik, itt már az az idegen személy, kit
eredetileg az önfentartásra való tekintet tett jelentőségteljessé,
a fődologgá lesz. A nemek különbsége azonban ebben a
gyermeki időszakban még nem játszik döntő szerepet; nem
követnek el tehát igazságtalanságot, ha minden gyermekben
feltételeznek némi képességet a homoszexualitásra.
 

A gyermeknek ez a zilált und bár tartalomdús, de össze-
rendezetlen szexuális élete, melyben az egyes ösztönök
a többitől függetlenül, csak a maguk kedvét igyekeznek
kielégíteni, később két főirányban összefoglalódik und szerve-
ződik, úgy, hogy a serdülő kor lezártával az egyén végleges
nemi jellege többnyire egészen kialakult. Egyrészt az egyes
ösztönök alávetik magukat a genitális zóna uralmának, amivel
az egész nemi élet a fajfentartás szolgálatába szegődik s a
részletösztönök kielégülése csak annyiban marad fontos,
amennyiben azok a tulajdonképeni nemi aktust előkészítik und
előmozdítják. Másrészről viszont a tárgyválasztás visszaszorítja
az autoerotizmust, úgy hogy most már a szerelmi életben a
nemi ösztön valamennyi komponense a szeretett lényben
keres kielégülést. De az eredeti ösztönalkatrészek közül nem
mindegyik jut szerephez a nemi élet ezen végleges kialakulá-
sánál. Egyes ösztönök még a serdülő kor beállta előtt igen
erős elfojtást szenvednek und kialakul a szeméremérzet,
undor und erkölcs, melyek felügyelők módjára őrködnek ezen
elfojtások biztossága felett. Mikor azután a kamaszkorral együtt
bekövetkezik a nemi vágyakozások árözöne, akkor a lélek
említett ellenhatásos vagy ellentállási képződései azok a
 

Psichoanalizis.
 

50

gátak, melyek ezt az özönt az úgynevezett normálitás medrébe
kényszerítik és lehetetlenné teszik, hogy az, a már elfojtott
ösztönöket újból felébressze. Legalaposabban bánik el az
elfojtás, az ú. n. koprophil, vagyis a váladékkiürítéssel össze-
függő gyermeki gerjedelmekkel, nemkülönben azzal a rögzítő-
déssel, mely az embert a primitiv választás tárgyaihoz, illetőleg
személyeihez fűzi.

Uraim! Az általános kórtan egy törvénye szerint minden
fejlődési folyamat, melyet rendes lefolyásában valami fel-
tartóztat, lassít vagy gátol, a kóros hajlamosság csiráit hordja
magában. A nemi működés szövevényes fejlődését illetőleg is
áll ez. Nem minden egyénnél megy simán ez a fejlődés és
ilyenkor vagy rendellenesség jár a nyomában, vagy a hajla-
mosság arra, hogy az egyén később visszafejlődés (regressio)
útján megbetegedjék. Megtörténhetik, hogy nem minden
részletösztön veti alá magát a genitalis zóna uralmának; az
ilyen, függetlenségét megtartó ösztön azután nem más, mint
az, amit perverzióknak szoktunk nevezni; a perverzió a normális
nemi cél helyett a saját külön célját tudja érvényesíteni.
Mint már említettem, az is igen gyakran előfordul, hogy az
autoerotizmust nem sikerül valakinek végkép leküzdeni, amiről
később a legkülönfélébb következményes zavarok tesznek
bizonyosságot. Megtörténhetik, hogy a két nemnek kezdetben
való egyenlőértékűsége marad meg; ennek a felnőtt korban
homoszexuális ténykedésre való hajlandóság lehet a követ-
kezménye, mely adott viszonyok között kizárólagos hason-
neműséggé¹ fokozódhat. A zavarok ezen sora megfelel a
szexuális működés közvetlen fejlődési gátlásainak; ide tartoz-
nak: a perverziók és a nemi életnek épen nem ritka általános
infantilizmusa.

A neurozisra való hajlamosságot más úton lehet a
nemi fejlődés megzavartatásából leszármaztatni. A neurozisok

¹ Homoszexualitás. (Ford.)

51

úgy viszonyulnak a perverziókhoz, mint a negatívum a
pozitívumhoz; bennük a komplexumok alapjai és a tünetek
formálói gyanánt ugyanazokat az ösztönrészleteket lelhetjük
fel, mint a perverzióknál, csakhogy itt a tudattalanból ható
erők alakjában; vagyis ezek az ösztönök el lettek fojtva, de
az elfojtás dacára a tudattalanból tovább is érvényesülnek.
A pszichoanalízis kimutatta, hogy ezen ösztönöknek igen
zsenge korban történő túlerős nyilvánulása a részleges rög-
zítődés egy neméhez vezet, ami a nemi működés szerkezetében
sebezhető pontot teremt. Ha azután a normális nemi tevé-
kenység működtetése érettebb korban akadályba ütközik,
akkor a fejlődési időszakban létesített elfojtás ép azokon a
pontokon fogja felmondani a szolgálatot, amelyeken az
infantilis rögzítődés létrejött volt.

Ez ellen Önök talán azt az ellenvetést fogják felhozni,
hogy hiszen mindez nem is szexualitás; hogy én ezt a szót
sokkal tágabb értelemben használom, mint amilyenben azt
alkalmazni szokták. Ebben szívesen igazat adok Önöknek.
De még ezután is kérdéses marad, vajjon nem Önök
használják-e azt a szót túlságosan szűk értelemben, mikor
azzal csak a fajfentartás területére szorítkoznak. Ezzel
elszalasztják az alkalmat a perverziók megértésére, a perverziók,
a neurozis és a rendes nemi élet összefüggésének felismerésére
és önkényt lemondanak arról, hogy a gyermek testi és lelki
szerelmi életének könnyen észlelhető kezdeti szakát valódi
jelentőségében megismerhessék. De bármikép szóljon e
szóhasználat feletti ítéletük, ne feledkezzenek meg arról, hogy a
pszichoanalitikus a szexualitást ama teljesebb értelemben fogja
fel, melyhez őt a gyermeki nemi élet méltánylása juttatta.

Térjünk most még egyszer vissza a gyermek nemi fejlő-
déséhez. Itt pótlólag egyet-mást el kell még mondanunk,
mert figyelmünket eddig a nemi életnek inkább csak testi,
mint lelki nyilvánulásaira irányítottuk. A gyermek kezdetleges
tárgy-megválasztása, melyet tehetetlensége magyaráz, nagyobb

52

figyelmet érdemel. Ez a tárgy kezdetben az ápolásával foglal-
kozók személye, azonban csakhamar elfedi ezt az az érdeklő-
dés, mellyel a gyermek szülei felé fordul. A gyermeknek szüleihez
való viszonya, mint azt a gyermekek közvetlen megfigyelése
és a felnőttek elemző vizsgálata egyértelműleg kimutatja, egy-
általán nincs híjával a szexuális velerezgés elemeinek. A gyermek
mindkét szülőjét, de különösen az egyiket, erotikus vágyainak
tárgyául veszi. Erre többnyire maguktól a szülőktől nyerik az
irányítást, kiknek gyengédsége a szexuális ténykedés leg-
kifejezettebb jeleit mutatja, ha gátlások eredeti céljaitól el is
térítik azt. Az apa rendszerint szereti a leányát, az
anya a fiát; erre a gyermek úgy reagál, hogy, ha fiú,
az apja, ha lány, az anyja helyébe kívánkozik. Azok az érzel-
mek, melyek a szülők és gyermekek ezen viszonyában, majd
ennek mintájára a testvérek egymás közötti viszonylatában
felébrednek, nemcsak pozitív – vagyis gyöngéd –, hanem
negatív, ellenséges természetűek is szoktak lenni. Az így
kialakult komplexum korai elfojtásra van ítélve, de a tudattalan-
ból is igen nagy és igen tartós hatást fejt ki. Kifejezést
adhatunk annak a feltevésünknek, hogy ez a komplexum,
kiágazódásaival együtt, minden neurozisnak a magva, tengelye
(tengely-komplexuma)¹⁾ és ez jogossá teszi azt a várakozásunkat,
hogy annak érvényesülését a lelki élet más területein is fel-
ismerhetjük. Az Oedipus királyról szóló hitrege, melynek
hőse apját megöli és anyját veszi feleségül, még csak-
nem változatlan megnyilatkozása annak a gyermeki kíván-
ságnak, melynek később a vérrokonsági korlát²⁾ áthághatat-
lanúl útját állja. Shakespeare drámai költeménye, Hamlet,
bár jobban leplezve, ugyanezen vérrokonsági komplexum alap-
ján épült fel.

Azon időtájt, mikor a gyermekekben a még el nem fojtott

¹⁾Kernkomplex (Ford.)

²⁾Inzestschranke. (Ford.)

53

tengelykomplexum uralkodik, az értelmi tevékenységnek egy
jelentős része áll a nemi érdeklődés szolgálatába. Kutatni
kezdi, hogyan lesz a gyerek és a felnőtteknek sejtelme sincs
róla, hogy azon jelek alapján, melyeket nem titkolhatnak el
előtte, mennyi sokat talál ki a gyermek az igazságból.

Többnyire egy új testvér, új vetélytárs születése révén
fenyegető materiális veszély kelti fel a gyermek kutató kedvét.
A benne magában élő részlet-ösztönök irányítása szerint,
egész sorát alkotja meg az „infantil nemi elméleteknek“
például azt, hogy mindkét nemnél egyforma nemi szerveket
tételez fel, hogy a gyermekeket evés útján fogantatja és a
végbélen át születi meg és hogy a nemek érintkezését ellen-
ségeskedő cselekménynek, valami birkózás-félének tekinti.
De épen nemi alkatának éretlensége és az az űr, mely
ismeretkörében a női szülőcsatorna elrejtett helyzete folytán
kitöltetlenül marad, arra kényszerítik a búvárkodó gyermek,
hogy e terméketlen munkáját abbahagyja. Maga ez a gyer-
meki búvárkodás, valamint az általa termelt infantilis nemi
elméletek, döntő befolyást gyakorolnak a gyermek jellemének
kialakulására s a később nála esetleg fellépő neurotikus meg-
betegedés tartalmára.

Elkerülhetetlen és teljesen normális dolog, hogy a
gyermek szüleit válassza első szerelme tárgyául. De nem szabad,
hogy szerelmi vágya ezen első objektumokhoz maradjon
rögzítve; elég, ha azokat később csak példányképeül veszi,
és a végleges tárgyválasztás idején a libidót más, idegen
személyekre viszi át. Ki nem kerülhető feladat ezek szerint,
hogy a gyermeki vágy elválasztassék és eltávolodjék a szülőktől,
mert különben az ifjú egyén társadalmi alkalmasságát
fenyegeti veszély. Abban az időszakban, amelyben az elfojtás
a szexualitás részletösztöneinek kimustrálásán dolgozik, vala-
mint később, mikor a szülői befolyás lazítása volna napi-
renden, amely befolyás azon elfojtási munka javarészéhez az
indítékot szolgáltatta: nagy feladatok háramlanak a nevelésre,

54

melyeket ezidőszerint bizony nem mindig értelmesen és
kifogástalanul oldanak meg.

Uraim! Nehogy azt véljék, hogy ezen elmélkedéseink
a nemi életről és a gyermek pszichoszexualitásának fejlődé-
sétől túlságos messzire kalandoztak a lélekelemzéstől és az
ideges zavarok gyógyításának feladatától. Ha úgy tetszik,
bátran nevezhetik a pszichoanalizist folytatólagos nevelésnek,
mely a gyermekkor maradványainak leküzdésére tanít.