3

Előszó.

Több mint tíz éve, hogy a pszichoanalitikusok nürnbergi
kongresszusán eléggé éles ellentétbe kerültem a bostoni Harvard-
egyetem egyik hírneves és általam nagyon tisztelt professzorával,
ki amellett kardoskodott, hogy a lélekelemzés tudományos anya-
gát egészében iktassuk be egy ujabban nagy népszerűségre jutott
filozófiai rendszerbe. A magam részéről erélyesen hangoztattam
ezzel szemben, hogy az analizis uj tényeit még hosszabb időn
át elfogulatlanul, tehát minden merev, eleve megalkotott rend-
szertől függetlenül kell kutatni és tudományosan kiépíteni; nem
zártam ki azonban annak a lehetőségét sem, hogy épen ez uj
tények alapján talán egészen uj, az eddigiektől független világ-
nézlet fog idővel kialakulni. Komoly pszichoanalitikusok köré-
ben azóta egyre ritkábban hangzott fel a fentihez hasonló köve-
telés, azok pedig, kik ebbe belenyugodni nem tudtak és türel-
metlenségükben túlgyorsan akartak végleges bölcseleti alapot
teremteni a pszichoanalizis számára, kénytelenek voltak a seré-
nyen tovább dolgozók közül kiválni.

Mostanában aztán, úgy látszik, elérkezett az ideje annak is,
hogy az analitikus részletkutatást egy-egy percre felfüggesszük
és tekintetünkkel a tudományos anyag egészét átfogva, megpró-
báljuk azt valamikép összeegyeztetni a világról való egyéb tudá-
sunkkal. Örvendetes és ritka jelenség, hogy erre a munkára
ugyanaz az elme vállalkozhatott, amelynek a pszichoanalizis a
keletkezését és részletes kifejlesztését is köszönheti. Az a dol-
gozat, melynek magyar fordítását itt adjuk, azon a határterületen
mozog, mely a lélektant és az élettudományokat választja el
illetve köti össze egymással.

Freud lélekelemzése, mint tudjuk, annak köszönheti nagy
tudományos sikereit, hogy – ellentétben a hivatalos pszicholó-
giával, mely eleve mint a természettudományok egyik ága, azok-
 

4

nak a diszciplináknak a fogalmaihoz igyekezett alkalmazkodni –
jó ideig csaknem teljesen függetlenitette magát ezektől is és ki-
zárólag a belső, lelki történés tényei alapján próbálta a beteg és
az egészséges lélek szerkezetét felépiteni és működésmódját ki-
találni. E konstruktiv munka közben azután eljutott egész az
ösztönökig, a melyeknek megértéséhez már nem volt elegendő a
lélektani tapasztalás, hanem figyelembe kellett venni azt a sok
ténybeli adatot is, amit az élettudományi kutatásnak köszönhe-
tünk. És ekkor derült ki, mily termékenyitően hatott megismeré-
sünkre az az időleges elmélyedés a lelki élet világába és mennyi-
vel többet és mélyebbre látunk bele a természeti történésbe is
azóta, hogy a magunk ismerete oly nagy lépéssel haladt előre.
Ezen voltaképen nem is szabadna csodálkoznunk. Végre is: a sa-
ját énünk, lelkivilágunk, az a része a mindenségnek, melyet lega-
közelebbről ismerünk és legalább oly jogosúlt dolog a magunk
mibenlétéről következtetni a környező természetre, mint megfor-
dítva: a természeti jelenségekkel próbálni a magunk mivoltát
magyarázni.

Az a kivételnélküliség, amellyel a lelki életben a múlthoz
való ragaszkodás, a korábbi egyensulyi helyzethez való vissza-
térés törekvése, a regresszió, érvényesiti hatását, lehetővé tette,
hogy Freud az élettudományokban addig kizárólag méltányolt,
megmaradásra és előrehaladásra ösztönző hajtóerőkkel a halál
ösztönét állitsa szembe és ezzel az ösztöntan eddigi önkényessé-
gének véget vetve, az élettani történést e két törekvés polaritá-
sára redukálja.

A tudós szerénységével bizonytalan tapogatódzásnak minő-
síti a szerző ezt a kisérletét, de ha valamely elmélet értékét an-
nak értelmező képességével, vagy mint mondani szokás, heurisz-
tikus jelentőségével mérjük, el kell ismernünk, hogy azok az uj
meglátások, melyeket ez a dolgozat közöl, még beláthatatlan fej-
lődésnek lehetnek a kiinduláspontjai.

Dr. Ferenczi Sándor.