129

GYÓGYÁSZAT.

Az oxydase reactiót öt heveny leukaemiánál észleltem,
melyekről másutt számolok be. Jelenleg annyit emlí
tek meg, hogy három esetben a reactio teljes hiányát,
a másik kettőben meg a legfiatalabb agymagvú sejtek
protoplasmájában is megkaptuk az igen finom kékes
granulumokat. A kórboncztani és szövettani kép teljes
ségben igazolta az előbbi három esetben az acut
lymphadenosis, az utóbbiakban az acut myelosis jogos
fölvételét. Vagyis észlelésünk azt mutatta, hogy ezen
egyszerű oxydase reactio megengedi a heveny fehér
vérűség finomabb szövettani megítélését. Rendkívül fon
tosnak tartjuk ezt klinikailag is, bár nem akarjuk ezen
a reactio feltétlen megbízhatóságát bizonyítani. Arra
nézve nem elegendő esettel rendelkezünk, de tekintetbe
véve az ilyen esetek nagy ritkaságát, adatainkat érde
mes rögzíteni.

Vizsgálataink második része a fertőző betegségekre
vonatkozott, kiterjeszkedve a legkülömbözőbb fertőző
betegségekre és azok külömböző időszakaira. Vizsgált
eseteim száma hasi hagymáz 10, tüdőgyuladás 10, vör
heny 3, kanyaró 3, diphtheria 3, tonsillitis 3, tetanus 3,
sepsis 3, malaria 3, erysipelas 3, polyarthritis acuta
rheumatica 3 és tbc. miliaris 3.

Vizsgálataim azt mutatták, hogy minden betegségek
nél az indophenol synthesis nem mutatott zavart.
A sejteknek ezen functióját ép úgy megkaptuk, mint
ép viszonyok között. Marchesimi ast tapasztalta, hogy
a reactio a vér lúgosságával párhuzamos magavisel
kedést mutat, a mi a prognosis szempontjából volna
értékesíthető. A betegség súlyosbodásával a vér lúgos
sága csökken, a mi a reactiót hátráltatja.

Ezek után vizsgálataink végeredményét a következők
ben foglaljuk össze.

Az úgynevezett Winkler-
féle reactio a csontvelői sej
tek sajátossága. A granulált sejtekben megkapjuk. Gyors
kivihetősége miatt gyakorlati eljárás gyanánt ajánlatos.
A heveny fehérvérűségnél alkalmazása véleményünk
szerint klinikai követelmény.

A Winkler-
féle reactio a fertőző betegségeknél ugyanoly
eredményt ad, mint élettani viszonyok közt.

feleségével szemben a rendszerbefoglalás csődöt mond.
A kioktatásnak ezt a hiányosságát csak úgy pótolhatja
valaki, ha buzgón tanulmányoz olyan játszmákat, me
lyekben mesterek küzdöttek egymással. Hasonló korlá
tozásoknak vannak alávetve azok a szabályok is, melyek
a psychoanalytikus kezelés gyakorlatára vonatkozólag
adhatók.

Meg fogom kísérelni a következőkben, hogy a gya
korló analytikus használatára összefoglaljak néhány sza
bályt a kúra megkezdéséről. Ezek némelyike a kicsi
nyesség benyomását fogja kelteni és talán tényleg olyan
is. Mentségükre az szolgáljon, hogy tulajdonképen csak
játszaszabályok és jövő jelentőségüket csupán a játékterv
összefüggéseiből meríthetik. De azt hiszem, helyesen já
rok el, ha ezeket a szabályokat »tanácsoknak« nevezem
és nem hangoztatom azok föltétlenül kötelező voltát.
A tekintetbe jövő lelki viszonylatok rendkívüli külön
félesége és meghatározó tényezőiknek nagy száma, ut
jában állanak itt a technika gépiesítésének és lehetsé
gessé teszik, hogy a rendszertint bevált utasítást egyszer
hatástalanul alkalmazzuk, másszor meg talán a hibás
nak ismert uton jussunk czélhoz. De ez nem elég ok
arra, hogy meg ne állapítsuk az orvos átlagosan czél
szerű eljárásmódját.

Az analytikus kúrára alkalmas betegek megválogatá
sának főbb javalatait már évekkel ezelőtt máshelyütt
fölállítottam. Azóta más psychoanalytikusok is hozzá
járultak azokhoz; nem tartom szükségesnek megismét
lésüket. Csak annyit fűzök hozzájuk, hogy újabban olyan
betegeket, a kik fölül-
túllövéssel vagyok tájékozódva,
előbb csak ideiglenesen, néhány hét tartamára fogadok
el. Ha aztán ezen időn belül abbahagyjuk a kezelést,
megkíméljük a beteget a sikerületlen gyógykísérlet kínos
benyomásától. Így nem történt egyéb, mint alaposabb
vizsgálat oly czélból, hogy eldöntsük: alkalmas-
e az
eset psychoanalysisre. A kipróbálásnak más módja, mint
az ilyen kúra-
kísérlet, nem áll rendelkezésünkre; be
szélgetések és kérdezősködések a rendelőben, ha még
oly sokszor megismételnék is, a próbakúrát nem pótol
hatnák. Ez az előkísérlet már kezdete a psychoanalysis
nek és annak szabályai szerint történjék. Legfeljebb
annyiban foglalhatunk el az ilyen beteggel szemben
különleges álláspontot, hogy főképen őt beszéltetjük és
nem adunk nekik több felvilágosítást, mint a mennyi
elbeszélése folytatásához feltétlenül szükséges.

A gyógyításnak ilyen, néhány hétre tervezett próba
idővel való megkezdését egyébként diagnostikus szem
pont is indokolja. Ha nem túlságosan kifejezett és csak
rövid idő óta fennálló, tehát épen olyan hysteriás vagy
kényszer-neurotikus tünetcsoporttal van dolgunk, melyet
alkalmasnak vélhetnénk a gyógykezelésre, gyakran fel
merül bennünk a kétség: hátha az eset mégis az úgy
nevezett dementia praecox (Bleuler szerint schysophrenia,
a jelen javasolt nevén paraphrenia) kezdeti szakának
felel meg és hosszabb vagy rövidebb idő mulva ennek
a bántalomnak fogja kifejezett képét mutatni. Kétségbe
vonóm, hogy mindig olyan könnyű dolog e kérdésben
dönteni. Tudom, hogy vannak elmeorvosok, kik ezen
differentialis kórisme dolgában ritkábban ingadoznak,
de arról is meggyőződtem, hogy ők ép oly gyakran

A psychoanalytikus kezelés előfeltételei.

(Tanácsok a gyakorló analytikus számára.)

S. Freud dr., bécsi egyetemi tanártól.
(Németből fordította Ferenczi Sándor dr., Budapest.^*)

A ki a sakkjátékot könyvből akarja megtanulni, csak
hamar rájön, hogy a játéknak csak a megnyitása és a
befejezése lehet kimerítő, rendszeres ismertetés tárgya,
míg a megnyitás utáni lépések át sem tekinthető sok-
 

^*)Ez a czikk, melyet a szerző szíves engedélyével közöl a
»Gyógyászat« bevezető czikke egy sorozatnak, melyben Freud
professor a psychoanalysis technikáját ismerteti. A czikksorozatot
pedig az »Internationale Zeitschrift für Ärztliche Psychoanalyse«
czímű szaklap közli németül, mely Freud kiadásában és Ferenczi
S. dr. és Rank O. dr. szerkesztésében ez év eleje-
óta Bécsben
jelenik meg (H. Hellernél). A folyóirat belső munkatársainak

sorából kiemeljük a következő neveket: Prof. Ernest Jones
(Toronto), C. G. Jung dr., magántanár (Zürich), Prof. Moricheau
Beauchant (Poitiers), Prof. J. J. Putnam (Boston), Abraham dr.
(Berlin), Brill dr. (New-
York), Van Emden dr. (Hága), Hitsch
mann dr., Federn dr., Lachs dr. (Bécs), Seif dr. (München),
Bjerre dr. (Stockholm), Wulff dr. (Odessa), Riklin dr., Maeder dr.,
Pfister dr., Binswanger dr. (Svájcz), Emden dr. (London).

130

GYÖGYÄSZAT.

tevednek. Ämde a tevedes a psychoanalytikusra nezve
sokkal sülyosabb következmenyekkel jär, mint az ügy-
nevezett klinikai psychiaterre. Az utöbbi sem az egyik,
sem a mäsik diagnosis eseteben nem vällalkozik semmi
hatäsos beavatkozäsra s igy legfeljebb annak a veszely-
nek teszi ki magät, hogy elmeletileg töved, diagnosisa
esak akademikus ertekü &s ördekessegü. A psychoanaly-
tikus azonban, kedvezötlen esetben, gyakorlati balfogäst
követett el, hiäabavalö färadsägot &s költsöget okozott &s
gyögyeljäräsät diskreditälta. Nem välthatja be ugyanis
azt az igeretet, hogy a beteget meggyögyitja, ha az nem
hysteriäban vagy kenyszer-neurosisban, hanem para-
phreniäban szenved s epen ezert különösen nagy oka
van rä, hogy kerülje a diagnostikus tevedest. Ellenben
a nehäny hötre szabott pröbakezelesi idö alatt mödjä-
ban lesz olyan gyanus jeleket eszlelnie, melyek esetleg
arra inditjäk, hogy a kiserletet abbahagyja. Sajnos, azt
sem ällithatom, hogy az ilyen kiserlet minden egyes
esetben lehetöv& teszi a biztos dönt6st; vegre is ez sem
egyeb. mint egy üjabb, esetleg haszonnal alkalmazhatö
öyintezkedes. *

Hosszas elözetes megbeszelösek az analytikus kezeles
megkezdese elött, mäsfajta gyögykiserlet elörebocsätäsa,
szintügy az a körülmeny, hogy az orvos az analysälandö
egy@nnel mär koräbbi idöböl ismerös, nemileg häträl-
tathatjäk a küra haladäsänak gyorsasägät; jo, ha erre
eleve el vagyunk keszülve. Ily elözmenyeknek ugyanis
az a következmenyük, hogy a patiens kesz indulat ät-
teteli viszonylattal jön ät az orvos kezelese alä, melyet
az orvos csak lassan tud leleplezni, holott kedvezöbb
helyzetben az ättetel keletkezöse &s fejlödese a szeme
elött folyik le. Igy azonban a patiens egy ideig «elöny-
ben van», ilyen elönyt azonban nem szivesen juttat az
orvos küra közben betegenek.

Ha valaki belemegy a küräba, de egyelöre halasztani
igyekszik, nem sok bizalmat erdemel a tekintetben, hogy
komolyan akarja is azt. A tapasztalat azt bizonyitja,
hogy az ilyenek a megällapitott idöpontban nem jelent-
keznek. A be nem avatott talän indokoltnak lätna a
beteg reszeröl egyik-mäsik esetben a halasztäst, de a
hozzä6rtö könnyen ätlätja, hogy a halasztäs esak talan
tudattalan kifogäs, a mely mögött a nemakaräs rejlik.

Sajätsägos nehözsögek keletkeznek abböl, ha az orvos
6s az analytikus kürät kezdö patiens, avagy csalädjaik
között baräti vagy tärsadalmi erintkezes ällt fenn. A psy-
choanalitikus, a kitöl azt kivänjäk, hogy barätja hitveset
vagy gyermeket vegye gyögykezelesebe, el lehet ra ke-
szülve, hogy vällalkozäsäöertt — bärmilyen legyen is
annak az eredmenye — a barätsäggal kell fizetnie. Es
mögis meg kell hoznia ezt az äldozatot, ha nem ällit-
hat megbizhatö helyettest.

A laikusok cesakügy, mint az orvosok meg mindig
szivesen Összetevesztik a psychoanalysist valami sug-
gestiv gyögyeljärässal &s nagy sülyt fektetnek arra, hogy
a patiens värakozäsokkal legyen eltelve az üj gyögy-
möddal szemben. Gyakran jönnek azzal a velemenynyel,
hogy ezzel a beteggel nem lesz sok färadsägunk, mert

* Igen hosszasan lehetne tärgyalnom az. ilyen_ diagnostikus
bizonytalansäg themäjät, az analysis gyögyitäsi kilätäsait para-
phrenia enyhebb eseteiben &s a szöbanforgö ket bintalom közö
vondsait ; de jelen türgyammal kapcsolathan ozekkel nem fogl
kozhatom. Abba is szivesen belemonndk, a mit Jung proponält,
hogy t. i. ahysteriät &s könyszer-neurosist mint «indulatätteteles
neurosisokat» szembe ällitsuk, a paraphreniäval az eintroversiöss
(magäbamelyedessel järö) neurosisokkal; de nem tehetem, mert
az introversio szönak e hasznälata bizonytalannä tennd © fogalom
egyedül jogosult jelentöset, mely nem mäs, mint a libidönak a
külvilägtol el- &s'a tudat alatti eomplosumakra räterelese.

nagy bizalommal van a psychoanalysisben 6s teljesen
meg van gyözödve annak igazsägär6l &s hatäsossägäröl.
Egy mäsik betegröl meg azt hiszik, hogy nehezen fogunk
vele boldogulni, mert ketelkedö &s nem igen hisz a
sikerben, legfeljebb abban, a mit mär sajät magän ta-
pasztal. Valösäggal azonban nagyon kev6s a jelentösege
annak, hogy a beteg igy vagy ügy foglal-e älläst; elö-
legzett bizalma vagy bizalmatlansäga szämba se jön
azokhoz a belsö eilentälläsokhoz köpest, melyekben
neurosisa gyökerezik. Nem mondom, a patiens bizalom-
teljessege meglehetös kellemesse teszi eleinte a vele valö
erintkezest ; az ember szepen meg is köszöni ezt neki,
de elökesziti rä, hogy kedvezö elöitelete hajotörest fog
szenvedni, mihelyt a kezeles folyamän az elsö nehezseg
felmerül. A skeptikusnak viszont megmagyaräzzuk, hogy
az analysis nem is követel bizalmat; hogy jogäban van
olyan kritikät gyakorolnia, olyan bizalmatlannak lennie,
a hogy csak tetszik neki; hogy skeptieismusät nem irjuk
iteletenek a roväsära, hiszen nincs is meg abban a hely-
zetben, hogy alapos iteletet mondjon ezekben a kerde-
sekben, hogy bizalmatlansäga ep olyan tünet, mint egy&b
tünetei a neurosisnak &s nem igen fogja zavarni a kürät,
ha cesak egyebekben lelkiismeretesen betartja azokat a
szabälyokat, melyekre öt a kezeles kötelezi.

A ki a neurosisok lenyeg6vel tisztäban van, nem fog
esodälkozni, ha hallja, hogy meg olyan egyen is, a ki
nagyon jöl el tudja vegezni az analysist mäsokon : ugyan-
olyan heves ellentälläst produkälhat &s ep ügy visel-
kedhetik, mint akärmelyik laikus halandö, mihelyt ö
maga lesz objectumävä a psychoanalysisnek. Ilyen esetek
azok, a melyck az emberben üjra meg üjra megerösitik
a psyche retegzettsögenek, melysegi dimensiöjänak be-
nyomäsät, melynek birtokäban azutän mi esodälatosat
sem taläl az ember azon, hogy valakinck a neurosisa
lelke oly retegeben gyökerezhet, a melynek melyeig az
illetönek analytikus müveltsege mög nem hatolt.

Az analytikus küra kezdeten fontos dolog idö 6s penz
dolgäban megällapodni.

Az idö tekinteteben kizärölag egy bizonyos öra berbe-
adasänak elvet követem. Minden patiens rendelkezesemre
allö napi munkaidöm egy öräjät kapja, ez az üra az
öve es erte akkor is szavatol, ha nem veszi igenybe.
Ez a kikötes, mely pedig a zene- vagy nyelvtanärral
szemben jobb köreinkben magätöl ertetödik, az orvos
röszeröl talän ıidegnek, söt älläsähoz nem meltönak
tetszhetik. Az emberek hajlandök ezzel szemben arra a
sok veletlen lehetösegre utalni, mely a patienst gätol-
hatja abban, hogy naponta ugyanabban az öräban meg-
jelenjen az orvosnäl &s követelik, hogy az orvos vegye
szämitäsba a hosszu küra közben esetleg fellepö meg-
betegedesek lehetösögeit. Erre azonban en csak azt fe-
lelhetem, hogy ez az eljäräsmöd elkerülhetetlen. Az öra-
kerdesnek lazabb kezelese mellett olyannyira megszapo-
rodnak a «väratlanul közbejött» esetek miatti lemon-
däsok, hogy az orvos anyagi existentiäjät lätja e miatt
veszelyeztetve. Ellenben e rendszabäly pontos betartäsa
mellett kiderül, hogy «közbejött akadälyok» sohasem
fordulnak elö, väratlan megbetegedesek pedig vajmi rit-
kan. Igy aztän aligha jut az orvos ablıa a helyzetbe,
hogy olyan keresmeny miatt kelljen szegyenkeznie, me-
lyet nem ördemelt meg, a munka fennakadäs nelkül
halad es nem kerül a sor arra a kinos 6s zavaro älla-
potra, hogy mindig epen akkor kelljen a munkät vetlen
szünet miatt megszakitani, mikor az különösen fontos-
nak es tartalmasnak igerkezett. Csak ha valaki evek
sorän ät gyakorolta a psychoanalysist &s pedig az 6räk

, berbeadäsa elvenek szigoru betartasa mellett, esak akkor

131

győződhetik meg igazán a lelki okok jelentőségéről az
ember mindennapi életében, az iskolakerülési beteg
ségek gyakoriságánál és a „véletlenséggel“ való mente
getődzés alaptalanságáról. Kétségtelenül szervi természetű
megbetegedések esetén, a melyek végre is a psychikus
kórokok mellett nem zárhatók ki, félbeszakítom a gyógy
kezelést, viszont jogot formálok ahhoz, hogy a felszaba
dult órát máskép értelmesítsem, mihelyt azután a beteg
felgyógyul és valamely más órán szabaddá lesz, vissza
fogadom a patienst.

Betegeimmel a vasárnapok és ünnepnapok kivételével
naponta dolgozom, tehát többnyire hat órát hetenként.
Könnyebb esetekben vagy a gyógykezelés nagyon előre
haladt szakában heti három óra is elégséges. Egyébként
azonban az órák számának korlátozása sem az orvos,
sem a patiens szempontjából nem előnyös, a kúra kez
detén pedig egyenesen hátrányos lehet. Más kis félbe
szakítások kissé nehezebben járhatóvá tehetik az ösvényt,
melyen a munkának „előrehaladnia kell, tréfásan „hét
fői főregnek“ szoktuk volt nevezni azt az ellenállást,
melyet minden vasárnapi pihenő után, a munka kez
detén le kellett küzdeni; ha túlórákban dolgozunk, beáll
annak a veszélye, hogy az ember nem tud a patiens
valóságos élményeivel lépést tartani, hogy a kúra el
veszíti a kapcsolatot a patiens jelenével és mellékutakra
terelődik. Kivételesen olyan betegre is akadunk, a kinek
az átlagos egy óránál több időt kell szentelnünk, mert
náluk az órának nagyobb része telik el addig, míg egy
általán felengednek és közlékenyek kezdenek lenni.

Nem kellemes az orvosra az a kérdés, melyet a beteg
már a kúra elején intéz hozzá: Meddig fog a kezelés
tartani? Mennyi szükséges hozzá, hogy engem bajomtól
megszabadítson? Ha néhány hetes próbakezelést hoz
zánk javaslatba, fel vagyunk mentve az alól, hogy erre
a kérdésre közvetlenül válaszoljunk, ilyenkor elég arra
hivatkoznunk, hogy a próbaidő letelte után módunkban
lesz megbízható kijelentést tenni. Leghelyesebben úgy
felel erre a kérdésre az orvos, mint a mesebeli Aesopus,
a ki a vándornak, ki az út hossza után tudakozódott
nála, azzal a felszólítással felelt: „Indulj“ és megma
gyarázzuk neki, hogy feleletünknek az az értelme, hogy
előbb látnunk kell, hogyan lép ki a vándor, ha a ván
dorlásának tartamát ki akarjuk számítani. Ez a felvilá
gosítás túlságosan jól meri a neurotikus könnyen
változtathatja haladásának tempóját és időnként csak
nagyon lassan mozdul előre. Arra a kérdésre tehát, hogy
körülbelül meddig fog tartani a kezelés, valósággal alig
lehet válaszolni.

Belátás hiánya a betegnél, őszinteség hiánya az orvo
sok részéről, együttesen okozzák, hogy az analysissel
szemben mértéktelen követelményekkel lépnek fel, erre
is igen rövid időt szabnak ki. Példaképen közlök néhány
adatot egy oroszországbeli hölgy leveléből, melyet né
hány nappal ezelőtt kaptam. Azt írja, hogy 33 éves,
23 év óta beteg, 10 év óta minden tartósabb munkára
képtelen. „Számos ideggyógyintézetben kezelték“, de
nem tudták a „tevékeny életnek“ visszaadni. Reményli,
hogy psychoanalysis útján, melyről olvasott, egészen meg
fog gyógyulni. De a kezeltetése családjának máris oly
sok pénzébe került, hogy hetiig, legfeljebb két hó
napig maradhat Bécsben. Hozzáfűzi azt a megnehezítő
kikötést, hogy eleitől kezdve csak írásban fogja magát
előttem „kimagyarázni“, mert érzékeny lelkipontjainak
már az érintése is kitörést váltana ki, vagy pedig
„egy időre elnémítaná“ őt. Más körülmények között
nem szoktak az embertől azt kívánni, hogy egy súlyos

asztalt két ujjal úgy emeljen fel, mint egy könnyű zsámoly,
vagy hogy ugyanannyi idő alatt tudjon felépíteni
egy nagy házat, mint egy faviskót, de a mikor neuro
sisokról van szó, melyek úgylátszik ezidőszerint még
nincsenek beiktatva az értelmes emberi gondolkodás
összefüggésébe, még intelligens egyének is megfeledkez
nek arról, hogy a sikernek a ráfordított idővel és mun
kával szükségsépen arányosnak kell lennie. Mindez
egyébiránt érthető következménye annak a végtelen tu
datlanságnak, mely a neurosisok kórokait illetőleg uralkodik.
Hátha ennek a tudatlanságnak, az emberek sze
mében a neurosis ma még afféle „Mädchen aus der
Fremde.“ Nem tudták azt se, honnan cseppent ide és
ezért azt remélik, hogy egy szép napon, majd magától
eltűnik.

Az orvosok még támogatják is ezt a reménységet,
közülök még a megértők is, gyakran nem eléggé érte
kelik a neurotikus megbetegedések súlyosságát. Egy
kartársam és barátom, a kinek nagy elismeréssel tar
tozom azért, hogy más alapon való több évtizedes tudo
mányos munkásság után is képes volt a psychoanalysist
méltányolni és mellette szint vallani, egyszer ezeket írta
nekem: „Sürgősen szükségünk van a kényszerneurosi
soknak egy rövid, kényelmes ambulatorius kezelésmód
jára.“ Ezzel én nem szolgálhattam, kissé szégyeltem
magamat és azzal a megjegyzéssel próbáltam magamat
mentengetni, hogy valószínűleg a belgyógyászok is nagyon
meg volnának elégedve a tuberculosis vagy a rák olyan
gyógymódjával, mely mindezekkel az előnyökkel dicse
kedhetnék.

Hogy kereken kimondjam: a psychoanalysisnél mindig
hosszu időtartamról van szó, fél vagy egész esztendők
ről, mindenesetre többről, mint a mennyi a beteg vára
kozásának megfelelne. Épen ezért kötelességünk ezt a
tényállást a beteggel közölni, még mielőtt ő végleg el
határozta volna magát a kezeltetésre. Általában méltób
nak, de a nélkül, hogy elriasztani akarnók, mégis más eleve
figyelmessé tesszük azokra a nehézségekre és áldoza
tokra, a melyek az analytikus kúrával együtt járnak s
így elveszszük a jogosultságát annak, hogy valamikor
később azt állíthassa, hogy őt az ember beédesgette az
olyan gyógykezelésbe, melynek terjedelmét és jelentő
ségét ő nem ismerte. A kit ezen közléseink elriasztanak,
az később amúgy is hasznavethetetlennek bizonyult volna.
Jó ha ilyen kiválogatás még a kúra megkezdése előtt
megtörténik. Minél jobban terjed a tájékozódottság a
betegek között, annál inkább szaporodik azoknak a
száma, a kik ezen első próbát kiállják.

Sohasem kivánom, hogy a betegek kötelezzék magu
kat arra, hogy egy bizonyos ideig kitartsanak e gyógy
kezelés mellett, mindenkinek megengedem, hogy a kúrát
tetszése szerint bármikor abbahagyhassa, ha nem is
titkolom el előtte, hogy a rövid ideig tartó munka félbe
hagyása eredménnyel nem jár s mint valami befeje
zetlen műtét, nem nagyon kielégítő állapotba hozhatja
őt. Psychoanalytikus tevékenységemnek első éveiben az
okozott a legtöbb gondot, hogyan bírjam rá a betegeket
a maradásra. Ez a gond azóta régen eltolódott, most
inkább azon kell dolgoznom, hogy őket a kúra befeje
zésére szorítsam.

Az analytikus kúra megrövidítése jogos kivánság, mely
nek teljesülését, mint hallani fogjuk, különféle utakon
igyekeznek elérni. Sajnos, egy nagyon jelentőségteljes
momentuma állja ennek utját, az t. i., hogy mélyreható
lelki változatosságok nagy lassusággal mennek végbe,
a mi végső elemzésben tudattalan lelkifolyamataink „idő
 

132

GYÓGYÁSZAT.

nélküliségére« vezethető vissza. Ha a betegek az előtt a
nehéz kérdés előtt állanak, hogyan biztosítsák az ana-
lysis-követelte gyógytartam hosszúságát, nem ritkán a
következő módját indítványozzák a megoldásnak: Pana-
szaikat osztályozni próbálják, azok némelyikét tűrhetet-
leneknek, a többit mellékesnek jelölik és azt mondják:
»csak ettől az egytől (pl. a fejfájástól, egy bizonyos
szorongástól) szabadítson meg engem, a többivel majd
valahogy magam is boldogulok«. Ezek a betegek túl-
becsülik az analysis kiválogató képességét. Mert ha az
analysáló orvos sok mindent tud is, azt bizony nem
tudja pontosan megmondani, mi fog felszínre jönni
működésének eredményekép. Ő megindít egy folyamatot,
a fennálló elfojtások megoldásának folyamatát, melyre
módjában van felügyelni, azt előmozdítani, újából aka-
dályokat elhárítani, természetesen rajta jó sokat rontani
is. Egészben véve azonban az egyszer megindított folya-
mat a maga útján halad és nem tűri, hogy akár irányát
megszabják, akár azoknak a tüneteknek a sorrendjét, a
melyeken a feloldási folyamat érvényesül. Az analytikus
orvos hatalma a kórjelenségek fölött emlékeztet a férfiúi
potentiára. A férfi nemzhet ugyan egész gyermeket, de
ha még oly erőteljes is, arra nem képes, hogy a női
szervezetben csak egy fejet, egy kart, vagy egy czombot
fogantasson, a gyermeknek még a nemi hovatartozása
sem függ tőle. Hiszen ő csak egy nagyon szövevényes,
ősrégí eseményektől meghatározott folyamatot indít meg,
a mely csak a gyermeknek az anyától való különválá- sával fejeződik be. Az emberek neurosisa is olyan jel- legű, mint egy organismus, részjelenségei nem függet- lenek egymástól, de sőt egymást föltételezik és támo- gatják, az ember mindig csak egy neurosisban szenved,
nem pedig többen, a melyek véletlenül találkoztak volna
egy egyénben. A beteg, a ki kívánsága szerint meg- szabadítanánk attól az egy tűrhetetlen tünettől, könnyen
azt tapasztalhatná, hogy most meg egy eddig nagyon
enyhe tünet fokozódott a tűrhetetlenségig. Egyáltalán,
ha valaki a sikert a suggestio (vagyis az indulatáttétel)
feltételétől lehetőleg függetleníteni akarja, jól teszi, ha
a gyógyeredmény kiválogató befolyásolásáról még ott
is lemond, a hol az orvosnak az ilyen befolyásolásra
alkalma nyílnék. A psychoanalytikus legjobban kell, hogy
kedvelje azokat a patienseit, a kik egészségüknek lehető
teljes helyreállítását kívánják tőle s e czélra annyi időt
bocsátanak rendelkezésére, a mennyit a gyógyítás folya- mata igényel. Természetes, hogy ily kedvező feltételekre
csak ritka esetekben lehet számítani.

A másik dolog, a melyről a kúra megkezdése előtt
határozni kell: a pénzkérdés, az orvosi tiszteletdíj dolga.
Az analytikus sem tagadja, hogy a pénz elsősorban az
önfentartást szolgáló és hatalmi eszköznek tekintendő,
csak azt fűzi hozzá, hogy hatalmas libidinosus tényezők
is szerepelnek értékelésében. Bizonyoságul felhozhatja azt
a tényt, hogy a kultúrember pénzkérdéséket ugyanúgy,
ugyanazzal a kétszínűséggel, álszeméremmel és képmuta- tással kezeli, mint a sexualitás dolgait. Eleve elszánja
magát tehát arra, hogy a maga részéről ebben az ala- koskodásban nem vesz részt, hanem a pénzügyi viszony- latokat ugyanazzal a magától értetődő őszinteséggel
fogja tárgyalni a patiens előtt, a milyenné őt a sexualis
élet dolgaiban is óhajtá nevelni. Megmagyarázza neki,
hogy ő maga is csak álszeméremtől mentesíti magát,
mikor felszólítás nélkül közli betegével, mikép értékeli
az idejét. A józan okosság azt parancsolja azután, hogy
nem enged túlságosan összegeket felhalmozódni, hanem
rövidebb és szabályos időközökben (pl. havonként) meg- fizetteti a díjat. (Mint ismeretes, azzal a beteg szemében

sem növeljük a kezelés értékét, ha túlságos olcsóra szab- juk az árát.) Tudjuk, hogy ez az »járás« elüt attól,
a mely Európában legorvosibb és belgyógyászok részéről
szokásos. De a psychoanalytikus megengedheti magának,
hogy a sebész példáját kövesse, a ki pénzügyekről is
nyíltan beszél és nem is olcsó, mert oly gyógymódok
felett rendelkezik, a melyekkel valóban érhet el ered- ményeket. Úgy vélem, mielőbb és erkölcsileg is kevésbé
aggályos dolog, őszintén szint vallani igényeink dolgá- ban, mintsem, hogy orvosok közt manapság szokásos,
az önzetlen emberbarát szerepét játszani (holott a hely- zet épen nem olyan, hogy orvos csupa jótékonyságot
gyakorolhasson), s azután magában bosszankodni, hogy
hangosan szitkozódni a miatt, hogy a patiensek kimé- letlenek és kizsarolják az orvosokat. Igényei jogossága
mellett mellesleg azt is felhozhatja érvül a psychoana- lytikus, hogy ő, nehéz munkája daczára, sohasem keres- het annyit, mint más orvosi szakma munkásai.

Ugyanezek az okok elégségesek annak a magyaráza- tára is, hogy ingyen analysisre az orvos nem vállal- kozhat s ebben a tekintetben még collegáival vagy azok
hozzátartozóival szemben sem tehet kivételt. Ez az utóbbi
ellenkezni látszik az orvosi collegialitás elvével, de nem
szabad elfelejteni, hogy egyetlen gratis-kezelés az analy- tikusra sokkal többet jelent, mint akármely más orvosra
nézve, t. i. kenyérkeresetre felhasználható munkaidejé- nek egy jelentékeny hányadát (talán egy nyolczadát
vagy egy hetedét) és pedig sok hónapon keresztül. Még
egy ingyenes kezelés az elsővel együtt már egy harma- dát vagy negyedét rabolná el keresetképességének, úgy,
hogy a kettő együtthatásában már felérne egy súlyos
baleseti sérülés következményeivel.

Felmerül azután az a kérdés is, felér-e a betegre
háromló előny, legalább, hozzávetőlegesen azzal az áldo- zattal, a melyet az ingyen kezelő orvos hozna. Ha
valaki, úgy én körübelül tíz éven keresztül naponta egy órát,
néha kettőt is, ingyenes kezelésre fordítottam, hogy
így – a neurosis körüli tájékozódás czéljából, – lehe- tőleg ellentállásmentesen dolgozhassak. Ámde nem ér- tem el ezzel azokat az előnyöket, a melyekre általuk
számítottam. Sőt mondhatom, hogy a neurotikusnak
némely ellentállása hihetetlenül nagyra nő az ingyen- kezelés hatása alatt, így a fiatal nőknél az a kísértés,
mely az indulatáttételi viszonylatban rejlik, fiatal embe- reknél pedig az apa-complexumból származó ellenszenv
minden hálára-kötelezettséggel szemben, mely az orvosi
segítést a legkellemetlenebb módon hátráltathatja. Az
orvos díjazása a patienshez való viszonyt kitűnően sza- bályozza, e szabályozó-szerkezet híján kínos helyzetek
keletkezhetnek: a kettejük közötti viszony a való élet
talajáról úgyszólván lecsúszik és a patiens meg van
fosztva egy igen hatásos motivumtól, mely őt a kúra
befejezésének siettetésére ösztökélne.

Az ember nagyon távol állhat a pénz asketikus kiát- kozásától és mégis sajnálkozhat azon, hogy az analyti- kus gyógymód külső és belső okokból a szegénysorsuak
számára csaknem hozzáférhetetlen. Pedig ezen alig lehet
állítasnak, hogy nehezebben lesz a neurosis áldozata az,
a kit az élet nélkülözései kemény munkára szorítanak.
Viszont tagadhatatlanul igaz az a másik tapasztalat,
hogy a szegény ember, ha egyszer mégis létre tudta
hozni a neurosist, annál makacsabbul ragaszkodik hozzá.
Túlságosan nagy szolgálatára van az neki az önfentartási
küzdelemben, a másodlagos »betegségi haszon«,
melyet neurosisa révén elérhet, túlságos jelentékeny.

133

a könyörületre, melyet az emberek anyagi nyomoru-
ságával szemben megtagadnak, most neurosisa révén
tárt igényt, egyuttal felmentve érzi magát az alól a
kötelezettség alól, hogy munkája segítségével igyekezzék
megbirkózni a szegénységgel. Igy aztán a ki szegény
ember neurosisát a psychotherapia eszközeivel veszi
munkába, többnyire arra a tapasztalatra jut, hogy volta-
képen egész másfajta sürgős gyógyitásra számit ilyen-
kor a beteg, olyanformára, a milyennel a bécsi száj-
hagyomány szerint II. József császár gyógyitotta a
betegeket.^*

Természetesen akadhat alkalmilag olyan értékes és
saját hibáján kivül segélyezésre szorult ember is, a ki
nél az ingyenes gyógyitás nem ütközik az itt elmondott
akadályokba és szép eredményeket is érhet el.

A középosztályra nézve a psychoanalysishez megkiván-
tatott pénzkiadás csak látszólag tulságos. Tekintsünk el
attól, hogy egészség és munkaképesség összehasonlithat-
atlanul többet érnek, mint a rá forditott tt mérsékelt
kiadás, de ha össze számitjuk a szünetlenül megismétlődő sana-
toriumi és orvosi kiadásokat és szembeállitjuk ezzel a
teljesitő- és keresőképesség fokozódását a szerencsésen
befejezett analytikus kura után, azt mondhatjuk, hogy
a beteg jó üzletet csinált. Mert semmi a világon nem
olyan költséges, mint a betegség és – az ostobaság.

Mielőtt befejezném ezeket a megjegyzéseket az ana-
lytikus kezelés bevezetéséről, hadd szóljak még néhány
szót arról a módról, a hogyan betegünket kura közben
elhelyezzük. Én ma is ragaszkodom ahhoz az elrende-
zéshez, hogy a beteg analysis közben nyugágyon pihen-
jen, az orvos pedig a beteg mögött és látókörén kivül
foglaljon helyet. Ennek az elrendezésnek történelmi
jelentősége van, maradványa ez a hypnotikus kezelésnek,
melyből a psychoanalysis kifejlődött. De több okból
megérdemli, hogy ragaszkodjunk hozzá. Mindenekelőtt
egy személyes okból, mely azonban ügyelet, másokra
is érvényes. Én a magam részéről nem tudom elviselni,
hogy naponta nyolcz vagy több órán át mereven nézze-
nek az arczomba. Minthogy odahallgatás közben áten-
gedem magam tudattalan gondolataim vezetésének, nem
akarom, hogy a patiensek arczkifejezésemből anyagot
meritsenek magyarázgatásokra vagy befolyásoltassák ma-
gukat közléseikben. A patiens az ilyen rákényszeritett-
helyzetet többnyire kellemetlenül érzi, főleg ha a „néze-
lődési ösztön“ (a voyeuriség) neurosisában jelentékeny
szerepet játszik. De én kitartok ezen követelmény mel-
lett, melynek az a czélja és eredménye, hogy megaka-
dályozzuk az indulatáttétel észrevétlen összekeveredését
a patiens ötleteivel, igy az áttételt elszigeteljük, hogy
az azután ellentállás alakjában annakidején annál éle-
sebben körülirva lépjen előtérbe. Tudom, hogy sok ana-
lytikus ezt máskép csinálja, de nem tudom, eljárásunk
ban nincs-e több része annak a törekvésnek, hogy min-
denáron változtassanak a dolgokon, mint annak a ha-
szonnak, melylyel eljárásmódjuk valóban jár.

Csak ha a kura feltételei a leirt módon szabályozva
lettek, csak azután merül fel a második kérdés: mely
ponton és mily lelkiaggyal kezdjük meg a gyógy-
kezelést.

^*József császár azt tartotta, hogy a szegény ember beteg-
ségét «kincstári utalvány» gyógyitja a legjobban, állitólag ily mó-
don sok beteget sikeresen meg is gyógyitott. (Ford.)

IRODALMI SZEMLE.

Belgyógyászat. Idegántalmak.

Az alkoholismus gyógyítása hypnotismussal.

Zausailoff orosz orvos 1284 esetben alkalmazta a hyp-
notismust mint gyógytényezőt az alkoholismus ellen és
80 százalékában az eseteknek igen kedvező eredményt
ért el.

Idült bronchitisek kezelése balzsamos sze-
rekkel.

Hirtz a Presse Medicaleban irja, hogy mivel
a balsamikumok belsőleg véve többnyire rosszul türet-
nek, iparkodnunk kell ezeknek ily módon való alkal-
mazását mellőzni.

Legjobb az inhalatio a következő szerekkel:

Rp. Creosoti 25·0
Tincturæ bensœ 20·0
Eucalyptol 19·0
Thymol 20·0
Alkohol 200·0

Ms. Két évókánállal egy fazék vizre és inhalálni.
Gyermeknél néha nagyon hasznos ily balsamikus ke-
nőcsöt a mell bőrére kenni.

Rp. Olei therebint. 4·0
Lanolini
Petrolati aa 30·0
Ms. Kenőcs.

Ha külsőleg nem alkalmazhatók e szerek, belsőleg a
következő összetétel czélszerű :

Rp. Balsami tolutani
Picis liquidæ
Natr. benzoici aa 0·05

Fiat pil. una; dentur tales dos. Nr. 30.
S. Egy pilulát háromszor-négyszer napjában.

Vagy Rp. Benzoini
Picis liquidæ aa 0·05
Pulveris Doweri 0·03

Fiat pil. una; dentur tales dos. Nr. 30.
S. Napjában ötször egy-egy pilula.

Vagy Rp. Terpin hydr.
Natr. benzoic. aa 0·05
Codein 0·003

Fiat pil. una. Dentur tales dos. 10.
Napjában 6–8 pil.

Ha a genyes köpet a bronchitis némely esetében nem
enged e balsamikumokra, úgy a creosot inhalatio
alakjában vagy belsőleg adandó.

Bismuth a gyomor- és bélfekélyek kezelésé-
ben.

mint Aaron irja, nem helyettesiti a nyugalmat,
hanem csak arra szolgál, hogy a fekély felületét egy
védő réteggel boritsa. Leghasznosabb hyperaciditasnál.
A mint a subjectiv tünetekben javulás mutatkozik, ne-
vezetesen a fájdalom szünik, az adagot csökkenteni kell.
Legczélszerűbb finom emulsioban adni 10–20 grammot
egy csésze langyos vizre, éhgyomorra, miután 3–4
órával elébb 150 gr. karlsbadi vagy vichy vizet itat-
tunk. Lehet a bismuthot tiszta oliva-olajban is adni.
Vannak, kik a bismuthum subcarbonatumot, vagy a
bism. subtannicumot jobban türik.