A PSZIHOANALIZIS
EGY NEHEZSEGEROL

A NYUGATNAK

Megmondom elöljäröba, hogy nem értelmi természetű nehézséget
gondolok, — nem olyasmit, minél fogva a hallgatónak vagy olvasónak az
esze ne érhetne fel a pszihoanalizishoz. Hanem indulatbeli természetűt, —
olyasmit, amivel a pszihoanalizis az ember érzését idegeniti el magától s
csökkenti arra való hajlandóságát, hogy törődjék vele vagy adjon rá.
Látnivaló, hogy a két nehézség a végén egy. Aki valamit nem tud meg-
kedvelni, az egyhamar nem is tudja megérteni.

Az olvasóra való tekintettel, kit még egészen ćrdekeletlennek gondo-
lok el, valamivel messzebbről kell kezdenem. A pszihoanalizisban sok egyes
megfigyelésből s benyomásból végre elméletféle alakult ki, mely libido-
elmélet néven lett ismeretes. Tudnivaló, hogy a pszihoanalizis az úgy-
mondott ideges zavarok megmagyarázásával s elhárításával foglalkozik.
E probléma számára megfogó pontra volt szükség, s elhatározták, hogy
ez után a lélek ösztönéletében kereskedjenek. Az emberi ösztönéletröl való
feltevések lettek hát az idegesség felől való felfogásaink alapja.

A lélektan, ahogy iskolåinkon tanítják, igen kevéssé kielégítő felele-
teket ád, ha a lelkiélet problémái felől kérdezzük meg. S felvilågositåsai
seholsem fogyatékosabbak, mint az ösztönök felől.

_ Rank van hagyva, hogy hogy jutunk ebben első tájékozódáshoz,
A népszerű felfogás elválasztja egymástól az éhséget s a szerelmet, mint
azoknak az ösztönöknek képviselőit, melyek az egyes lényt egyfelől arra
hajtják, hogy maga-magat fenntartsa, másrészt arra, hogy magát tovább
szaporitsa. E közelfekvő megkülönböztetéshez mi is hozzá csatlakozunk s a
pszihoanalizisban külön vesszük az önfenntartó vagy énes ösztönöket a
nemi ősztönöktől, s az erőt, mellyel a nemi ösztön a lelki életben jelent«
kezik, libido=szexuślis vágyakodásnak nevezzük, megfelelően az énes ósz-
tönök közzül például az éhségnek, például a hatalmi hajlandóságnak.

E feltevés talaján teszszük meg első nevezetes felfedezéseinket. Råjö-
vink, hogy a neurótikus betegségek megértése számára a nemi ösztönök«
nek mindeneknél nagyobb a jelentőségük, — hogy a neurézisok úgyszól-
ván specifikus megbetegedései a nemi működéseknek. Hogy a libido meny=
nyiségén fordul meg, kielégíthetőségén s kielégítéssel való levezethetésén,
hogy valamely neurózisban meg lehessen-e betegedni vagy sem. Hogy a
megbetegedés formáját is megszabja a mód, ahogy az egyes ember a nemimű-
ködés fejlódései útját megtette, vagyis, ahogy mi mondjuk: a megrôgzô-
dések, melyek fejlődése során a libidóval megestek. S hogy a lefki befoly4=

48 (Prof. Dr. Sigmund Freud: A pszihoanalizis egy nehézségéról)

solās egy bizonyos, nem egyszerű technikája formájában van szeritak,
hogy a neurézisok némely csoportjait egyszerre meg is magyaråzzuk,
vissza is fejleszszúk. Gyógyító fåradsågunknak legróbb a foganata annál
az osztåly neuråzisnål, mely mind az énes ösztönök s a nemi ösztönök
egymás közt való ósszeütkózéséból származik. Mert az emberrel
<a többi állathoz képest) megesik, hogy nála a nemi ösztönök követelmés
nyei, mint amelyek messze túlnyúlnak önmagán az egyes lényen, az én
számára veszedelemnek tetszenek, mely vagy önfenntartåsåt vagy ônbe-
0501658 fenyegeti. Ilyenkor az én védelembe helyezkedik, a nemi ósztó-
nöktől megtagadja a kívánt módú kielégitest, s azokat a pótkielégülésnek
ama kerülő útjaira szorítja, melyek ideges tünetek gyanánt jelent«
keznek. Mår most a pszihoanalitikus gyógyítás azt tudja végbevinni, hogy
ezt az egyes emberben végbement elnyomási folyamatot revizió alá vonja
s a (fentebb megírt) összeütközést jobb, az egészséggel megférhetőbb végre
vigye. Az értetlenség e miatt ellenünk fordúl s a nemi ösztönök e számba
vételét mint egyoldalút veti szemünkre. Mert hogy az embernek egyéb
érdekei is vannak, mint a nemiek. Mi ezt egy percre sem felejtettük el,
nem is tagadtuk. À mi egyoldalúságunk olyan, mint a vegyészé, ki min»
den szervezetet a vegyi vonzás erejére vezet vissza. Ezzel még nem
tagadja, hogy van nehézkedési erő is. Csak éppen értékelését a fizikusra
hagyja.

A gyógyító munka rendjén a betegnél azzal kell törődnünk, hogy
a libido mint oszlik szét nåla, — utána járunk, hogy libidója mely objek«
tum-képzetekhez van lekötve. s azt felszabaditjuk, hogy az énnek rendel-
kezésére adjuk. Mindezek során igen különös képünk alakult arról, hogy
a libido az embernél legeleinte mint oszlik meg. Nem lehetett, tudniillik,
kitėrnūnk a feltevés elől, hogy az egyes ember fejlődésének kezdetén min»
den libidója (vagyis minden erotikus törekvése, szerelmi képessége) saját
személyére van szegezve, — mint mi mondjuk: saját énjétől van lefog-
dalva. Később történik csak, a nagy életszükségek kielégítésének mintájára,
hogy a libido az énről az énen kívül eső objektumokra ömlik át, s csak
ekkor van végre módunk, hogy a libidós ösztönöket ilyenekül ismerjük
fel s az énes ősztönöktől elkülónbóztessük. Ez objektumokról a libido
újta leválasztható s visszavonható az énre.

Az állapotot, melyben az én a libidót önmagán tartja, narcissziz-
musnak nevezzük, emlékezvén a góróg rege Narcisszosz ifjára, ki
önnön tükôrképébe maradt szerelmes. Az egyes emberről tehát úgy gon-
doljuk, hogy a narcisszizmustól az objektumos szerelem felé halad. De
azt meg nem hisszük, hogy bármikor is az én minden libidója átmenne
az objektumokra. Egy bizonyos summa libido mindíg megmarad az énnél s a
legfejlettebb objektumos szerelem mellett is marad az emberben egy bizonyos
fok narcisszízmus, Tartály az én, melyből ömlik az objektumok számára ren-

«Prof. Dr. Sigmund Freud: À pszihoanalizis egy nehézségérdl) 49

deltetett libido, s hová az objektumokról megint visszafolyhat. Az objektumos
libido elébb énes libido volt s megint åtvåltozhatik ilyenné. À személy teljes
egészsége számára fontos, hogy libidója a teljes mozgékonyságot el ne
veszítse. Hogy e viszonyt érzékletesen tudjuk elgodolni: godoljunk egy
protoplazmaállatocskára, melynek vastagon-folyékony állománya pszeudo-
podiákat (vendéglåbacskåkat) sugároz ki, folytatásokat, melyekbe a testi
állomány tovább terjed. Melyeket azonban mindig vissza lehet vonni,
úgy hogy a protoplazmagécs alakja megint helyreáll.

Amit e vázlatban leírni igyekeztem, az a neurózisok libido-elmé-
lete, amelyen épül e beteges al apotok mivoltáról való minden felfogá-
sunk, ellenük való minden gyógyitó eljárásunk. Magától értetődik, hogy
a libido-elmélet feltevéseit a rendes állapot felől is megállóknak véljük.
Narcisszízmusról beszélünk a kis gyereknél s a kezdetleges embernél is
a narcisszizmusa túlbőségének tudjuk be, hogy hisz gondolatainak mindene
hatóságában s a külső világbeli események menetére a mágia technikájával
akar befolyni. .

E bevezetés után kifejteném, hogy az emberiség általános narcissziz«
musát, önszeretetét eddíg három súlyos bántás érte a tudományos kuta-
tástól.

a) Kutatásainak elején az ember azt hitte, hogy lakóhelye, a fold, a
mindenség legkôzepén nyugszik s nap, hold és csillagok kórben forognak
korale. Ártatlanságában érzékeinek jelentéseire támaszkodott, mert hiszen
érezni nem érzi a fóldnek semmi mozgását s akármerre lát el szabadon,
egy kör közepén látja magát, mely a külső világot befogja. A föld e
központi fekvése pedig kezessége volt számára annak, hogy a föld ural-
kodik a világegyetemen, s ez vágott abbeli hajlandóságához, hogy magát
a világ urának érezze.

E narcisszista ábránd széttépése számunkra a 16, században a
Kopernikus Miklós nevéhez és munkájához fűződik. Már sokkal előtte
a pithagoréusok is kételkedtek a föld kiváltságos helyzetében, s számoszi
Arisztarkhosz három századdal Krisztus előtt kimodta, hogy a föld
sokkal kisebb, mint a nap s ezen égitest körűl forog. Tehát a Kopernikus
nagy felfedezését is tulajdonképp már megtették volt ő előtte. Mikor
azonban közönségesen elfogadták, az emberi önszeretetet az első, a koz-
mikus bántás érte.

b> Művelődése rendjén az ember a tåbbi teremtett állatok fölé
úrnak vetette fel magát. S még ez urasággal sem elégedve meg azon
volt, hogy szakadékot vonjon az állatok mivolta s a magáé közzé. Elvitatta
tőlük a értelmet, maga meg azzal dicsekedett, hogy halhatatlan lelke van,
s magas isteni származásra hivatkozott, melynél fogva elszakíthatja az
állatvilággal való közösség kötelékét. Érdekes, hogy ez а fajta gőg még
nincs meg a kisgyerekben s a kezdetleges s az ősemberben. Csak későbbi.

4

50 (Prof, Dr. Sigmund Freud: A pszihoanalizis egy nehézségérőb

s kóvetelódzó fejlődésnek eredménye. À kezdetleges ember, a totemizmus
fokán, nem låtott benne megűtköztetőt, hogy családfáját valamely állati
беге vezesse vissza. A mithosz, mely ama régi gondolkodás leülepedése,
az istenekkel állatalakot váltat s az első idők művészete az isteneket
állatfővel ábrázolja. A gyerek nem tud különbséget a maga s az állat
mivolta közt, s a mesében csodálkozás nélkül veszi, hogy az állatok gon-
dolkoznak és beszélnek, — szorongási indulatot, mely az emberi apának
szól, áttol a kutyára vagy a lóra, anélkül, hogy ezzel az apát akamä
kisebbíteni. Csak mire felnő idegenedett el úgy az állattól, hogy az embert
állat nevével tudja becsmérelni.

Tudjuk mindnyájan, hogy a Ch. Darwin s a társai és követői
kutatása nem sokkal több, mint félszázad előtt az ember e kevélykedésé-
nek véget vetett, Áz ember nem egyéb és nem különb, mint az állatok,
maga is az állatvilágból származott s egyik fajtához közelebb, máshoz
távolabb rokon. Későbbi szerzeményei nem tudták e hasonlatosság bizos
nyítékait elmosni, melyek úgy testi alkatában, mint lelki berendezésében
adódnak. Ez ime a második, a biológiai sérelme az emberi narcissziz»
musnak.

c) Am legérzékenyebben nyilván a harmadik sérelem éri, mely
pszihológiai természetű.

Mert az ember, ha kívül meg is aláztatott, fejedelemnek érzi magát
önnön lelkében. Felügyelő szervet teremtett magában, mely megvigyäzza
szándékait és cselekvéseit, hogy összeférnek=e követeléseivel. Ha nem,
akkor irgalmatlanul megfékeztetnek s visszavonatnak. Az énnek belső ész-
lelóje, a tudat, tudósítja a lelki nyüzsgés legnevezetesebb eseményeiről, s
az ezen tudósításoktól igazgatott akarat végbeviszi, amit az én rendel, meg»
változtatja, ami magától szeretne megtörténni. Mert ez a félek nem egy-
szerű valami, hanem egymás alá és fölérendelt hatóságok hierarkhiája és
serkenetek zűrzavara, melyek egymástól függetlenül törnek végbevitetés
felé, megfelelően az ösztönök s a külső világhoz való vonatkozások sok=
féleségének s nem egymással ellentétesen s egymással megférhetetlen.
E működés számára megköveteltetik, hogy a legfelsőbb hatóság minden-
ről tudjon, ami készülőben van s akarata mindenhová behatolhasson, hogy
beleszólhasson. Az én pedig bizonyosnak érezze magát úgy e tudósítás
sok teljessége s megbízhatósága, mint parancsainak akadálytalansága felől.

Igaz, hogy bizonyos betegségeknél s kivált éppen a tőlünk kutatott
neurózisoknál másképp van, — az én kényelmetlenül érzi magát, hatá-
taiba ütközik hatalmának saját házában, a lélekben. Gondolatok bukkan-
nak fel hirtelen, melyekröl nem tudni, honnan jönnek s arra sem lehet
tenni semmit, hogy elűzessenek. S mintha ez idegen vendégek hatalma-
sabbak volnának, mint az énnek alávetettek. Az akarat minden, máskor
annyira beváló hatalmi eszközének ellentållanak, s a logikától való mega

«Prof, Dr, Sigmund Freud: À pszihoanalizis egy nehézségérô 51

cåfoltatåsukra nem adnak s a valóság ellenkező vallomåsåval nem tóród-
nek. Vagy serkenetek bukkannak fel, melyek mintha valaki idegené vol-
nånak, úgy hogy dz én meg is tagadja őket, de mégis félnie kell tőlűk
s ovatossågba kell ellenôk helyezkednie. Az én maga mondja magånak,
hogy ez betegség s idegen betôrés s megélesiti éberségét, de nem tudja
megérteni, hogy miért érzi magát oly furcsa mód megbénultnak,

A pszihiátria ez esetek felől ugyan tagadja, hogy ilyenkor idegen
rossz szellemek hatoltak volna a lelkiéletbe, különben s azonban csak vale
lat von s elfajulást, örökletes hajlandóságot, szervezetbeli csekélyrendüsé-
get emleget. A pszihoanalizis arra vállalkozik, hogy e titokzatos betegségi
eseteket megmagyarázza, — gondos és hosszadalmas vizsgálatot indít,
segédfogalmakat s tudományos szerkezeteket teremt magának s végre
meg tudja mondani az énnek, hogy: nem szálít beléd semmi idegen, a
saját lelkiéleted egy része vonta ki magát tudomásod és akaratodnak
uralma alól. Ezért vagy is oly gyenge a védekezésben, — a magad erejć=
nek egy részével küzdesz a másik része ellen s nem tudod, mint vala-
mely külső ellenség ellen, minden erődet összeszedni ellene, S lelki eröid-
nek nem is legrosszabb vagy leghelytelenebb része, mely így ellentétbe
lépett veled s fűggetlen lett tőled. A hiba, meg kell mondanom, benned
magadban van. Túlbecsúlted magadat, mikor azt hitte hogy nemi ösztö=
neiddel tehetsz, amit akarsz s szándékaira nem kell semmi tekintettel lene
ned. Most ime fellázadtak s mennek a maguk homályos útjain, hogy
kivonják magukat az elnyomatås alól, s megszerezték maguknak a maguk
jussát olyan módon, mely neked már nem felelhet meg. Hogy ezt mint
vitték végbe s mely utakon jártak, azt te nem tudtad meg, csak e mun-
kájuk eredménye jutott tudomásodra, a tünet, melyet betegségnek érzesz.
Nem ismered meg benne saját kitaszított ősztöneid sarjadékát s nem tudod,
hogy azoknak pótkielégülése. S ez az egész folyamat csak azért lehetsé-
ges, mert egy más fontos pont felől is tévedésben leledzel. Abban biza-
kodol, hogy mindent megtudsz, ami lelkedben végbemegy, hacsak elég
fontos az, ami végbemegy, mert tudatod okvetlen jclent S ha lelkedben
valamiről mégsem kaptál tudósítást, akkor bizvást azt híszed, hogy nincs
is meg benne. Ez annyira megy, hogy a lelkít egynek veszed a tuda»
tossal, vagyis a tőled tudottal, noha szemlátomást be-bebizonyosodik,
hogy leikiéletedben állandóan sokkal több megy végbe, mint amennyi
tudatod számára ismeretessé válhatik. Hallgass ebben az egy pontban az
okos szóra! Ami benned lelki, az nem esik egybe az előtted tudatossal
— más dolog, hogy valami végbemegy a lelkedben s más, hogy tudj
róla. Rendesen, megengedem, futja ez a tudatot tudósító szolgálat a szūk«
ségeidre. Ringatódzhatsz a kåpråzatban, hogy minden. fontosabbat meg-
tudsz. Ám olykor, teszem aféle ösztönösszeütközés esetén nem válik be
s akaratod nem ér tovább, mint tudásod, S minden esetben a tudatod e

4

52 (Prof. Dr. Sigmund Freud: À psziboanalizis egy nehézségérsh

tudósításai tókéletlenek s gyakran megbizhatatlanok, Az is előfordul nem
egyszer, hogy a történteket csak akkor tudod meg, ha mår végbe-
mentek s tåbbé nem våltoztathatsz rajtuk. Ki tudja, még ha nem is vagy
beteg, megmérni, mi minden rezeg a lelkedben, amit sohasem tudsz meg
vagy amiről hamisan értesülsz. Úgy viselkedel, mint a feltétlen urafkodó
ki megelégszik az értesülésekkel, melyeket legfőbb udvari hivatalaitó! vett
s nem száll le a néphez, hogy annak hangját hallja. Szállj magadba, őnnön
mélységeidbe s elébb ismerd meg magad, majd aztán megérted, miért kell
megbetegedned s talán el is tudod kerülni, hogy megbetgedj …

A pszihoanilizis így akarta az ént kitanitani. Am a két felvilágosi-
tás: hogy a nemiség Gsztônéletét bennünk nem lehet egészen megfékezni
s hogy a lelki folyamatok magukban tudattalanok s csak tökéletlen s meg»
bizhatatlan észlelet útján jutnak el az énhez s vettetnek alája: tulajdon-
képpen azt az állítást jelenti, hogy az én nem úr a saját házás
ban. S együttvéve az ónszeretet harmadik sérelmét jelenti, melyet a
pszihológiainak neveznék. Nem csoda, ha az én nem kegyeli a psziho=
analizist s makacsul megtagadja tôle a hitet,

A legkevesebb ember tisztázhatta maga előtt, mily nagykövetkezésű
lépést jelentene tudomány és élet számára a tudattalan lelki folyamatok
feltevése. De siessünk hozzátenni, hogy nem a pszihoanalizis tette e lépést
legelőször. Nevezetes filozofusokra lehet mint elődökre hivatkozni, min»
denek felett a nagy gondolkozó Schopenhauerra, kinek cöntudatlan
akarat»-åt egy sorba lehet tenni a pszihoanalizisbeli lelki ösztönökkel,
Ugyanazon gondolkodéra, ki egyébként is feledhetetlen nyomatékkal
figyelmeztette az embereket nemi törekvésüknek még mindíg alábecsült
jelentőségére, À pszihoanalizis csak annyival jár elébb, hogy a narcissziz=
mus számára annyira kinos két tételt : a nemiség lelki jelentőségéről s a lelki
élet tudattalan voltáról szólót nem elvontan állítja, hanem olyan anyagon
bizonyítja be, mely minden embert személyében érdekel s kikénysze-
riti, hogy e problemával szemben állást foglaljon. De éppen ezért for-
dítja maga ellen a kelletlenséget s az ellentállást, mely a filozófus nagy
neve elől még riadtan tér ki,

Bécs PROF. DR. SIGMUND FREUD

FOSZERKESZTO: IGNOTUS
SZERKESZTŐK : ADY ENDRE, FENYŐ MIKSA
FOMUNKATARSAK :

AMBRUS ZOLTAN, BABITS MIHALY, ELEK ARTUR,
HALASZ IMRE, KAFFKA MARGIT, LACZKO GEZA,
MORICZ ZSIGMOND, OSVAT ERNO, SCHOPFLIN ALADAR

TARTALOM:

IGNOTUS: Tizedik év Nyugat.

KAFFKA MARGIT: Hangyaboly (Regény 1).

SZÉP ERNO : Versek

ADY ENDRE: Régi tavaszi háború (Novella).

PROF. DR. SIGMUND FREUD: A
egy nehézségéről.

GEL*.cRT OSZKÁR: Grof Andrássy Gyula könyve
a világháború problémáiról.

MÓRICZ ZSIGMOND : Sóhaj (Vers).

RÉTI ÖDÖN: Tessék megnézni (Novella).

LÁNYI SAROLTA : Jó volna szépen élni . . (Vers).

LENGYEL MENYHÉRT; A csodálatos mandarin
(Pantomimel.

BABITS MIHÁLY :

pszihoanalizis

A Purgatårium első éneke

REVESZ BÉLA: Két miniature.

NAGY, ZOLTAN: A kéz (Vers).

AMERUS ZOLTÁN: Háborús jegyzetek.

SZINI GYULA: Irodalmi kávéházak.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Boldog szomórú dal.

FENYŐ MIKSA Zsigmond új novelläs
könyve.

TURCSANYI ELEK: Versek.

BABITS MIHÁLY: Laczkó Géza: Noémi fia.

BALAZS BELA: A szavak sirnak (Vers).

POLITIKA 4
FENYŐ MIKSA: A monarchia haborus céljai,
FEKETE MIKLOS: Gazdasági Figyelő.

ADY ENDRE: A rémnek hangja (Vers).

Méricz

FIGYELŐ :

IGNOTUS: Koronázás. — IGNOTUS: : Petőfi Ta
tenete. 一 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ : „Рапп! hagyc
BÁLINT ALADÁR: Pártos Istvan. 一 HALÁSZ GY

Válasz Halász Imrének. — HALÁSZ

ELŐFIZETÉSI
ARA

EGY ÉVRE 28 K
FÉLÉVRE 14K
EGYES SZÁM
ÁRA 140 KOR.

KIADOHIVATAL: VI, VILMOS CSASZAR-UT 51.

aság. 一 ELEK ARTUR: À „Diaboligues“ két tör-
y HAVAS GYULA ; „Messzesėgek“. 一
ULA hadifogoly. — DISPUTA : РЕТНО SANDOR:

IMRE: Viszonválasz Pethő Sandornak.

ЈЕ Za AE Å
E as
=

MEGJELENIK ‏ב‎
‎MINDEN HÓNAP
1-ÉN ES 16-AN
SZERKESZTŐSÉG

BUDAPEST, VL, :
MILMOS CSASTAR-UT 51. IN. EM.

TELEFON : 63—50

X. EVFOLYAM.

Jubileumi szåm

1917. JANUAR 1.

1. SZAM.

. Ara 2 korona.