ELŐSZÓ

Az itt következő négy értekezés, mely e könyv alcíme
alatt az általam szerkesztett „Imago“ című folyóirat első
két évfolyamában jelent meg, első kísérletem arra, hogy a
pszichoanalizis nézőpontjait és eredményeit a néplélektan
megoldatlan kérdéseinél felhasználjam. Módszertani ellen-
tétben állanak tehát ez értekezések egyrészt W. Wundt
nagyszabású művével, mely a nem-analitikus lélektan
feltevéseit és munkamódját állítja ugyanezen cél szolgála-
tába, s másrészt a zürichi pszichoanalitikus iskola mun-
káival, melyek viszont az egyéni lélektan kérdéseit igyekez-
nek néplélektani anyag bevonásával megoldani.¹⁾

Szívesen elismerem, hogy munkálataimhoz e két oldal-
ról kaptam közvetlen ösztönzést.

Munkám hiányait jól ismerem. Nem szólok azokról,
melyek e vizsgálatok úttörő jellegéből folynak. Egynéme-
lyikük azonban megkívánja, hogy néhány szóval bevezes-
sem. Az itt egyesített négy értekezés a művelt emberek
tágabb körének érdeklődésére tart számot s tulajdonkép
mégis csak kevesek érthetik és ítélhetik meg őket, azok,
akik előtt a pszichoanalizis sajátossága szerint már nem
ismeretlen. Közvetíteni akarnak az etnologusok, nyelv-
búvárok, folkloristák, stb. és a pszichoanalitikusok között
és mégsem adhatják meg egyik csoportnak sem, amire

¹⁾Jung: Wandlungen und Symbole der Libido, Jahrbuch für
psychoanalyt, und psychopathologische Forschungen, IV. kötet 1912.
Ugyane szerzőtől: Versuch einer Darstellung der psychoanalytischen
Theorie, ugyanott, V. kötet 1913.

VIII

szüksége van: az előbbieknek a kielégítő bevezetését az új
pszichológiai technikába, az utóbbiaknak a feldolgozásra
váró anyag kellő ismeretét. Munkámnak tehát meg kell
elégednie azzal, hogy itt is, ott is figyelmet ébresszen és
várakozást keltsen aziránt, hogy a gyakoribb összetalá-
zás egyik oldalon sem maradhat haszon nélkül a kutatásra.
A két főtárgyat, mely e kis könyv címét adta, a
totemet és a tabut, nem tárgyalom egyenlő módon. A tabu
analizise teljesen megállapodott, a kérdést kimerítő meg-
oldási kísérletképen szerepel. A totemizmus vizsgálata meg-
elég-szik ennek a kijelentésével: ennyi az, amennyivel a
pszichoanalitikus felfogás a totem-probléma tisztázásához
ezidőszerint hozzájárulhat. E külömbség azzal függ össze,
hogy a tabu tulajdonkép még nálunk sem veszett ki; ne-
gatív fogalmazásban s más tartalommal ugyan, de lélek-
tani természete szerint nem más ez, mint Kant „kategori-
kus imperativusza“, amely kényszer módjára igyekszik hatni
és minden tudatos indokolást visszautasít. A totemizmus
ezzel szemben mai érzésvilágunktól elidegenedett, a való-
ságban régen megszűnt és új alakulatok által helyettesített
vallás-szociális intézmény, mely a jelenlegi kulturnépek
életének vallásában, erkölcsében s szokásaiban csak cse-
kély nyomokat hagyott hátra, s melynek még azon népek-
nél is nagy átalakulásokon kellett átesnie, amelyek még
ma is ragaszkodnak hozzá. Az emberiség szociális és tech-
nikai fejlődéstörténete a tabunak sokkal kevésbbé ártha-
tott, mint a totemnek. E könyvben megkockáztattuk azt
a kísérletet, hogy a totemizmus eredeti értelmét infantilis
nyomaiból találjuk ki, azon nyomokból, melyekben az
saját gyermekeink fejlődése során ismét felbukkan. A totem
és tabu közti szoros kapcsolat rámutat az itt képviselt
hipotézishez vivő további utakra, és ha e hipotézis talán
valószínűtlenül hangzik is, ez a jellege ellenvetés-számba
sem jön ama lehetőséggel szemben, hogy esetleg többé-ke-
vésbbé közel jutott a nehezen rekonstruálható valósághoz.
Róma, 1913 szeptember havában.
Freud.