4

I

Az incsztus-iszony

Az ősembert megismerhetjük fejlődési fokozataiban,
melyeket befutott: reánk hagyott élettelen emlékei és szer-
számai által; művészetének, vallásának, világnézetének is
merete révén, mely vagy közvetlenül, vagy a mondák, a
mítoszok, a mesék hagyománya útján maradt reánk, és
gondolkozásmódjának a mi mai erkölcsünkben és szoká-
sainkban élő maradványaiból. Mindezeken kívül azonban
bizonyos értelemben véve kortársunk is; ma is élnek em-
berek, akikről azt tartjuk, hogy a primitiv emberhez igen
közel állanak, jóval közelebb, mint mi, úgyhogy bennük
az ősember egyenes leszármazottjait és képviselőit látjuk.
Igy vélekedünk az úgynevezett vad és félvad népekről, ame-
lyeknek lelki élete különös érdeklődésünkre tarthat számot
akkor, ha saját fejlődésünknek épen-megtartott ősfokait
láthatjuk bennük.

Ha e feltevés megáll, akkor a „primitiv népek pszicho-
lógiájá“-nak, amint azt a néprajz tanítja, és a neurotikusok
pszichoanalizis útján megismert pszichológiájának egybeve-
tése számos megegyezést kell, hogy felmutasson, és módot
fog rá adni, hogy új szemszögből lássunk meg itt is, ott is,
különben már ismert dolgokat.

Külső és belső okaim vannak rá, hogy összehasonlítá-
som tárgyául ama néptörzseket válasszam, amelyek az etno-
grafusok leírása szerint a legelmaradottabb és legnyomorú-
gosabb vad népek: a legifjabb világrésznek, Ausztráliának ős-
lakóit, amely világrész állatvilága is oly sok, egyebütt kive-
szett, ősi vonást őrzött meg.

Ausztrália őslakóit különös fajnak tartják, mely legkö-
zelebbi szomszédaival, a melanéziaiakkal, a polinéziaiakkal,

8

malájokkal, sem fizikai, sem nyelvi rokonságot nem mutat.
Házakat, szilárd kunyhókat nem építenek, földmíveléssel
nem foglalkoznak, a kutya kivételével háziállatot nem tar-
tanak, még a fazekas-mesterséget sem ismerik. Kizárólag
mindenféle elejtett állat húsával s a földből kiásott gyöke-
rekkel táplálkoznak. Nincsenek királyaik, sem törzsfőnö-
keik, közügyeikben a meglett férfiak gyülekezete dönt. Na-
gyon kétséges, hogy magasabb lény tiszteletében megnyil-
vánuló vallás nyomai felvehetők-e náluk. A kontinens bel-
sejében lakó törzsek, melyek a vízhiány miatt a legsúlyo-
sabb életfeltételekkel küzdenek, úgy látszik minden tekin-
tetben primitívebbek, mint a tengerparthoz közelebb lakók.

E szegény, meztelen kannibáloktól bizonyára nem vár-
tuk volna, hogy nemi életükben a mi felfogásunk szerint
erkölcsösek legyenek, hogy nemi vágyukat nagy mértékben
korlátozzák. És mégis azt halljuk, hogy a legkeresettebb
gondossággal és a legnagyobb szigorúsággal őrködnek azon,
hogy az incsztuózus nemi érintkezést meggátolják. Sőt
úgy látszik egész társadalmi szervezetük e célt szolgálja,
vagy ennek elérésével áll vonatkozásban. Vallási és társa-
dalmi intézményeik az ausztráliaiaknak nincsenek, mind-
ezek helyét a totemizmus rendszere tölti be. Az ausztráliai
törzsek kisebb nemzetségekre vagy klánokra oszlanak, ame-
lyek mind a maguk totemjének nevét veszik fel. De hát mi
is az a totem? Rendszerint ehető, jámbor, avagy veszedel-
mes, rettegett állat, ritkábban növény vagy természeti erő
(eső, víz), amely az egész nemzetséggel különös viszonylat-
ban áll. A totem elsősorban a nemzetség ősapja, de egyben
védőszelleme és segítője is, ki jóslatokat küld nekik és, ha
máskülönben veszedelmes is, fiait ismeri és kíméli. A totem-
társaknak viszont szent kötelességük, amelynek áthágása
önmagát bünteti, hogy totemjüket meg ne öljék (el ne pusz-
títsák) és húsától (vagy az általa nyujtott egyéb élvezettől)
tartózkodjanak. A totem-jelleg nem fűződik egyetlen állat-
vagy lény-egyedhez, hanem a faj valamennyi individuumára
kiterjed. Időnkint ünnepeket ülnek, amikor a totemtársak
szertartásos táncokban ábrázolják és utánozzák totemjüknek
mozgásait és sajátságait.

9

A totem vagy anyai, vagy apai ágon öröklődik; az
első mód hihetőleg mindenütt az eredeti és csak később
váltotta fel az utóbbi. A totemhez-tartozás az ausztráliaiak
minden társadalmi kötelezettségének az alapja, egyrészt túl-
hágja a törzshöz-tartozás kereteit, másrészt korlátozza a
vérrokonságét.¹⁾

A totem nincs földterülethez és helyhez kötve; a totem-
társak egymástól különváltan és más totem híveivel békésen
együtt laknak.²⁾

És most végül meg kell emlékeznünk a totemisztikus
rendszer ama sajátságáról, amely miatt a pszichoanalitikus
érdeklődés is feléje fordul. Csaknem mindenütt, ahol a to-
tem érvényben van, fennáll az a törvény is, hogy ugyanazon
totem tagjai egymással nemi viszonylatba, tehát házasságra
sem léphetnek. Ez a totemmel egybekötött exogámia.

Ez a szigorúan kezelt tilalom igen különös. Abból, amit
a totem fogalmáról vagy tulajdonságairól eddigelé megtud-
tunk, semmi sem készít rá elő; nem érti tehát az ember,

¹⁾ Frazer, Totemism and Exogamy. I. kötet, 53. oldal. A totem
köteléke erősebb, mint a modern értelemben vett vérségi, vagy csa-
ládi kötelék.

²⁾ A totemisztikus rendszer ez igen rövid kivonatát nem hagyhat-
juk magyarázat és megszorítás nélkül: A totem nevet, ebben az alak-
ban: totam, 1791-ben az angol I. Long vette át az északamerikai réz-
bőrűektől. A dolog lassankint nagy érdeklődést keltett a tudomány-
ban és gazdag irodalmat gerjesztett, melyből főművek gyanánt J. G.
Frazer négykötetes munkáját, „Totemism and Exogamy“ 1910, és
Andrew Lang könyveit és iratait („The secret of the Totem“ 11905)
emelem ki. Annak az érdeme, hogy az emberiség őstörténelmében a
totemizmus jelentőségét felismerte, a skót I. Ferguson Mc. Leman-t
illeti meg (1869–1870). Totemisztikus intézményeket észleltek, illető-
leg észlelnek ma is az ausztráliaiakon kívül az északamerikai indiánok-
nál, továbbá az óceániai szigetvilág népeinél, Keletindiában és Afrika
nagy részében. Némely, különben nehezen értelmezhető nyom és ma-
radvány azonban arra enged következtetni, hogy a totemizmus egy-
kor Európa árja és semita ősnélpeinél is fennállott, úgyhogy sok ku-
tató az emberi fejlődés szükségszerű s valamikor mindenütt megvolt
fázisa gyanánt hajlandó elismerni.

Hogyan jutott az ősember ahhoz, hogy magának totemet tulajdo-
nítson, azaz: valamely állattól való leszármazását tegye szociális kö-

10

hogy került bele a totemizmus rendszerébe. Azért nem is cso
dálkozunk, ha egyes kutatók egyenesen azt veszik fel, hogy
az exogámiának eredetileg – az ősidőkben és értelme sze-
rint – semmi köze sem volt a totemizmushoz, hanem vala
mikor, amidőn házassági korlátozások váltak szükségessé,
mélyebb összefüggés nélkül kapcsolták hozzá. Bármikép
legyen is ez, a totemizmus és az exogámia egyesülése meg
van és igen szilárdnak mutatkozik. Igyekezzünk e tilalom
jelentőségét a következőkben tisztázni.

a) E tilalom áthágását nem a vétkesnek úgyszólván
automatikusan bekövetkező bűnhődése követi, mint más
totem-tilalmaknál (pl. annál, hogy a totemállatot nem sza
bad megölni), hanem az egész törzs legenergikusabb meg
torlása, mintha az egész közösséget fenyegető veszélynek,
vagy reájuk nehezedő bűntehernek elhárításáról volna
szó. Frazer¹⁾ könyvének néhány mondata megmutathatja,
mily szigoruan büntetik az ilyen mulasztásokat a mi mér-
tékünk szerint meglehetősen erkölcstelen vadak.

felezettségeinek és, mint utóbb látni fogjuk, szexuális korlátozásainak
is alapjává? Számos elmélet van erről, amelyek felsorolását megta
lálhatjuk németül Wundtnál: Völkerpsychologie. II. kötet, Mythos
und Religion; de megegyezés nincs. Ígérem, hogy a totemizmus pro-
blémáját legközelebb külön tanulmány tárgyává teszem, melyben meg
fogom kísérelni, hogy a pszichoanalitikus gondolkodásmód segít-
ségével megoldjam. (L. e kötet IV. értekezését.)

Azonban a totemizmusnak nemcsak az elmélete vitás, tényei is
alig fejezhetők ki általános tételekben ugy, ahogy fentebb megkísérel-
tük. Alig van egyetlen megállapítás is, amelyet kivételekkel, vagy el
lemondásokkal ne kellene kiegészítenünk. Nem szabad azonban
megfeledkeznünk arról, hogy a legprimitívebb és legkonzervatívabb
népek is bizonyos értelemben ősi népek és már hosszu mult van mö-
göttük, mely alatt az őseredeti dolgok sok fejlődésen és ferdítésen
mentek keresztül. Így ma a totemizmust azon népeknél, amelyeknél
még szerepel, a hanyatlás, a szétesés, más szociális és vallási intézmé-
nyekbe való átmenet legkülönfélébb állapotaiban találjuk, avagy pe
dig állandósult kialakulásokban, melyek eredeti lényegétől eléggé el-
távolodhattak. A nehézséget ezek szerint az okozza, hogy nem nagyon
könnyű eldönteni, a jelenlegi viszonyok közül mit szabad az értelem-
dús mult hű képének, és mit másodlagos torzulásnak tekinteni.

¹⁾Frazer: I. m. I. kötet 54. oldal.

11

Ausztáliában halál a rendes büntetése a nemi érint-
kezésnek valamely tiltott törzsből való egyénnel. Az kö-
zömbös, vajjon az asszony ugyanannak a helyi csoportnak
tagja-e, vagy harcban ragadták-e el valamely más törzs-
ből; a tiltott törzsből való férfit, aki felesége gyanánt tartja
őt, felhajszolják és megölik a saját törzsbelijei, — és ugyan-
ez az asszony sorsa is, bár bizonyos esetekben, t. i., ha egy
időn át sikerül a fogságbaesést elkerülniök, a sérelem meg
is bocsájtható. A new-south-walesbeli ta-ta-thi törzsnél, ha
ilyen eset, nagyritkán, előfordul, csak a férfit ölik meg, az
asszonyt pedig félholtra verik, vagy szurkálják. Hogy egé-
szen meg nem ölik, azt azzal okolják, hogy az asszony való-
színűleg kényszerítve volt. Még alkalmi szeretkezéseknél is
szigoruan szem előtt tartják a törzsi tilalmakat, — e tilal-
mak bárminő megsértését „a legnagyobb undorral fogadják
és halállal büntetik.“ (Howitt.)

b) Minthogy e kemény megtorlást a futó szerelmi vi-
szonyokkal szemben is alkalmazták, amelyek nem vezettek
gyermeknemzéshez, a tilalom más, pl. gyakorlati indító-
okai valószínűtlenekké válnak.

c) Mivel a totem öröklődő és a házasság nem változ-
tatja meg, a tilalom következményeit, például az anyai át-
örökítés esetében könnyen áttekinthetjük. Pl. ha a férfi ah-
hoz a klánhoz tartozik, amelynek a kenguru a totemje és
feleségül vesz egy emu-totembeli asszonyt, a gyermekek,
a fiuk is, a lányok is — emuk. A fiu számára tehát,
aki e házasságból származott, a totem-szabály lehetetlenné
teszi, hogy anyjával és nővéreivel, akik szintén „emu“-k,
incesztuózusan érintkezzék.¹⁾

d) Egyetlen figyelmeztetés elég ahhoz, hogy belássuk:

¹⁾Az apa számára azonban, aki kenguru — legalább is e tilalom
által — a leányaival való incsztus, akik emuk, megengedett. A totem
apai öröklése mellett az apa kenguru volna, a gyermekek hasonlóké-
pen kenguruk; tilos volna ekkor az apa számára a leányaival való
incesztus, míg a fiúnak az anyjával való incsztusát mi sem gátolná.
A totemtilaom ezen következményei arra mutatnak, hogy az anyai
átörökítés régibb az apainál, mert okunk van arra a feltevésre, hogy
a totemtilaImak elsősorban a fiu incsztuózus vágyai ellen irányulnak.

12

I. AZ INCESZTUS-ISZONY

a totemmel egybekötött exogámia nemcsak abban érvénye-
sül, tehát nemcsak azt célozza, hogy az anyával és nővé-
rekkel való incsztust megakadályozza. Saját nemzetségé-
nek bármely asszonyával, tehát a vele vérrokonságban nem
levő asszonyok bizonyos számával való szexuális egyesülést
is lehetetlenné teszi a férfi számára, amennyiben mindezen
asszonyokkal úgy bánnak, mintha vérrokonok volnának.
E nagyarányú megszorítás lélektani jogosultsága még nem
világos. Messze túlmegy mindenen, ami a civilizált népek-
nél hozzá fogható lenne. Azt az egyet, úgy látszik, értjük
belőle, hogy itt a totem-állat ősapai szerepét igen szigo-
ruan értelmezik. Mindenki vérrokon, mindenki egy család,
aki azonos totemtől ered, és e családban a legtávolabb eső
rokonsági fokozatok is a szexuális egyesülés feltétlen aka-
dályaikép szerepelnek.

Így e vademberek szokatlanul nagyfokú incsztus-irtó-
zást vagy incsztus-érzékenységet tanusítanak és megvan
az az előttünk nem eléggé érthető sajátosságuk, hogy a
reális vérrokonságot a totem-rokonsággal helyettesítik. Nem
szabad azonban nagyon is kiéleznünk ezt az ellentétet és
gondolnunk kell rá, hogy a totem-tilalmak a tényleges in-
cesztust különös eset gyanánt magukban foglalják.

Hogy mi módon állott be a tényleges családnak a to-
tem-nemzetséggel való helyettesítése, talány marad, mely-
nek megoldása talán egybeesik magának a totemnek a
megmagyarázásával. Arra gondolhatunk persze, hogy a
szexuális közlekedésnek a házassági korlátokon túl terjedő
bizonyos szabadságánál a vérrokonság és így az incsztus-
meggátlás oly bizonytalanná lesz, hogy a tilalom másfajta
megalapozása nem nélkülözhető. Ép ezért nem felesleges
megjegyeznünk, hogy az ausztráliaiak erkölcse ismer szo-
ciális helyzeteket és ünnepi alkalmakat, melyeknél a fér-
finak egy asszonyhoz való kizárólagos férji joga csorbát
szenved.

Ezen ausztráliai törzsek nyelvhasználatának (s a többi
totem-népekénék is) ezzel kétségtelenül összefüggő sa-
sága van. A náluk használatos rokonság-megjelölések
tudniillik nem két egyednek egymásközti, hanem az

13

OSZTÁLYOZÓ ROKONSÁGI MEGJELÖLÉSEK

egyed és a csoport közötti viszonyt veszik tekintetbe,
vagyis L. H. Morgan kifejezése szerint az osztályozó rend-
szerhez tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a férfi nemcsak
létrehozóját nevezi „apának“, hanem mindazokat a férfia-
kat is, akik a törzs-törvények szerint anyját feleségül ve-
hették – és ezáltal apjává válhattak volna; „anyának“ nevez
szülőjén kívül minden más nőt is, aki a törzs törvényei-
nek megsértése nélkül anyjává lehetett volna; „fivérének“,
„nővérének“ nevezi nemcsak saját édes szüleinek gyerme-
keit, hanem mindazon egyének gyermekeit is, akik vele
szülői csoportviszonyban állanak, stb. Így a rokonsági meg-
jelölés, mellyel két ausztráliai illeti egymást, nem jelent
szükségképen vérrokonságot is köztük, mint a mi nyelv-
használatunkban, inkább társadalmi, semmint fizikai vi-
szonyt jelez. Ezen osztályozó rendszerhez hasonló manap-
ság is megvan a gyermekszobában, ahol a gyermeket arra
késztetik, hogy a szülők minden barátját és barátnőjét
„bácsi“-nak és „néni“-nek nevezze, avagy mikor a német
átvitt értelemben a „Brüder in Apoll“, „Schwestern in
Christo“ kifejezéseket használja.

E minket annyira meglepő nyelvszokás könnyen meg-
érthető, ha azon házassági intézmény maradványának és
jelének tekintjük, melyet Rev. L. Fison „csoportházasság“-
nak nevezett el, s melynek lényege abban áll, hogy bizonyos
számú férfi férji jogokat gyakorol bizonyos számú asszony
felett. Az ilyen csoportházasságból származó gyermekek
joggal tekintik egymást testvéreknek, bár nem mind egy-
azon anya szülöttei, és a csoport minden férfiát atyjuk-
nak tartják.

Némely szerző, mint pl. Westermarck „Az emberi-
házasság története¹⁾“ című munkájában, visszautasítja azon
következtetéseket, melyeket mások a csoportrokonságnevek
létezéséből vontak le. Az ausztráliai vad népeknek épen
a legalaposabb ismerősei megegyeznek abban, hogy az osz-
tályozó rokonságnevek a csoportházasság korának marad-
ványai. Spencer és Gillen²⁾ szerint a csoportházasság bizo-
 

¹⁾Budapest, Athenaeum, 1910. Harkányiné Weiser Ella fordítása.

²⁾The Native Tribes of Central Australia, London, 1899.

14

nyos alakja az urabunna és a dieri törzseknél még ma is
fennáll. A csoportházasság tehát e népeknél megelőzte az
egyéni házasságot és nem tűnt el anélkül, hogy a nyelvben
és szokásokban mély nyomokat ne hagyott volna hátra.

Ha az egyéni házasságot a csoportházassággal helyet-
tesítjük, megérthetjük az e népeknél talált, látszólag túl-
zott incsztus-kerülést. A totem-exogámia, a szexuális köz-
lekedés tilalma ugyanazon klán tagjai közt, úgy látszik, a
csoport-incestus meggátlására alkalmas eszköz volt, mely
azután megrögződött és indokolását jóval túlélte.

De ha azt hisszük, hogy így Ausztrália vadjainak há-
zassági korlátozásait indító okaik szerint megértettük, rá
kell jönnünk, hogy a tényleges állapotok sokkal nagyobb,
első pillanatra megzavaró bonyolódottságot mutatnak. Ausz-
tráliában tudniillik csak kevés törzs van, mely a totem-
korlátozásokon kívül más tilalmat ne ismerne. A legtöbb
olyképen van szervezve, hogy két részre oszlik, melyeket
házassági osztályoknak (angolul: phrathry-knek) neveznek.
Minden ilyen házassági osztály exogám és több totem-nem-
zetséget foglal magában. Rendszerint minden házassági osz-
tály két alosztályra is (szubfrátria), az egész törzs tehát
négy alosztályra oszlik; az alosztályok a frátriák és totem-
nemzetségek között állanak. Az ausztráliai törzs szerveze-
tének tipikus sémája tehát a következő:

Phratriák

A tizenkét totem-nemzetség négy alosztályban és két
osztályban helyezkedik el. Mindegyik osztály exogám.¹⁾ A

¹⁾A totemek számát tetszőlegesen vettük itt fel.

15

c osztály az e-vel, a d-osztály az f-fel alkot exogám
egységet. E berendezés következménye, tehát célja, kétség-
telen; ez úton a házastárs-választás és a szexuális szabadság
további korlátozása létesül. Ha csak a tizenkét totem-nem-
zetség állana fenn, az egyes nemzetség minden tagja szá-
mára – feltéve, hogy minden nemzetségben azonos az em-
berek száma – a törzs valamennyi asszonyának ¹/₁₂ része
volna hozzáférhető. A két frátria létezése e számot ¹/₁₂ = ¹/₆-re
szállítja le; az a-totemből származó férfi csak az 1–6.
nemzetség asszonyai közül házasodhat. A két alosztály be-
vezetésével választék ¹/₁₂ = ¹/₄-re száll alá; vagyis az a-to-
tembeli férfi házastársát csak a 4, 5, 6-totembeli asszonyok
közül választhatja.

A házassági osztályok történelmi viszonya a totem-nem-
zetségekhez – egyes törzseknél nyolc házassági osztály is
van – egyáltalán nem világos. Azt látjuk csak, hogy e
berendezések ugyanazt akarják elérni, amit a totem-exo-
gámia, sőt annál sokkal többet. De míg a totem-exogámia
szent törvény benyomását kelti, melyről nem tudjuk, mi
módon jött létre, tehát erkölcs benyomását: a házassági
csoportok bonyolult intézményei, alosztályai és ezek felté-
telei, mintha céltudatos törvényhozás eredményei volnának,
amely törvényhozás talán akkor vette át ujból az incsztus-
meggátlás feladatát, mikor a totem befolyása hanyatló
ban volt. És míg a totem-rendszer, mint tudjuk, a törzs
minden más társadalmi kötelezettségének és erkölcsi kor-
látozásainak is az alapja, a frátriák jelentősége általában
a házastárs-választásnak általa elérni kívánt szabályozásá-
ban merül ki.

A házassági-osztályrendszer további kialakulásában tö-
rekvés mutatkozik arra, hogy a természetes és a csoport-
incsesztus meggátlásán túlterjedjen és a távolabbi csoport-
rokonok közti házasságot is eltíltsa, hasonlóan a katolikus
egyház azon eljárásához, hogy az eredetileg testvérekre ér-
vényes házassági tilalmat az unokatestvérekre is kiterjesz-
tette és kitalálta a lelki rokonság-fokozatokat is.¹⁾

¹⁾ L. a Totemism című cikket az Encyclopedia Britannica-ban,
11. kiadás. 1911. (A. Lang.)

16

Nem igen áll érdekünkben, hogy jobban belemélyed-
jünk a házassági osztályok létrejötte és jelentősége, vala-
mint a totemhez való viszonya feletti rendkívül bonyolult
és zavaros vitába. Célunk szempontjából elég rámutatnunk
ama nagy gondosságra, melyet az ausztráliaiak és más vad
népek az incsztus meggátlására fordítanak.¹⁾ Azt kell mon-
danunk, hogy e vademberek érzékenyebbek az incsztus-
sal szemben, mint mi. Valószínűleg a kísértés is erősebb
náluk, úgy, hogy hathatósabb védekezésre van ellene szük-
ségük.

De e népek incsztus-iszonya nem elégszik meg a már
említett intézmények létesítésével, melyek – úgy látszik –
főképen a csoport-incsztus ellen irányulnak. A „szokások“
egész sorát kell még hozzávennünk, melyek a mi felfogá-
sunk szerinti közel-rokonok egyéni érintkezését ellenőrzik;
vallásos szigorúsággal tartják be ezeket, és céljuk felől alig
lehet kétségünk. E szokásokat vagy erkölcsi tilalmakat óva-
kodásoknak (avoidances) nevezhetjük. Elterjedésük köre
messze túlmegy az ausztráliai totem-népeken. Ezúttal is kér-
nem kell azonban az olvasót, hogy elégedjék meg a gazdag
anyag töredékes kivonatával.

Melanéziában az ilyen korlátozó tilalmak a fiunak az
anyjával és nővéreivel való érintkezése ellen irányulnak.
Igy pl. az Új-Hebridák egyikén, a Leper-szigeten, a fiu,
ha egy bizonyos kort elér, elhagyja az anyai otthont és
átköltözik a „klubházba“, ott alszik és ott étkezik. Táp-
lálék-kérés céljából felkeresheti ugyan ezentúl is otthonát,
de ha nővérét otthon találja, távoznia kell, anélkül, hogy
ennék; ha ellenben nővére nincs otthon, leülhet enni az
ajtó közelében. Ha a nővér és a fivér véletlenül a szabad-
ban találkoznak, a leánynak el kell futni, vagy bújni. Ha
a fiu olyan lábnyomokat lát a földön, melyekben nővére
nyomaira ismer, nem követi őket s a leány sem a fitest-
vérét. Mi több, nővére nevét sem ejti ki és óva-
kodik a közkeletű szó használatától is, ha az nővére nevé-
vel

¹⁾ E pontra csak nemrégiben Storfer tett bennünket figyelmessé
tanulmányában: „Zur Sonderstellung des Vatermordes“. Schriften zur
angewandten Seelenkunde, 12. füzet. Wien, 1912.

17

KERÜLÉSI SZABÁLYOK

ben alkotó rész gyanánt benfoglaltatik. Ezt az óvakodást,
mely a pubertás-szertartással kezdődik, egész életükön át
betartják. Az anya és fiu közti óvakodás az életkor elő-
haladtával növekszik; egyébiránt jórészt az anya gyako-
rolja. Ha eleséget visz fiának, nem nyujtja neki oda, ha-
nem leteszi elébe, nem is szólítja meg bizalmasan, ahogy
nálunk szokás; nem tegezi, hanem magázza. Hasonló szo-
kások uralkodnak Új-Kaledoniában. Ha fivér és nővér ta-
lálkoznak, a leány a csalitba menekül, s a fiu utána sem
nézve halad tovább.¹⁾

A Gazella-félszigeten (Új-Britanniában) a leány férjhez-
menetele után nem beszélhet többé fivérével, nevét sem ejti
ki többé, hanem körülírással jelöli meg őt.²⁾

Új-Mecklenburgban az unokafivéreket és unokahugo-
kat – ha nem is mindegyiket – kötik az ily korlátozá-
sok, de nemkevésbbé a fivért és nővért. Nem közeledhet-
nek egymáshoz, kezet nem foghatnak, ajándékot egymás-
nak nem adhatnak, néhány lépésnyi távolságról azonban
szabad egymással beszélniök. A nővérrel való incsestust
akasztással büntetik.³⁾

A Fidzsi-szigeteken e kerülési szabályok különösen szi-
gorúak, nemcsak a vérrokonokra, hanem a csoport-nővé-
rekre is kiterjednek. Annál csodálatosabban hat reánk, ha
azt halljuk, hogy e vademberek szent orgiákat tartanak,
amikor is épen e tiltott rokonok keresik a nemi egyesü-
lést. De talán helyesebb volna, ha ahelyett, hogy ezen az
ellentéten csodálkoznánk, épen a tilalom megmagya-
rázására értékesítenők.⁴⁾

A szumatrai batták-nál az óvakodási tilalmak minden
közeli rokonsági viszonylatban érvényesek. A batta szemé-
ben pl. szörnyen botrányos volna, ha valaki nővérét es-
 

¹⁾ R. H. Codrington, „The Melanesians“ Frazernél, „Totemism
and Exogamy“ I. kötet, 77. oldal.

²⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 124. oldal. Kleinitschen műve nyomán:
Die Küstenbewohner der Gazellen-Halbinsel.

³⁾ Frazer i. m. II. kötet 131. old., P. G. Peckel az Anthropos-
ban, 1908.

⁴⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 147. oldal, Rev. L. Fison nyomán,

Freud: Totem és Tabu.

18

télyre kísérné el. A batta nő fivére kellemetlenül érzi ma-
gát nőtestvére társaságában, még akkor is, ha mások is
vannak jelen. Ha valamelyikük bejön a házba, a másik
jobbnak látja távozni. Az apa sem marad otthon egyedül
a leányával, valamint az anya sem a fiával. A hollandus
misszionárius, aki e szokásokról hírt ad, hozzáteszi, hogy
– sajnos – nagyon indokoltnak tartja őket. E népeknél
magától értetődik, hogy a férfinak a nővel való egyedül-
maradása illetlen intimitásokhoz vezet, és mert tudják, hogy
közeli vérrokonok érintkezésének mindenféle büntetés és
rossz következmény jár a nyomában, igazuk van, ha min-
den kísértés elől ily tilalmak segítségével térnek ki.¹⁾

A Delagoa-öbölben lakó afrikai barongák-nál csodála-
tosképen a sógornővel, a feleség fivérének nejével szemben
érvényesül a legszigorúbb óvakodás. Ha a férfi e reá nézve
veszélyes személlyel bárhol is találkozik, gondosan kitér
előle. Nem merészel vele egy tálból enni, csak félve szó-
lítja meg, kunyhójába nem mer belépni, csak remegő han-
gon meri köszönteni.²⁾

Angol-Kelet-Afrikában az akambáknál (vagy wakam-
báknál) oly óvakodási tilalom uralkodik, melyről azt
várta volna az ember, hogy gyakrabban fordul elő. A
leánynak pubertása és férjhezmenetele közti időben gon-
dosan kerülnie kell a saját apját. Elbúvik, ha az úton
találkozik vele, sohasem kísérli meg, hogy melléjeteleped-
jék és így viselkedik eljegyzése pillanatáig. Férjhezmene-
tele után apjával való érintkezésének mi sem áll útjában.³⁾

A legjobban elterjedt, legszigorúbb s a civilizált népek
szemében is legérdekesebb az az óvakodás, amely a férfi
és anyósa közti érintkezést korlátozza. Ez óvakodás Ausz-
tráliában általános, azonban érvényben van a melané-
ziaiaknál, a polinéziaiaknál és Afrika néger népeinél is
mindenütt, ahol a totemizmus és a csoportrokonság nyo-
mai fellelhetők, s valószínűleg azon túl is. E népek néme-
 

¹⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 189. oldal.

²⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 388. old. Junod után,

³⁾ Frazer, i. m. II. ktöet, 424. old.

19

lyikénél hasonló tilalmak állanak fenn a nőknek apósával
való ártatlan érintkezését illetőleg is, ezek azonban távol-
ról sem oly állandóak és szigorúak. Egyes esetekben az
após is, az anyós is kerülés tárgya.

Mivel bennünket inkább érdekel az anyós-kerülés tar-
talma és célja, mint néprajzi elterjedése, megelégszem egy-
néhány példa felsorolásával.

A Banks-szigeten igen szigorúak és kínosan pontosak
e törvények. A férfi kerüli anyósa közelségét, és viszont.
Ha az ösvényen véletlenül találkoznak, az asszony félre-
áll, hátat fordít, míg a másik el nem távozott, avagy a
férfi tesz így.

Vanna Lavában (Port Pateson) anyósa után nem megy
végig a parton a férfi, míg lépteinek nyomát a dagály el
nem tüntette a fövenyben. Bizonyos távolságból azonban
szabad egymással beszélniök. Kizárt dolog, hogy a férfi
valaha is kimondja anyósa nevét, vagy az anyós a vejéét.¹⁾

A Salamon-szigeteken a férfi házasságától kezdve nem
láthatja anyósát és nem is szólhat hozzá. Ha találkozik
véle, úgy tesz, mintha nem ismerné, és amily gyorsan csak
a lába viszi, elszalad és elbúvik.²⁾

A zulukafferek erkölcse megköveteli, hogy a férfi szé-
gyenkezzék anyósán és hogy mindent megtegyen társasá-
gának elkerülésére. Be nem lépne a kunyhóba, ahol az
anyósa van, s ha találkoznak, egyikük félreáll s az asz-
szony elbúvik a bokorban, a férfi pedig pajzsát tartja áb-
rázata elé. Ha nem térhetnek ki egymás elől s az asszony-
nak nincs egyebe, amibe burkolózzék, legalább fűcsomót
köt feje köré, hogy ezzel eleget tegyen a szertartásnak.
Érintkezésükről vagy egy harmadik személy gondoskodik,
vagy bizonyos távolságról odakiálthatnak egymásnak, ha
valamiféle akadály, pl. a kraal kerítése köztük van. Egyi-
kük sem veheti ajkára a másik nevét.³⁾

¹⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 76. oldal.

²⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 117. old. C. Ribbe után: Zwei Jahre,
unter der Kannibalen der Salomons-Inseln, 1905.

³⁾ Frazer, i. m. II. kötet, 385. oldal.

20

A basogák a Nilus forrásvidékén lakó négertörzs; itt
a férfi csak akkor beszélhet anyósával, ha az a ház egy
másik helyiségében van és így láthatatlan. E nép külön-
ben annyira retteg az incsztustól, hogy háziállatainál sem
hagyja büntetlenül.¹⁾

Míg a közeli rokonok közti egyébfajta óvakodás célja
és jelentősége kétséget nem szenved, úgy hogy őket vala-
mennyi szerző az incsztus elleni óvintézkedésként fogja
fel, addig az anyóssal való közlekedés tilalmát némely ol-
dalról máskép értelmezik. Joggal találták érthetetlennek,
hogy mindeme népek oly nagy félelmet mutatnak oly kísér-
téssel szemben, mely a férfit egy öregebb asszony alakjában
fenyegeti, aki, ha nem is az anyja, de az anyja lehetne.²⁾

Ezen ellenvetés Fison felfogásával szemben is felme-
rült, aki figyelmeztetett reá, hogy bizonyos házassági osz-
tályrendszerek annyiban tökéletlenek, hogy a férfi és anyósa
közti házasságot elméletileg nem zárják ki; szerinte e lehe-
tőség ellen épen ezért volt külön biztosítékra szükség.

Sir J. Lubbock „Origin of civilisation“ című művében
az anyósnak vejéhez való viszonyát az egykori nőrablára
(mariage by capture) vezeti vissza. „Amíg a nőrablás tény-
leg fennállott, a szülők felháborodása is komoly lehetett.
Mikor a házasság ezen alakjából már csak szimbolumok
maradtak meg, a szülők felháborodását is szimbolizálták
és ez a szokás megmaradt akkor is, amikor keletkezését
már elfelejtették.“ Crawley könnyű-szerrel mutatja ki, mily
kevéssé fedi e magyarázási kísérlet a tényleges megfigyelé-
sek részleteit.

E. B. Tylor véleménye szerint az anyósnak vejével való
bánásmódja nem egyéb, mint az asszony családja részéről
való „elismertetés“ (cutting) egy alakja. A férfi idegen-
számba megy és pedig mindaddig, míg az első gyermek
meg nem születik. Ámde eltekintve azon esetektől, melyek
ben az utóbbi feltétel beteljesülése a tilalmat nem szünteti
meg, e magyarázat azon ellenvetésbe ütközik, hogy a

¹⁾Frazer, i. m. II. kötet, 461. oldal.

²⁾V. Crawley: The mystic rose. London, 1902, 405. oldal.

21

szokásnak a vő és anyós viszonya szerint való irányulá-
sát nem világítja meg, tehát nem veszi tekintetbe a nemi
tényezőt, és hogy nem vesz számításba egy mozzanatot,
azt a valósággal szent borzadályt, mely az óvakodási tör-
vényekben megnyilvánul.¹⁾

Egy zulu-asszony, akit a tilalom indokai felől megkér-
deztek, a következő érzelmes választ adta: Nem helyes,
hogy lássa az emlőt, melyből felesége szopott.²⁾

Tudvalevő, hogy a vő és anyós viszonya a civilizált
népek családi szervezetének is egyik kényes oldala. Bár
Európa és Amerika fehérbőrű népeinek társadalmában az
anyós és vő között nincsenek többé érvényben óvakodási
törvények, ámde sok viszály és kellemetlenség volna elke-
rülhető, ha ez a szokás most is fennállana és nem az egyes
egyedeknek kellene ujra életbe léptetniök.

Nem egy európai ember láthatná mély bölcsesség meg-
nyilatkozását abban, hogy a vad népek e két oly közeli ro-
konná lett személy közti egyetértés létrejöttét óvakodási
törvényükkel eleve kizárták. Alig kétséges, hogy az anyós
és veje közti lélektani helyzetben van valami, ami ellensé-
geskedést szít és együttélésüket megnehezíti. Az, hogy a
civilizált népek élcelődése oly szívesen választja tárgyául
az anyóstémát, úgy hiszem arra mutat, hogy a ket-
tejük közötti érzelmi viszonylatoknak oly komponen-
sei is vannak, melyek éles ellentétben állanak egymással.
Ugy vélem, hogy e viszony tulajdonképen „ambivalens“,
vagyis egymással harcoló gyengéd és gyűlölködő érzületek-
ből van összetéve. Ez érzésrezdületeknek egy része teljesen
világos. Ilyenek: az anyós csekély hajlandósága arra, hogy
leánya birtoklásáról lemondjon; a bizalmatlanság az ide-
gennel szemben, akinek a leány ki van szolgáltatva; az a
törekvése, hogy tovább uralkodjék, mint ahogy saját
házában megszokta. A férfi részéről: az arra való elszánt-
ság, hogy más akaratának többé nem engedelmeskedik;

¹⁾Crawley, i. m. 407. oldal.

²⁾Crawley: i. m. 401. oldal, Leslie nyomán: Among the Zulus
and Amatongas. 1875.

22

féltékenysége mindenkire, aki felesége gyengédségét még
ő előtte bírálta és – last not least – az, hogy nincs kedve
magát a nemi tulbecslés illúziójában zavartatni. Már pedig
ily zavaró körülmény legtöbbször az anyós személye,
amely oly sok közös vonás révén emlékeztet a leányára és
mégis híjján van az ifjuság, a szépség és lelki üdeség
mindazon ingerének, ami feleségét értékessé teszi a sze-
mében.

A mélyben rejlő lelki gerjedelmek ismerete, amit az
egyes emberek pszichoanalitikus vizsgálatából meríthetünk,
módot ad rá, hogy e motivumokhoz ujjakat is csatoljunk.
Ahol az asszony pszichoszexuális szükségletei házasság és
családi élet keretében kell, hogy kielégüljenek, ott a há-
zassági viszonylatnak tul-korai lezajlása és az érzelem-
világ eseménytelensége miatt állandóan fenyeget a kielégület-
lenség. Az öregedő anya úgy védekezik ez ellen, hogy érzé-
seiben gyermekei helyébe állítja be magát, azonosítja magát
velük, amennyiben érzelemmel teljes élményeiket magáévá te-
szi. A szülők gyermekeik körében fiatalok maradnak, szokták
mondani; ez tényleg egyike a legértékesebb lelki nyeresé-
geknek, amelyeket a szülők gyermekeiknek köszönhetnek.
Gyermektelenség esetében hiányzik a legkedvezőbb lehető-
ségeknek egyike arra, hogy valaki a saját házasságában
megkívánt lemondást el tudja viselni. A leánya helyébe
való eme beérzés könnyen odáig mehet az anyánál, hogy a
leányától szeretett férfibe ő is beleszeret, ami egyes nagyon
is kínos esetekben az ezen érzelem elleni heves lelki vona-
kodás folytán neurotikus megbetegedések sulyos alakjaihoz
vezet. Az ily szerelemre való hajlandóság az anyósnál minden
esetre igen gyakori és vagy ez maga, vagy az ellene irányuló
törekvés jár az anyós lelkében egymással küzdő erők tüle-
kedésének nyomában. Igen gyakran fordul a vő ellen a
szerelmi gerjedelemnek épen gyöngédtelen, szadisztikus
komponense, hogy a tiltott és utált gyöngédségi rezdülé-
sek annál biztosabban elfojtódjanak.

A férfinak anyósához való viszonyát hasonló, de más
forrásból eredő gerjedelmek komplikálják. A tárgyválasz-

23

lás útja őt rend szerint az anyja, talán még a húga képén
keresztül vezette szerelme tárgyához; az incsztus-
korlát következtében szerelme a gyermekkor e két drága sze-
mélyéről lesiklott, hogy végül valamely idegen szerelmi
tárgynál állapodjék meg, ki azért mégis amazok képmása
is legyen. Látja, hogy a maga és húga anyjának helyébe
most az anyós lép; felébred benne az a vágy, hogy vissza-
süllyedjen ősi választott tárgyához, ez ellen azonban egész
lénye tiltakozik. Incsztus-félelem azt követeli, hogy szerelmi
választásának genealógiájára mi se emlékeztessen: anyósa,
kit nem ismert kezdettől fogva, nem úgy, mint az anyját,
(akinek képét tudattalanjában változatlanul megőrizhette):
aktualitásával megkönnyíti számára a visszautasítást. Az,
hogy sajátos ingerlékenység és gyűlölség keverődik érzel-
meibe, azt gyaníttatja velünk, hogy az anyós valóban incsztus-
kísértést jelent a vőre, amint másrészt nem ritkán
fordul elő, hogy a férfi előbb nyíltan szeret belé a leendő
anyósába s csak azután fordul vonzalma a leánya felé.

Nem látom akadályát ama feltevésnek, hogy épen a
viszony incsztuozus tényezője indokolja meg a vadembe-
reknél az anyós és vő közt fennálló óvakodást. E primitiv
népek oly szigoruan kezelt, „óvakodásainak“ magyaráza-
tánál tehát az eredetileg Fison által nyilvánított véleményt
volnánk hajlandók elfogadni, aki e szabályokat szintén csak
a lehetséges incsztus óvóeszközének tekinti. Ugyanez érvé-
nyesülhetne a vér- és házassági-rokonok közti minden más
óvakodásban is. Csupán az volna a különbség köztük, hogy
az előbbi esetben az incsztus talán közvetlen, a gátlás szán-
déka tudatos, a másik esetben, mely az anyós-viszonyt is
magában foglalja, az incsztus közbeiktatott tudattalan ta-
gok által közvetített képzeletbeli kísértés volna.

Eddigi fejtegetéseinkben alig volt alkalmunk kimutatni,
hogy a néplélektan tényei a pszichoanalitikus szemlélet fel-
használásával új megvilágítást nyerhetnek, mert a vad-
ember incsztus-félelmét, mint olyat, régóta ismerik, ez to-
vábbi magyarázatra nem szorul. Amit méltatásához mi ad-
hatunk hozzá, az annak a megállapítása, hogy ez kifejezet-

24

ten infantilis vonás, és hogy feltűnően egybevág a neuroti-
kusok lelki életével. A pszichoanalízis bebizonyította, hogy
a gyermek első nemi tárgyválasztása incesztoózus, az anya
és a nővér tiltott személyére irányul, és megmutatta né-
künk azokat a módokat, ahogy a felserdült ember az in-
cesztus-vonástól megszabadul. A neurotikus ember pedig
szerintünk rendszerint a pszichikai infantilizmus egy rész-
letét képviseli; vagy nem is bírt kiszabadulni a pszicho-
szexualitás gyermekies viszonyaiból, vagy visszatért hozzá-
juk. (Fejlődési gátlás és regresszió.) Tudattalan lelki életé-
ben így még mindig főszerepet visznek a libidó incesztoó-
zus rögzítődései. Odáig jutottunk, hogy a szülőkre irányuló
incesztus-vágytól uralt viszonyt a neurózis tengelykomple-
xumának kellett nyilvánítanunk. Az a felfedezés, hogy az
incesztus a neurózisra oly nagy jelentőségű, a felnőttek és
normálisak legáltalánosabb hitetlenségével találkozik; ugyan-
ily visszautasításban részesülnek pl. Otto Rank munkái is,
melyek egyre nagyobb mértékben mutatják ki, hogy a köl-
tők érdeklődésének mennyire a középpontjában áll az in-
cesztus-téma, és hogy számtalan változatban és elferdítés-
ben ez ad anyagot a költészetnek. Kénytelenek vagyunk
azt hinni, hogy ez a visszautasítás mindenekelőtt abból
származik, hogy az ember a saját, régi, időközben elfoj-
tás áldozatául esett incesztoó-vágyai iránt mélységes ellen-
szenvvel viseltetik. Épen ezért nem jelentéktelen dolog,
ha a vad népekről kimutathatjuk, hogy ők az ember ké-
sőbb tudattalanságra ítélt incesztoó-vágyait még fenyegető
veszélynek érzik és a legszigorúbb óvintézkedésekre mél-
tatják.