105

V.

Hölgyeim és uraim! Az infantil nemi élet felderítése és
a neurotikus tünetek visszavezetése erotikus ösztönrészletekre
néhány új és váratlan formulához segített bennünket a
neurotikus megbetegedések mibenlétét és a bennük megnyil-
vánuló célzatokat illetőleg.

Látjuk, hogy az ember akkor betegszik meg, ha külső
akadályok vagy a belső alkalmazkodási képesség hiánya
folytán erotikus szükségleteinek valóságos kielégítése lehetet-
lenné válik. Látjuk, hogy ő a betegségben keres menedéket,
hogy annak segítségével az elérhetetlen helyet legalább pótló
kielégüléshez jusson. Rájövünk, hogy a beteges tünetek az
illető egyén nemi tevékenységének egy részét, vagy éppen
egész nemi életét magukban foglalják és a realitástól való
elfordulásban látjuk a betegség főtörekvését és legnagyobb
kártékonyságát. Sejtjük, hogy betegeink ellentállása a gyógyú-
lással szemben nem egyszerű dolog, hanem több indítékból van
összetéve. Nemcsak a beteg énje tiltakozik az ellen, hogy meg-
szüntessék azon elfojtásokat, melyek segítségével alkati kezdet-
legességein felülemelkedett, hanem maguk a nemi ösztönök
sem hajlandók lemondani a pótló-kielégülésmódokról, míg
meg nem bizonyosodtak a felől, hogy a realitás valami jobbat
ad értük cserébe.

Ez a menekvés a ki nem elégítő valóságból abba a
világba, melyet biologiai kártékonysága miatt betegség-
nek nevezünk, de amely a betegnek némi közvetlen kéj-

56

kielégülési nyereséget is hoz, visszafejlődés (regresszió) útján
történik; a nemi élet visszatér fejlődésének egy régebbi,
olyan rétegéhez, mely annakidején nem volt híjával a kielégülés
nek. Ez a regresszió látszólag kettős: időbeli, amennyiben a
libido, az erotikus igény, korábbi időben átélt fejlődési fokokhoz
tér vissza és formai, amennyiben ezen szükséglet megnyilat-
kozásánál az eredeti és kezdetleges lelki kifejezésmódok
alkalmazódnak. De a regressió mindkét formája közös cél,
a gyermekkor felé irányúl és egy pontban találkozik, amennyiben
a nemi életnek infantilis állapotát eleveníti meg.

Minél mélyebben behatolnak majd az ideges megbetege-
dések kór-oktanába, annál tisztábban fogják látni az össze-
függést a neurózisok, és az ember lelki életének egyéb, akár
legértékesebb alkotásai között is. Eszükbe fog jutni, hogy
minket, akikkel szemben a művelődés oly nagy igényeket
támaszt s akikre a belső elfojtások oly erővel nehezednek, a való-
ság általában nem elégít ki s ezért képzeletvilágot építünk fel,
melyben jól esik a realitás hiányait vágyteljesítő képekkel
fedni be. Ezek a fantáziák igen sokat visszatükrözhetnek az
egyes egyéniség alkati mivoltából, de a való élet elfoj-
tott gerjedelmeiből is. Erélyes és sikerdús az az ember,
akinek sikerül munkásságával vágyfantáziáit megvalósítani.
Akinek ez, a külvilág ellentállása vagy saját gyengesége miatt
nem sikerül, az elfordul a realitástól, az ilyen egyén az őt
jobban kielégítő képzeletvilágba vonúl vissza, melynek tar-
talmát aztán, megbetegedés esetén, tünetekké formálja át.
Bizonyos kedvező feltételek mellett van azonban egy lehetőség
arra, hogy ezektől a képzelődésektől egy más úton vissza-
térjen a realitáshoz, ahelyett, hogy az infantilis rétegbe való
visszafejlődés útján attól tartósan elidegenedjék. Ha valaki,
aki a realitással összeütközésbe jutott, meg van áldva a lélek-
tanilag még talányos művészi tehetséggel, akkor módjában
áll képzelődéseit tünetek helyett művészi alkotásokká változ-
tatni át; ez által megmenekül a neurotikus ember balsor-

57

sától és ezen a kerülő úton visszanyerheti kapcsolatát a
realitással.¹

Ahol azonban a valóságok világa elleni lázongás mellől
hiányzik vagy csak tökéletlenül van meg ez az értékes adomány,
ott szinte elkerülhetetlen, hogy a libidó ugyanazon az úton,
amelyen a fantáziák keletkeztek, visszafejlődés útján a gyermeki
vágyakat újra fel ne élessze s ezzel neurózist ne idézzen elő. A
neurózis napjainkban a kolostorok helyét pótolja, melyekbe
szintén oly egyének vonúltak vissza, akik az életben csalódtak
vagy akik az életre gyöngéknek bizonyúltak.

Hadd iktassam ide azt a főeredményt, melyhez az
idegesek lélekelemző vizsgálata révén jutottunk, t. i., hogy a
neurózisoknak nincsen sajátos, csak reájuk jellegző lelki
tartalma, vagyis nincs bennük semmi olyan, ami az egész
séges emberből teljesen hiányoznék; avagy, hogy C. G. Jung
szavaival éljünk: az idegesek azokba a komplexumokba
betegszenek bele, melyekkel mi egészségesek is küzködünk.
Mennyiségi viszonyoktól, az egymással bírózó erők viszony-
latától függ, hogy e küzdelem végeredménye egészség,
neurózis, vagy ellensúlyozó túlbuzgóság lesz-e.

Hölgyeim és uraim! Még hátra van, hogy közöljem
Önökkel azon legfontosabb tapasztalatunkat, mely a neurózisok
nemi mozgató erőire vonatkozó feltevésünket megerősíti. Vala-
hány idegbeteget lélekelemzéssel gyógykezelünk, mindegyiknél
fellép az úgynevezett indulat-áttétel² meglepő jelensége, ami
abban áll, hogy a beteg orvosával szemben oly mértékben
tanusít gyengéd, de igen gyakran ellenségeskedéssel kevert
érzületet, melynek reális alapja nincs s amely érzületeket,
mint azt fellépésüknek minden apró részlete bizonyítja, a
beteg régi és öntudatlanná lett fantáziájából, vágyaiból kell
leszármaztatni. Érzelemvilágának azon részét, melyet már

¹L. Otto Rank: Der Künstler. H. Heller, Wien 1907.

²Übertragung. (Ford.)

58

nem tud emlékezetébe visszaidézni, a beteg
viszonylatában éli át újra s csak ez az „indulat-
átélés győzi őt meg ezen öntudatlan nemi gerjedelmek léte-
zéséről és azok hatalmáról. A tünetek, melyek – hogy vegy-
tani hasonlattal éljünk – korábbi (legszélesebb értelemben
vett) szerelmi élmények csapadékai, újból csak az áttétel
élményének emelkedett hőmérsékében lesznek oldhatóvá
és másfajta lelki termékekké átalakíthatóvá. Ennél a reak-
ciónál az orvos, Ferenczi S.³ kitűnő mondása szerint, egy
katalitikus fermentum szerepét játsza, mely a folyamat közben
felszabaduló indulatokat magához köti. Az indulattétel tanul-
mányozása a hipnotikus szuggesztio megértésének is megadja
a kulcsát. A hipnózis, melyet eredetileg betegeink tudattalan
lelki életének felderítésénél technikai eszközül vettünk igénybe,
akkor a gyógyítást támogatta ugyan, de akadályozónak
bizonyúlt a tényállás tudományos megismerésére irányuló
törekvésben; a lelki ellenállást egy bizonyos területről
elhárította, de ennek határain a gátlást áthághatatlan sánccá
tornyosította fel. Egyébiránt ne higyjék, hogy az indulatáttételt,
melyről itt, sajnos, csak keveset mondhatok el Önöknek, a
lélekelemző befolyása idézi elő. Ember és ember közötti
minden viszonylatban s így minden beteg és orvosa között
önként jön létre ez a folyamat és ez adja tulajdonképeni magya-
rázatát az idegbetegeknél minden más úton elért gyógyító
sikereknek is, és annál erősebben érvényesül, minél kevésbbé
sejtik létezését. A pszichoanalizis tehát nem teremti az indu-
lattételt, hanem csak leleplezi azt a tudat előtt és felhasz-
nálja arra, hogy a lelki folyamatokat az elérni kívánt cél
felé terelje. Mielőtt azonban az indulatáttétel tárgyalását
megszakítanám, ki kell emelnem, hogy ez a jelenség nemcsak
abból a szempontból jelentőségteljes, hogy a betegre, hanem

³S. Ferenczi, Introjektion und Übertragung. Jahrb. f. psychoanal.
u. psychopat. Forschungen, I. 2. 1909.

59

abból is, hogy az orvosra meggyőzően hat. Tudom, hogy
valamennyi követőm csak az Indulatáttétel körül szerzett
tapasztalatai útján győződött meg arról, hogy helyes dolgokat
állítottam a neurózisok keletkezésmódjáról; nagyon is meg-
értem tehát, hogy nem alakulhatott ki ily határozott Véle-
ménye senkinek, ki maga nem végzett pszichoanalíziseket,
tehát nem is észlelhette közvetlenül az Indulatáttétel hatásait.

Hölgyeim és uraim! Nézetem szerint az értelem részé-
ről kétféle jelentősebb akadály gördül a pszichoanalitikus
gondolatmenetek elismerése elé: egyfelől az a szokatlanul
szigorú és kivételt nem ismerő determináltság, mellyel az
analízis a lelki életben számol, másfelől a tájékozatlanság
azon sajátosságok felől, melyek a tudattalan lelki folyama-
tokat az előttünk ösmeretes tudatosaktól megkülönböztetik.
A leggyakoribb ellentállási érvek egyike – betegeknél úgy,
mint egészségeseknél – az utóbb említett tájékozatlanságra
vezethető vissza. Félnek tőle, hogy a pszichoanalízis kárt
okozhat, visszariadnak attól, hogy az elfojtott szexuális ösztö-
nöket a betegben tudatossá tegyék, mintha azzal együtt
járna az a veszedelem, hogy ezek azután benne a maga-
sabb erkölcsi törekvéseket legyűrhetik és őt művelődésbeli
vivmányaitól megfoszthatják. Nem tagadják, hogy a beteg
lelki életében vannak sebzett helyek, de irtóznak tőle, hogy
ahhoz hozzáérjenek, nehogy még fokozzák a szenvedéseit.
Kíméletesebb dolog persze, ha a sérült helyet nem érinti az
olyan, aki a hozzányúlásával csak annyit tud elérni, hogy
fájdalmat okoz. De tudvalevőleg a sebészt sem riasztja vissza
ez az érv attól, hogy a betegség gócát megvizsgálja s azt
kezelésbe vegye, ha beavatkozásától tartós gyógyúlást remél.
Senkinek sem jut már eszébe, hogy olyankor is az orvosnak
vesse szemére a vizsgálat közben esetleg elkerülhetetlen
fájdalmakat, vagy a műtét utáni reakciós jelenségeket, amikor
a beavatkozás célhoz vezetett s a beteg múló rosszabbodás
árán állapotának tartós javulását vásárolta meg. Ugyanilyenek

60

a viszonyok a pszichoanalitikus munkájánál; neki is szabad
igénybe vennie azokat a jogokat, melyeket a sebész gyako-
rolhat; ha ért a lélekelemzés technikájához, akkor hasonlít-
hatatlanul kisebb fájdalmat ró gyógykezelésével a betegre,
mint a sebész szokott, úgy, hogy az az alapbaj súlyossága
mellett szóba sem jöhet. Az a rettegés pedig, hogy az elfojtás
alól felszabadúlt ösztönök szétrombolják a kulturális jellemet,
teljesen alaptalan; csak az aggodalmaskodhat így, aki nem
veszi tekintetbe, amit pedig tapasztalatainkból határozottan
megállapíthattunk, azt, hogy a vágygerjedelem, ha egyszer
annak elfojtása meglazúlt, sokkal erősebben nyilvánúl meg
addig, míg öntudatlan, mint ha tudatossá lesz, úgy, hogy a
tudatrahozás azt csak gyengítheti. A tudattalanban rejlő
vágy befolyásolhatatlan, minden ellenkező irányú törekvéstől
független, míg arra a vágyra, mely tudatos, minden, ami
szintén tudatos, de vele ellenkezik, gátlólag hat. Tehát a
pszichoanalitikus munka, minthogy az eredménytelen elfojtás
helyébe megbízhatóbb lelki mechanizmust állít, valósággal a
legmagasabb és legértékesebb művelődési törekvéseket szolgálja.

De mi lehet egyáltalán a sorsa a pszichoanalízis felde-
rítette tudattalan vágyaknak, s mily úton-módon tudjuk
azokat az egyén életére ártalmatlanokká tenni? Ilyen út
többféle van. Leggyakrabban úgy végződik a dolog, hogy e
vágyakat a velük szembeszálló értékesebb irányzatok lelki¹⁾
működése közömbösíti. Az elfojtás helyét alapos megfonto-
lásokon felépült elítélés foglalja el. S ez azért lehetséges,
mert legnagyobbrészt csak az én korábbi fejlődési szakainak
utókövetkezményeit kell az útból elhárítanunk. Az egyén
annak idején csak azért fojtotta el a hasznavehetetlen ösztönt,
mert akkor maga is gyenge és tökéletlen szervezetű volt;
később, érett és erős korában, kifogástalanul uralkodhatik
azon veszedelmes indulatok felett. A lélekelemző munka
másik eredménye az lehet, hogy a felderített öntudatlan
ösztönök most már azon célszerű irányzatok szolgálatába

61

állíthatók, melyek zavartalan fejlődés mellett már előbb is
elérhetők lettek volna. Egyáltalan nem áll ugyanis az, mintha
az infantilis vágygerjedelmek kiírtása volna a fejlődés eszményi
végcélja. A neurotikus eszméknek elfojtása révén sok oly
erőforrás kiapad, melyek a jellem kialakulásánál és az
életben való érvényesülésnél hasznosak lettek volna. Ösmerjük
azonban a fejlődésnek egy sokkal célirányosabb folyamatát,
az úgynevezett átszellemitést¹⁾, mely a gyermekes vágygerje-
dések erejét nem fojtja el, hanem értékesíteni is tudja olyképp,
hogy az ösztönrészleteket magasabb rendű, nem is okvetlenül
szexuális célok felé irányítja. És a nemi ösztön alkotó erői
kiválóan fel vannak ruházva azzal a képességgel, hogy erede-
tileg szexuális céljaikat tőlük távolabb eső és a társadalomra
hasznos célokkal cseréljék fel. Valószínű, hogy az ebből a
formából nyert segítőerők képesítik csak a lelki életet arra,
hogy legmagasabb kultur-eredményeket létrehozza. A korai
elfojtás kizárja az elfojtott ösztön átszellemitésének lehetőségét;
ha az elfojtás megszűnik, ismét megnyílik az átszellemitéshez
vezető út.

Múlhatatlan, hogy a lélekelemző munkánál elérhető
végeredmények közül a harmadikat is szemügyre vegyük. Az
elfojtott vágygerjedelem egy részének joga van közvetlen
kielégülésre és kell is, hogy azt az életben megtalálja. A
művelődés nagy igényei túlságosan megnehezítik a legtöbb
ember életét, ez által elmozdítják azok elfordulását a való
élett

62

nyilvánúl, könnyen arra csábít, hogy annak mind messzebb
menő átszellemítésével mind nagyobb művelődési eredmé-
nyeket igyekezzünk elérni. De aminthogy számolnunk kell
azzal, hogy a gépeinknél felhasznált hőmennyiségnek legfeljebb
egy töredékét változtathatjuk át erőművi munkává, úgy arról
a törekvésről is le kellene mondanunk, hogy a nemi ösztön
energiamennyiségének egészét eltereljük eredeti céljaitól. Ez
nem is sikerülhet nekünk, mert a nemiség túlságba vitt
megszorítása szükségképen maga után vonja a rablógazdál-
kodás káros következményeit.

Nem tudom, nem vennék-e merészségnek tőlem, ha
egy intelemmel fejezném be előadásaimat. Ezért csak indirekt
módon adok kifejezést egy meggyőződésemnek, olyképp, hogy
egy régi tréfás mesét mondok el, amelyből azután maguk von-
hatják le a tanulságot. A német literaturában szerepel egy
Schilda nevű városka, melynek lakóiról mindenféle ravasz-
ságot regél a fáma. Egyebek közt azt mondják, hogy volt a
schildai polgároknak egy lovuk, melynek erőbírasával nagyon
meg voltak elégedve s csak az az egy kifogásuk volt ellene,
hogy oly sok drága zabot fogyaszt. Elhatározták, hogy, kimé-
letesen bár, de leszoktatják erről a hibájáról, még pedig úgy,
hogy mindennap egy pár szemmel kevesebbet adnak neki
enni, amíg meg nem szokja, hogy az evéstől teljesen tartóz-
kodjék. Egy darabig kitünően ment a dolog, úgy hogy a
ló már csak egy szem zabot kapott és másnap lett volna a
napja hogy végre minden koszt nélkül dolgozzék. De
reggelre az engedetlen állat megdöglött; a schildai polgárok
még ma sem értik, mi volt kimúlásának oka.

Nekünk azonban legyen bátorságunk bevallani, hogy
bizony az a szegény állat éhenhalt és hogyha a lónak
lassanként az egész zabját elvesszük, nem kívánhatjuk, hogy
még dolgozzon is.

Köszönöm, hogy meghívtak s hogy figyelemmel hall-
gattak végig.