VI.

Mint láttuk, főképp az eltolási tevékenység terhére
irandó, hogyha az álomgondolatokra nem találunk vagy
nem ösmerünk rá az álomgondolatokban, bár egyelőre az
ily elferdítés indító okát nem ismerjük. Az álomgondolatok
azonban egy más, enyhébb méretű elváltoztatáson is men-
nek keresztül, mely az álommunka egy újabb, de könnyen
elérhető tevékenységének felfedezéséhez juttat minket.
Feltűnik ugyanis, hogy az analízis közben kifejlesztett leg-
első álomgondolatok gyakran igen különös alakba vannak
öltöztetve; a beszédnek nem azokat a józan formáit öltik
magukra, melyekben a gondolkodás rendszerint megnyi-
latkozik, hanem ellenkezőleg, jelképes módon, hasonlatok-
ban és metaforákban fejeződnek ki, olyanformán, mint a
költészet képekben gazdag nyelvezete. Könnyű meglelni
az indítékokat, melyek az álomgondolatok kifejezésének
ilyfokú kötöttségét létrehozzák. Az álomtartalom jórészt
nézletes helyzetekből áll; tehát az álomgondolatoknak
előbb olyan idomítást kell elszenvedniök, mely őket e meg-
jelenítési módra alkalmassá teszi. Képzeljük el például,
hogy az a feladat hárulna reánk, hogy egy politikai vezér-
cikk vagy törvényszéki védőbeszéd mondatait rajzolt képek
sorozatával kellene érzékeltetnünk; ezt elképzelve, köny-
nyen megértjük, miért kényszeríti az álommunkát ilyen
elváltoztatásokra az álomtartalomban való kifejezhetőség
szempontja.

Az álomgondolatok anyaga többnyire élénk benyomást
keltett élmények emlékeit is tartalmazza, – nem ritkán a
kora gyermekévekből, – melyek annakidején maguk is
mint – jórészt látási tartalmú – helyzetek vésődtek be.

33

Ha csak van rá mód, az álomgondolatok ezen alkat-
része elhatározó befolyást gyakorol az álomtartalom ala-
kítására, amennyiben kristályosodási központ módjára
vonzó és oszlató hatást gyakorol az álomgondolatok
anyagára. Az álombeli helyzet gyakran nem is egyéb, mint
egy ily élénk benyomást keltett élménynek modifikált és
beiktatott részletekkel komplikált ismétlése; csak nagy-
ritkán tartalmazza azonban az álom valóságosan átélt jele-
netek hűséges és hozzákeverés nélküli reprodukcióját.

Az álomtartalom azonban nem kizárólag helyzetekből
áll, vannak benne elszórtan be nem olvasztott vizuális
képrészletek, beszédtöredékek, sőt elferdítetlen gondolat-
morzsák is. Így nem lesz talán érdektelen, ha a lehető
legrövidebben átvizsgáljuk azokat az ábrázolási eszköze-
ket, melyekkel az álommunka rendelkezik a célból, hogy
az álomgondolatokat az álom sajátos kifejezésmódján érzé-
keltesse.

Az álomgondolatok elemzés közben igen szövevényes
felépítésű lelki komplexumnak bizonyulnak. Ennek egyes
darabjai a legváltozatosabb logikai kapcsolatban állnak
egymással; van bennük elő- és háttér, vannak feltételek
eltérések, magyarázások, van bizonyításmenet és ellenvetés.

Csaknem rendszerint ott áll valamely gondolatmenet
mellett a kontradiktórius ellentéte. Ebből az anyagból
egyetlen jellegvonás sem hiányzik azok közül, amelyek
éber gondolkodásunkból ösmeretesek. Hogy ebből álom
keletkezhessék, ezt az egész lelki anyagot össze kell
nyomni, úgy, hogy attól alaposan összesűrűljön, belsőleg
szétmorzsolódjék, eltolódjék, úgyszólván új felületeket
kapjon; szükség van továbbá a helyzetképzésre legalkal-
masabb alkatrészek kiválogató hatására is.

Tekintettel ezen anyag eredetére, e folyamat megér-
demli a „regresszió“ elnevezést. A logikai kapcsolatok
azonban, melyek eddig a lelki anyagot összetartották,
aközben, hogy ez az álomtartalommá alakulás történik,
elenyésznek. Az álommunka úgyszólván csak az álomgon-
dolatok tárgyi tartalmának megdolgozására vállalkozik. Az
elemző munkára vár azután a feladat, hogy helyreállítsa
az összefüggést, melyet az álommunka megsemmisített.

Az álom kifejező eszközeit tehát csenevészeknek

Freud: Az álomról.

34

mondhatjuk, ha összehasonlítjuk gondolkodá-
dúnkkel, de azért az álom sem kénytelen teljesen lemon-
dani az álomgondolatok közti logikai viszonylatok kifeje-
zéséről; sőt elég gyakran sikerül e viszonylatokat az ő
saját szerkezetének alaki jellegzőivel helyettesítenie.

Az álom mindenekelőtt már azzal is méltányolja az
álomgondolatok minden darabja közti tagadhatatlan ösz-
szefüggést, hogy ezt az anyagot egy helyzetté egyesíti.
A logikai összefüggést időben és térben való közelítés által
érzékelteti, csakúgy mint az a festő, aki a Parnasszusra
egymás mellé festi az összes költőket, noha azok sohasem
voltak együtt egy hegycsúcson, fogalmilag azonban igenis
egy egységbe tartoznak. Az álom ezt az ábrázolási módot
a legkisebb részletekig keresztülviszi és mikor két elemet
az álomtartalomban egymás közelébe helyez, ezzel gyakran
azt akarja hangsúlyozni, hogy az azoknak megfelelő álom-
gondolatok közt különösen benső az összefüggés. Itt
egyébként meg kell jegyezni azt is, hogy az ugyanazon
éjjelen álmodott álmoknak elemzésénél kitűnik, hogy azok
ugyanabból a gondolatkörből származtak.

Az oksági kapcsolat két álomgondolat között vagy
ábrázolás nélkül marad, vagy két különböző hosszúságú
álomdarab egymásutánja pótolja azt. Ez az ábrázolás sok-
szor fordított, amennyiben az álom kezdete adja a követ-
keztetést, a befejezése pedig annak előzményét. Ha egy
tárgy az álomban közvetlenül egy másikká alakul át, úgy
ezzel az ok és okozat viszonylata jut, úgylátszik, ábrázoláshoz.

A „vagy-vagy“ alternívát az álom soha sem fejezi ki,
hanem mindkét tagját mint egyenjogút veszi be ugyanabba
az összefüggésbe. Azt már említettem, hogy ha a vagy-
vagy az álomszövegben fordul elő, úgy azt „és“-nek kell
fordítani.

Egymással ellentétes képzeteket az álom előszeretettel
fejez ki ugyanazzal az elemmel.^*) A „nem“-et, az álom
nem ösmeri. Két gondolat között az ellentétességet, a
megfordítottság viszonylatát igen figyelemreméltó alakban

^*)Figyelemreméltó dolog, hogy neves nyelv-
kutatók állítása szerint a legősibb emberi nyelvek a hom-
lokegyenes ellentéteket ugyan azzal a szóval fejezték ki
(erős-gyenge; kívül-belül: „Az ősszavak ellentétesértelműsége“).

35

ábrázolja az álom. Azzal fejezi ezt ki, hogy az álomtartalom egy másik darabját – mintegy utólagosan – ellenkezőjére fordítja. Az ellentmondás kifejezésének egy másikmódjával később fogunk megismerkedni. Egy az álombanoly gyakori érzés: a mozgás gátoltságának érzése, arraszolgál, hogy az impulzusok közti ellentmondást, akaratiösszeütközést ábrázoljon.

A logikai viszonylatok között egyetlenegynek: a hasonlóságnak, közösségnek, megegyezésnek a legnagyobbmértékben kedvez az álomképződés mechanizmusa. Azálommunka ezeket használja fel az álombeli sűrítés támaszpontjaiul, amennyiben mindent, amiben ilyen megegyezés mutatkozik, új egységgé von össze.

A vázlatos megjegyzések e rövid sora természetesennem elegendő ahhoz, hogy ennek alapján méltányolhatnókaz álomnak bőségét azokban az alaki ábrázoló eszközökben, melyekkel az álomgondolatok logikai viszonylataitérzékeltetheti. Ebben a tekintetben az álom lehet finomabbvagy hanyaggabb kidolgozású, a rendelkezésére álló szöveghez több vagy kevesebb gondossággal ragaszkodó, azálommunka eszközeit többé vagy kevésbé kimerítő. Ezutóbbi esetben az álom homályosnak, zavarosnak, összefüggéstelennek látszik. De ha az álom kézzelfogható képtelenségnek mutatkozik, ha tartalmában nyilvánvaló esztelenség fordul elő, akkor e mögött szándék rejlik: alogikai követelmények látszólagos elhanyagolása itt azálomgondolatok értelmi tartalmának egy darabját fejeziki. Ha képtelenség van az álomtartalomban, úgy ez ellentmondást, nevetséget, gúnyt jelent az álomgondolatokban.Minthogy ez a felvilágosítás a legerősebb érvet szolgáltatja az ellen a felfogás ellen, amely szerint az álom szétzilált, kritikátlan szellemi működés eredménye, egy példával akarom jelentőségét hangsúlyozni.

„Ösmerősömet, M. urat, nem kisebb ember, mint Goethemegtámadta egy értekezésben, mindnyájunk nézete szerintindokolatlanul hevesen. M. úr természetesen meg van semmisülve e támadás után; keservesen panaszkodik miattaegy asztaltársaságnak; de Goethe iránti tiszteletét ez a személyes tapasztalás nem csökkentette. Erre megpróbálom egykissé tisztázni az időbeli viszonyokat, melyek valószínűtlen

36

nek látszanak. Goethe 1832-ben halt meg. Minthogy M. úr
elleni támadásának természetesen korábban kellett megtör-
ténnie, tehát M. úr akkor még egész fiatal ember volt. El-
fogadhatónak látom, hogy 18 éves volt. De nem tudom bi-
zonyosan, melyik esztendőt írjuk most s így az egész szá-
madás homályba borul. Egyébiránt a támadás Goethe ismert
értekezésben, a „Természet“-ben jelent meg.“

Hogy az álom képtelenségét még élesebben megvilá-
gítsam, közlöm, hogy M. úr ifjú üzletember és idegen
tőle minden költői vagy irodalmi érdeklődés. De ha ez
álom elemzésébe mélyedek, talán sikerül kimutatni, meny-
nyi „rendszer“ van e mögött az „őrültség“ mögött. Az
álom három forrásból meríti anyagát.

1. M. úr, kivel egy asztaltársaságban ösmerkedtem
meg, egy napon arra kért, vizsgáljam meg bátyját,
kinél a szellemi működés zavarának jelei mutat-
koznak. Mikor ezzel a beteggel foglalkoztam, az
a kínos eset adódott elő, hogy ő minden indok
nélkül pellengérre állította fivérét, célzásokat téve
ifjúkori kihágásaira. A betegtől megkérdeztem, me-
lyik évben született (az álomban halálozási évről
van szó) és különféle számításokat végeztettem
vele, hogy bizonyosságot szerezzek emlékezőtehet-
sége gyöngüléséről.

2. Egy orvosi ujság, mely címlapján az én nevemmel
is hivatkodhatott, egy meglehetős fiatal referens
tollából valósággal „megsemmisítő“ bírálatot kö-
zölt F. berlini barátom egy könyvéről. A szerkesz-
tőt ezért felelősségre vontam s ő kifejezést is
adott sajnálkozásának, de nem volt hajlandó meg-
ígérni, hogy a dolgot jóváteszi. Erre én megszün-
tettem az illető ujsághoz való viszonyomat s le-
mondó levelemben annak a reményemnek adtam
kifejezést, hogy személyes viszonyunknak ez az eset
nem fog ártani. Ez az álom tulajdonképeni forrása.
Barátom művének kedvezőtlen fogadtatása mély
benyomást tett rám. Az én értékelésem szerint alap-
vető élettudmányi felfedezést tartalmazott, mely
csak most – sok évvel azután – kezd a szaktár-
sak közt érdeklődést kelteni.

37

3. Egy nőbetegem kevéssel azelőtt elmondta nekem
fivérének kórtörténetét, ki ezzel a kiáltással „Ter-
mészet, természet“ őrjöngeni kezdett. Az orvosok
azt hitték, hogy ez a felkiáltás Goethe ama szép
értekezésének olvasásából ered s arra mutat, hogy
a beteg tanulmányaiban való túlerőltetés folytán
betegedett meg. Én erre úgy nyilatkoztam, hogy
elfogadhatóbbnak találom azt a felfogást, hogy a
„Természet“ szó abban a nemi értelemben veendő,
amelyben az nálunk a kevésbbé műveltek közt is
ismeretes. Hogy a szerencsétlen később maga
csonkította meg a nemi szerveit, legalább is nem
mond ellent e nézetemnek. 18 éves volt a beteg,
mikor ez a rohama bekövetkezett.

Az álomtartalomban az „én“ mögött mindenekelőtt
az a barátom rejlik, akivel a kritika oly csúfúl bánt el.
„Megpróbálom egy kissé felderíteni az időbeli viszonyokat.“
Barátomnak az a könyve ugyanis az élet időbeli viszonya-
ival foglalkozik s egyebek közt Goethe élettartamát is,
napokban kifejezve, egy a biológiában jelentős szám több-
szörösének találta. Ez az „én“ azonban egy paralitikus-
sal van itt azonosítva. („Nem tudom bizonyosan, melyik
esztendőt írjuk most.“) Az álom tehát azt ábrázolja, hogy
barátom úgy viselkedik, mint egy paralitikus, szinte ké-
telenységekben. Az álomgondolatok pedig író-
nikusan ezt mondják: „Persze, ő az őrült, ő a bolond s
tiétek a lángész. Hátha talán megfordítva áll a dolog?“

– Ez a megfordítás pedig bőségesen képviselve van az
álomtartalomban, ahol Goethe támadja meg azt a fiatal-
embert, ami képtelenség, míg a most élő fiatalnak könnyű
a nagy Goethét ma is megtámadnia.

Merem állítani, hogy nincs álom, amelyet más sugal-
lana, mint az önzés rezdülete. Az álombeli én is valóság-
gal nemcsak barátomat, hanem jómagamat is jelenti. Azo-
nosítom magamat vele, mert a sors, melyben az ő felfe-
dezése részesült, szerintem mintaképe annak, amelyben a
saját felfedezéseimet fogják részesíteni. Ha majd előállok
elméletemmel, mely a pszichoneurózisok kórokai közül a
nemieket emeli ki (lásd a célzást arra a 18 éves betegre
„Természet, természet“), ugyanilyen bírálat lesz az osztály-

38

részem s e kritikát már most ugyanazzal a gúnnyal fo-
gadom.

Ha még tovább követem az álomgondolatokat, ujra
meg ujra csak nevetséget és gúnyt találok az álom képtelen
ségeinek megfelelői gyanánt. Egy repedt juhkoponya, me-
lyet a Lidón talált, keltette fel – mint ismeretes – Goethé
ben a koponyának u. n. csigolya-elméletét. – Barátom
azzal dicsekszik, hogy diákkorában ő támasztott viharos
mozgalmat egy tanár eltávolítására, ki bár egykor érdem-
dús volt (egyebek közt épen az összehasonlító boncztan
e részében), aggkori elmegyengesége folytán képtelenné
vált a tanításra. Az általa megkezdett izgatás pedig hoz-
zájárult azon helytelenség kiküszöböléséhez, hogy a né-
met egyetemeken nincs az akadémiai működésének kor-
határa. – „Alter schützt vor Torheit nicht.“ – Az itteni
kórházban szerencsém volt éveken át oly főorvos alatt
szolgálhatni, ki régóta megkövesedett, évtizedek óta köz-
tudomás szerint gyengeelméjű volt és felelősségteljes hiva-
talát mégis tovább viselhette. Róla oly jellemzés jut
eszembe, mely a lidói lelethez hasonlít. Erre a tanárra al-
kalmazták egykor fiatal kórházi kollégáim egy változatát
annak az akkoriban közkedvelt dalnak: Das hat kein
Goethe g’schrieben, das hat kein Schiller g’dicht, stb. …