III.

Hölgyeim és uraim! Nem mindig könnyü dolog igazat
mondani, főkép ha az embernek rövidre kell szabnia a
mondanivalóját; igy én is kénytelen vagyok ma egy hibát,
melyet utolsó előadásomban követtem el, helyreigazitani.
Elbeszéltem Önöknek, hogy ha, lemondva a hipnózisról,
éber betegemet nógattam, mondja meg, hogy mi jut eszébe
az épen szőnyegen forgó problémáról; ha biztositottam őt,
hogy mindenről tudomásának kell lenni, még arról is, amit
látszólag elfelejtett s hogy a felmerülő ötlettel bizonyosan
felidéződik a keresett emlék: valóban azt tapasztaltam, hogy
betegem legközelebbi ötlete a várt megoldást meghozta
s hogy az az ötlet azután az emlék elfelejtett részletének
bizonyúlt. Nos, ez nem áll ily általánosságban; csak a rö-
vidség kedvéért mondtam a dolgot oly egyszerűnek. Való-
sággal csak az első alkalmakkor síkrült nógatással valóban
épen az elfelejtett emlékeket felidézni. Ha azonban az ember
az eljárást folytatta, mindenkor jöttek olyan ötletek is, me-
lyek nem lehettek az igaziak, mert nem illettek bele a kö-
rülményekbe, amint hogy a betegek maguk is mint hely-
teleneket, elvetették azokat. A nógatás sem hozta meg itt
a várt sikert, úgy, hogy az ember szinte megsajnálta, hogy
a hipnotizálással szakitott.

Ebben a zavaromban egy előítélet volt segítségemre,
melynek tudományos jogosúltságát évekkel később igazolták
C. G. Jung zürichi barátom és tanitványai. Állithatom, hogy
hasznos néha, ha az embernek előítéletei vannak. Már eleve

30

sokat tartottam a lelki történés szigorú determináltságáról
és nem hihettem, hogy a betegnek egy ötlete, mely feszült
figyelem közben jutott eszébe, egészen önkényes lehessen
és semmi köze ne legyen ahhoz az elfelejtett képzethez,
mely kutatásunk tárgya; annak pedig, hogy az ötlet nem
volt a keresettel épen azonos, a feltételezett lélektani szi-
tuáció kielégítő magyarázatát adta. A kezelés alatt álló
betegben két érő küzdött egymással; egyrészt az a tudatos
törekvése, hogy a tudattalanában lappangó elfelejtett dol-
got tudatossá tegye, másrészt az imént megösmert ellent-
állás, mely az elfojtott dolgoknak és származékainak a
tudatba jutását akadályozta. Ha nem volt semmi ellent-
állás vagy csak nagyon csekély, akkor az elfelejtett emlék
elváltozás nélkül jutott a tudatba; könnyen lehetett tehát
feltételezni, hogy a keresett emlékek elváltozása annál na-
gyobb, minél nagyobb az az ellenállás, mely az azokra
való visszaemlékezést akadályozza. Tehát a betegnak az a
gondolata, mely a keresett emlék helyett ötlött fel, maga
is úgy keletkezhetett, mint egy kórtünet; uj, mesterségesen
előidézett és mulékony pótképződménye volt ez az el-
nyomottaknak és annál jobban különbözött azoktól, minél
nagyobb volt az elváltozás amelyen az ellentállás hatása
alatt keresztülment. De híven szimptóma-természetéhez, né-
mely vonását a keresett képzettel való hasonlóságnak is
fel kellett találni rajta és nem túlhevés ellentállás esetén
módunkban kellett hogy legyen, az ötletből a keresett, lap-
pangó képzetet kitalálni. Az ötletnek úgy kellett viszonylania
magához az elfojtott képzet-elemhez, mint valami reá vo-
natkozó célzásnak, a rejtett gondolat indirekt ábrázolásának.

A normális lelki életben is ismerünk eseteket, ame-
lyekben olyan helyzetek, mint amilyeneket itt feltételez-
tünk, ugyancsak hasonló eredményekhez vezettek. Ilyen a
helyzet az élcnél. És valóban, a pszichoanalitikus technika
kérdései késztettek azután arra, hogy az élc képződésének

31
 

technikájával foglalkozzam. Egyetlenegy ilyen példát meg is
akarok Önöknek magyarázni, véletlenül épen egy angol
élcet.
 

Az anekdota igy szól Két nem nagyon aggályos üz-
letembernek sikerült egy pár meglehetősen merész vállal-
kozással nagy vagyonhoz jutni és most már arra töreked-
tek, hogy az előkelő társadalmi körbe befurakodjanak. Hogy
ezt a céit elérhessék, egyebek közt azzal is megpróbálkoz-
tak, hogy lefesttették magukat a város leghíresebb és leg-
drágább festőjével, kinek képei esemény-számba mentek.
Nagy estélyt is rendeztek a drága képek első bemutatása
alkalmából és a két háziúr maga vezette a legbefolyásosabb
műértőt és kritikust a teremnek ahhoz a falához, amelyen
a két arckép egymás mellé volt akasztva és epedve várták
a műértő elismerő kritikáját. Ez azonban csak hosszasan
nézegette a képeket, azután a fejét rázta, mintha még ke-
resne valamit, majd a két kép közti szabad térre mutatva,
igy szólt: And where is the Saviour" Látom, hogy vala-
mennyien nevetnek ezen a jó viccen; próbáljuk meg azt már
most értelmezni. Mindnyájan megértjük, hogy a műértő ezt
akarja mondani: ti is afféle két lator vagytok, mint azok,
akik között a Megváltót feszítették keresztre. Tényleg azon-
han nem azt mondja, hanem e helyett valami mást mond,
ami az első percben sajátságosan értelmetlennek és oda-
nemtartozónak látszik, de amiről már a következő pillanat-
ban felismerjük, hogy az tulajdonképen célzás a szándékolt
szidalmazásra és teljes mértékben pótolja azt. Eleve sem volt
valószínű, hogy az élcnél feltaláljuk mindazokat a körülmé-
nyeket, melyek véleményünk szerint pácienseink ötleteinek
felvetődésénél szerepet játszanak, de jogunk van fontosságot
tulajdonítani annak, hogy az élenek és az ötletnek azonosak
az indító okai.
 

O Der Witz und seine Beziehung zum Unbewussten. Fr. Deuticke, Wien
1903 p. 59).
Nos, és hol a Megváltó ?" (Ford.)
 

32
 

Miért nem mondja a kritikus véleményét a két lator-
nak a szemébe Mert, ha még oly nagy kedve is volna a
szókimondáshoz, ez ellen alapos ellenérvek szólalnak meg
benne. Nem tréfa dolog, megsérteni valakit a saját házában,
akinek még hozzá egy nagy szolgahad erős öklei is rendel-
kezésére állanak. Könnyen juthatna igy annak a csendzava-
rónak a sorsára, akinek eltávolitásával multkori előadásomhan
az elfojtás folyamatát érzékeltettem. Ez az oka annat.
hogy a kritikus sértő szándékának nem egyenesen, hanem
elváltoztatott formában, kihagyás és célzás alakjában ad
kifejezést de ugyanaz a helyzet áll fenn
 

véleményünk
 

szerint akkor is, mikor páciensünk a keresett, de elfelej-
tett képzet helyett, egy többé vagy kevésbé elváltoztatott
..pótló ötletet produkál.
 

Hölgyeim és uraim! Nagyon célszerű dolog, ha
együvé tartozó indulattelt képzetelemek csoportját, taint
azt a zürichi iskola Bleuler. Jung és mások teszik, kom-
plex névvel jelöljük. Látjuk tehát, hogy ha valamely beteg-
nél az utolsó emlékkép segitségével, amely még eszébe jut,
az elfojtott komplexumot meg akarjuk keresni, sok kilát
sunk van rá, hogy a lappangó képzeteket kitaláljuk, ha a
beteg elég nagy számmal bocsátja rendelkezésünkre fel-
toluló ötleteit. Ráhagyjuk tehát a betegre, hogy minden
féléról beszéljen, amit csak akar, és ragaszkodunk ahhoz
a feltevésünkhöz, hogy nem is juthat eszébe semmi, ani
nem áll közvetve a keresett komplexummal összefüggésben.
Lehet, hogy Önök az elfojtott lelki anyag felkutatásának
ezen módját túlságos körülményesnek fogják ítélni, én vi-
szont biztositom Önöket, hogy ez az egyedüli út, mely céf-
hoz vezet.
 

Miközben ezt a módszert alkalmazzuk, zavarba jöhe-
tünk, ha a beteg gyakran elhallgat, el-elakad és azt állítja,
hogy nincs mondani valója, hogy egyáltalán nem jut eszébe
semmi. Ha ez tényleg gy volna és a beteg igazat mondott
 

33

volna, akkor mégis csak az bizonyúlna be eljárásunkról,
hogy az tökéletlen. De a gondosabb megfigyelés azt mu-
tatja, hogy az ötletek ilyen kiapadása tulajdonképen soha-
sem következik be. Ennek a látszatát csak az idézi elő,
hogy a beteg a belső ellentállás hatása alatt, mely az ötlet
értékességét biráló, lealacsonyító ítéletek alakját ölti ma-
gára, a felmerülő ötletekről nem számol be magának vagy
nekünk. Ez ellen úgy védekezünk, hogy előre figyelmeztet-
jük a beteget a páciensek ezen hajlandóságára és felszó-
lítjuk, mitse törődjék azzal a belső kritikával, hanem mond-
jon el válogatás és birálat nélkül mindent, ami eszébe jut,
még azt is, amit helytelennek, odanemtartozónak, értel-
metlennek tart, mindenekelőtt pedig az olyan ötleteket is,
amelyekkel rosszúl esik foglalkoznia. Ezt a módszert kö-
vetve, beszerezzük azt a lelki anyagot, mely minket az el-
fojtott komplexumoknak nyomára vezet.

Az ötleteknek ezen halmaza, melytől a beteg, ha ellent-
állásának és nem orvosának befolyása alatt állna, meg-
vetéssel fordúlna el, szolgáltatja a lélekelemzőnek azt az
ércet, melyből ő egyszerű megfejtési eljárások segítségével
az értékes fémtartalmat kivonhatja. Aki pedig gyors és
ideiglenes áttekintést akar szerezni a beteg elfojtott kom-
plexumairól, anélkül, hogy azok elrendeződésébe és össze-
függéseibe behatolna, az célszerűen veheti igénybe az eszme-
társítási kísérlettel való vizsgálatot, amint azt Jung¹ és ta-
nítványai kidolgozták. Ez az eljárás a pszichoanalitikusnak
az, ami a vegyésznek a minőleges elemzés; az idegbetegek
gyógykezelésében nélkülözhető, de nélkülözhetetlen, ha a
komplexumokat tárgyilag akarjuk kimutatni, vagy ha elme-
betegségeket vizsgálunk, amely feladat megoldásához a zü-
richi iskola sikerrel hozzá is fogott.

Azoknak az ötleteknek a feldolgozása, amelyek a beteg-
ben felmerülnek, amikor a pszichoanalizis főszabálynak

¹ C. G. Jung. Diagnostische Assoziations-Studien, I. 1906.

Pszichoanalizis.

34
 

aláveti magát, nem egyedüli technikai eszközünk a tudat-
talan feltárására. Ugyanerre a célra még két más eljárás
is szolgál az álommagyarázás és a véletlen és tévcselek-
mények értékesítése.
 

Bevallom, igen tisztelt hallgatóim, sokáig haboztam.
hogy a pszichoanalizis egész anyagnak ily sürített kivo-
aata helyett ne foglalkozzam-e inkább Önök előtt részle-
tesen az álommagyarázattal. Egy egészen szubjektiv, lát-
szólag másodrendú indok tartott ettől vissza. Szinte illet-
lennek véltem, hogy ebben a gyakorlati célokat követő vi-
lágrészben, mint álommagyarázó lépjek fel, holott Önök
nem is tudhatták, milyen jelentőségre tarthat számot ez az
elavult és kinevetett mesterség. Az álommagyarázat az a
Via Regia, mely a tudattalan megismeréséhez vezet. Ez a
legbiztosabb alapja a pszichoanalizisnek és ez az a tér,
amelyen mindenki, aki e téren dolgozni akar, meggyőző-
dést szerezhet az analizis tényei felől és tapasztalatokat
gyűjthet. Ha azt kérdezik tőlem, hogyan lehet valaki pszi-
choanalitikussá, azt feleltem, hogy saját álmai tanulmányo-
zása révén. Jó ösztön vezérelte a pszichonalizis ellenfeleit,
mikor valamennyien kitértek az álommagyarázás “1 meg-
vitatása elől, avagy sckélyes ellenvetésekkel próbálták azt
elintézni. Ha azonban Önök ezekkel elletétben az álom-
élet problémáinak megoldását magukévá tudják tenni, akkor
nem fog túlnagy nehézséget okozni azon új eszméknek a
befogadása sem, amelyeket a pszichoanalizis igyekszik Önök-
kel elfogadtatni.
 

Vegyék tekintetbe, hogy éjjeli álomképeink egyrészt
a legnagyobb külső hasonlóságot és belső rokonságot mu-
tatják az elmebetegségek termékeivel, másrészt azonban
összefének az éber állapot tökéletes egészségével. Nem volna
képtelenség az az állítás, hogy aki ezekre a „normális ér-
zékcsalódásokra, téveszmékre és jellemváltozásokra megér-
 

Die Traumdeutung 3. kiadás. Deuticke, Wien 1909. (I. továbbá Freud füzetét
Az álomról, Dick, Budapest 1915.)
 

35
 

tés helyett csodálkozással tekint, annak a leghalványabb
kilátása sincs arra, hogy a beteges lelkiállapotok abnormis
képződményeit máskép, mint laikus módjára felfoghassa.
Bátran ezek közé a laikusok közé számíthatják manapság
csaknem valamennyi pszichiátert. Most pedig vessünk egy
futó pillantást az álomproblémák területére.
 

Felébredés után álmainkat ugyanazzal a megvetéssel
szoktuk sújtani, mint a páciens azokat az ötleteket, ame-
lyeket a pszichoanalitikus utasításához képest kell elmon-
dania. De álmainkat még olyképen is eltávolítjuk magunktól,
hogy rendszerint gyorsan és tökéletesen elfelejtjük azokat.
Megvetésünket arra az idegenszerű benyomásra alapítjuk,
melyet még a nem zavaros és nem értelmetlen álmok is
keltenek, sok álomnak a képtelensége és értelmetlensége
pedig egyenest magátólértetődőnek tetszik; de visszautasítjuk
az álmokat azok miatt a korlátlanul szemérmetlen és erkölcs-
telen törekvések miatt is, melyek némely álomban leplezet-
lenül megnyilvánulnak. Tudvalévő, hogy az ókorban nem
sújtották az álmokat ily megvetéssel. A nép alsóbb rétegei-
ben pedig, minden ellenkező tanítás dacára, ma is nagyra
becsülik az álmot és, mint a régiek, ők is azt hiszik, hogy
az álom a jövendőt jósolja meg.
 

Megvallom, nem érzem szükségét annak, hogy sejtelmes
feltevésekkel töltsem ki mai tudásunk hézagait és nem is
leltem mindeddig semmire, ami megerősítené az álom jóster-
mészetét; ellenben sok másféle dolgot lehet az álomról elmon-
dani, ami szintén eléggé csodálatos.
 

Kezdjük azzal, hogy nem minden álom áll oly távol az.
almodó egyéniségétől; nem mind értelmetlen és zavaros. H*
igen fiatal gyermekek álmait, másfél éves koruktól kezdve,
figyelmünkre méltatjuk, úgy fogjuk találni, hogy azok egészen
egyszerűek és könnyen megmagyarázhatók. A kis gyermek.
mindig azoknak a vágyaknak a teljesedéséről álmodik, ame-
lyek az előző napon ébredtek fel benne, de kielégülést nem
 

36
 

leltek. Minden különös magyarázóképesség nélkül rá fogunk
jönni ezen álmok egyszerű megfejtésére, elég, ha azok
után az események után tudakozódunk, melyeket a gyer-
mek a megelőző napon (az álom napján) átélt. A leg-
megnyugtatóbb megoldása az álom talányának az volna,
ha a felnőttek álmai sem volnának mások, mint a gyer-
mekekéi: olyan vágyak teljesülései, melyek az álom napján
merültek fel.
 

És valóban igy áll a dolog; azokat a nehézségeket,
melyek e megoldás clé gördülnek, az álmok behatóbb elem-
zése egyenként eltávolítja az útból. Vegyük mindjárt az
első és legsúlyosabb ellenvetést, azt, hogy a felnőttek ál-
mainak a tartalma többnyire értelmetlen és benne mindent
inkább találunk, mint vágyteljesülést. A válaszom erre a
következő az ilyen álmok el vannak ferditve; annak a
lelki folyamatnak, melyből az álmok kiindultak, eredetileg
egész más szavakban kellett volna kifejezésre jutnia. Meg
kell tehát kölönböztetniök a nyilvánvaló álomtartalmat,¹
amire reggelre kelve elmosódottan visszaemlékeznek és
amit fáradságosan, bár látszólag tetszésük szerint, öltöz-
tetnek szavakba, a lappangó álomgondolattól, melyről fel
kell tételezniök, hogy az a tudattalanban le'edzett. Ez az
álomferdítés ugyanaz a folyamat, mellyel Önök már a hisz-
tériás tünetek keletkezésének vizsgálata közben megismer-
kedtek és e ferdités arra is enged következtetni, hogy az
álom kialakúlásánál a lelki erőknek ugyanaz az egymást
ellensúlyozó játéka szerepel, mint a tünetképződésnél. A
nyilvánvaló álomtartalom elferditett, pótló-képződmény, mely
a tudattalan álomgondolatokat helyettesíti és ez a fer-
dítés ellentállásoknak, az én elhárító erőinek műve, melyek
éber állapotban teljességgel megakadályozzák, hogy az el-
fojtott tudattalan vágyak tudatossá legyenek, de melyek-
 

1 Manifester Trauminhalt (Ford)
21.atenter Traumgedanke. (Ford.)
 

37

nek még alvás közben is van annyi erejük, hogy azokat a
vágyakat leplezzék, álruhába öltöztessék. Így azután az
álmodó ép oly kevéssé érti meg a saját álma jelentőségét,
mint ahogy a hisztériás nem sejti, mire vonatkoznak és mit
jelentenek a tünetei.

Hogy igazán vannak lappangó álomgondolatok s azok
tényleg úgy viszonylanak a nyilvánvaló álomtartalomhoz,
ahogy azt itt leírtam, arról az álmok elemzésénél győződ-
hetnek meg, melynek technikája azonos a pszichoanalizi-
sével. Eközben teljesen el kell tekintenünk a nyilvánvaló
álom elemeinek látszólagos összefüggéseitől és össze kell
gyüjtenünk azokat az ötleteket, amelyek a lélekelemző munka
szabályai szerint végzett szabad asszociálás útján társulnak
minden egyes álomrészlethez. Ebből az anyagból ép úgy
kitalálhatják aztán a lappangó álomgondolatokat, mint a
beteg ötleteiből és emlékeiből az ő rejtett komplexumait.
Az ily módon felkutatott lappangó álomgondolatokból az-
után rögtön kiviláglik, mennyire igazunk volt, mikor a fel-
nőttek álmait is a gyermek-álmokra vezettük vissza. Amit
így az elemzés, mint az álom valódi értelmét, állít a nyil-
vánvaló álomtartalom helyébe, annak mindig van átlátszó
értelme, van kapcsolata a megelőző nap élményeinek be-
nyomásával és mindig kielégítetlen vágyak teljesülésének
bizonyul. A nyilvánvaló álomról, ahogy arra reggel vissza-
emlékezünk, elemzés után kitűnik, hogy az elfojtott vágyak
leplezett teljesülése.

A szinthetikus összefoglalás egy neme ezek után lehe-
tővé teszi, hogy bepillantsunk abba a műveletbe is, mely
a tudattalan álomgondolatokat a nyilvánvaló álom tartal-
mává ferdítette. Ezt a műveletet „álom-munkának“ nevez-
zük. És e művelet megérdemli, hogy elméleti érdeklődé-
sünk osztatlanúl forduljon feléje, mert sehol másutt nincs
módunkban ily közvetlenül tanulmányozni azokat az eddig
nem is sejtett lelki folyamatokat, melyek a tudattalanban,

38
 

vagy helyesebben szólva: két különálló pszichikus rendszer
között, a tudatos és tudattalan között, végbemehetnek. Ezek
között az újonnan felösmert lelki folyamatok között kü-
lönösen feltünő a sürités és az eltolás folyamata. Az álom-
munka csak egyik speciális esete annak a hatásnak, melyet
külön lelki csoportosúlások, vagyis a lélek haladási ter-
mékei, gyakorolhatnak egymásra és ez. a munka minden
lényeges részletében azonos azzal a ferdítő hatással, mely
az elfojtott komplexumokat, balul sikerült elfojtás esetében,
tünetekké változtatja.
 

Az álmok elemzése, főleg a saját álmaiké, arról is
meg fogja Önöket győzni, mily váratlanúl, szinte csodála-
tosan nagy hatást gyakorolnak a korai gyermekévek be-
nyomásai és élményei az ember fejlődésére. Az ember
álomvilágában mintegy folytatólagos életet él a gyermek
és pedig úgy, hogy megmarad minden sajátsága, megma-
radnak vágyrezdülései, még azok is, melyek az élet folya-
mán hasznavehetetlenekké lettek. Kitéphetetlenül szilárd
gyökereket fog verni Önökben az álmok elemzése révén az
a tudat, hogy az egész más dolgokra hajlamosított gyer-
nekből a fejlődési, elfojtási, átszellemítési folyamatok és
ellenhatási képződmények¹ mily hosszú sora fejleszti ki az
úgynevezett normális embert, a fáradságosan kiküzdött műve-
lődés fentartóját részben annak áldozatát.
 

Arra is figyelmessé kell tennem Önöket, hogy álom-
elemzés közben kiderítettük, hogy a tudattalan lelki ré-
teg, főleg szexuális komplexumok ábrázolására, sokszor
veszi igénybe a szimbolika egy nemét, mely részben egyé-
menként változó, részben azonban - úgy látszik - azo-
nos azzal a jelképességgel, mely, mint gyanítjuk, a me-
sékben és a regevilágban uralkodik. Nem lehetetlen, hogy a
 

Reaktionsbildungen. Így nevezi Freud azokat a túlkompenzálási folyamatokat,
melyekben a kulturellenes ösztönöket azok ellentétének túlságba hajtása tartja féken,
pl. az erőszakosságot az alázatosság, a szexuális féktelenséget a szemérem. (Ford.)
 

39

néplélek ezen alkotásainak is az álomelemzés fogja meg-
adni a magyarázatát.

Végül óvnom kell Önöket attól, hogy megtévesztessék
magukat attól az ellenvetéstől, mely szerint a szorongásos
álmok létezése ellentmondana azon felfogásunknak, mely
minden álomban vágyteljesülést lát. Nem is szólva arról,
hogy azok a szorongásos álmok is magyarázatra szorulnak,
mielőtt megítélés tárgyai lehetnének, egész általánosságban
azt felelhetjük erre, hogy a szorongás nem kapcsolódik
oly magátólértetődően az álomtartalomhoz, mint azok kép-
zelik, akik nem ösmerik – és így nem vehetik figyelembe
– a neurotikus szorongás feltételeit. A szorongás egyike
azoknak az elhárítási reakcióknak, melyekkel az én túlerőre
vergődő elfojtott vágyakkal szemben védekezik, nagyon is
érthető tehát, ha az álomban is fellép olyankor, mikor az
álomképződés túlságosan azoknak az elfojtott vágyaknak
áll a szolgálatába.

Mint látják, az álom felőli kutatások jogosultságát
eléggé igazolnák már azok a felvilágosítások is, amelye-
ket e kutatások révén, még különben nehezen hozzáfér-
hető dolgokról is nyerünk. Mi azonban neurotikusok pszi-
choanalitikai gyógykezelésével kapcsolatban jutottunk e
vizsgálódásokhoz. Az elmondottak alapjáu könnyen meg-
érthetik, mikép jutunk az álommagyarázatok segítségével,
ha a beteg ellentállása ezt túlságosan meg nem nehezíti,
a páciens elrejtett és elfojtott vágyainak s az ezektől táp-
lált komplexumoknak megösmeréséhez s így áttérhetek a
lelki jelenségek egy harmadik csoportjához, melynek tanul-
mányozása a pszichoanalizis egyik technikai eszközévé vált.

A normális és ideges embereknél egyaránt előforduló
apró tévcselekmények ezek, melyekre különben nem igen
szoktak ügyet vetni. Oly dolgok elfelejtése, amiket tudhat-
nának és rendszerint tudnak is (például tulajdonnevek idő-
leges kiesése az emlékezetből), a mindnyájunknál oly gyak-
ran

40

ran előforduló nyelvbotlások, az azzal analog kisiklások
olvasás és irás közben, ügyetlenkedés valamely ténykedés-
nél, tárgyak elvesztése vagy eltörése stb., csupa olyan dolog,
melynek lélektani determinánsait különben nem igen ke-
resik s amelyeket mint véletlenségeket, mint a szórakozott-
ság, a figyelmetlenség és más hasonló feltételek eredmé-
nyeit, egyszerűen tudomásúl vesznek. Ehhez jönnek még
azok a cselekedetek és taglejtések, melyeket az ember végre-
hajt, anélkül, hogy egyáltalán tudomást venne róluk, vagy
épen fontosságot tulajdítana nekik lelki életében; ilyenek:
a tárgyakkal való játszadozás, a ruházattal, a testrészekkel
babrálás, dallamok dúdolása s más hasonlók.¹ Ezek az apró
dolgok, a tévcselekmények, úgy mint a tünet és esetleges
cselekmények, nem oly jelentéktelenek, aminőknek azokat
a hallgatólagos megegyezés egy nemével tekinteni szokás.

Ezeknek igenis van értelmük s abból a helyzetből,
amelyben jelentkeztek, többnyire könnyen és biztosan meg
is magyarázhatók, amikor is kitűnik, hogy ezek megint csak
olyan törekvéseknek és szándékoknak adnak kifejezést,
melyeknek háttérbe szorítva, az illető egyén saját tudata
előtt rejtve kell maradniok, vagy épen ugyanazokból az
elfojtott vágyrezdülésekből és komplexumokból fakadnak,
melyekkel már mint a tünetek forrásaival és az álom alkotó
erőivel is megösmerkedtünk. Megérdemlik tehát, hogy mint
tüneteket méltányoljuk őket és figyelembevételük, csakugy
mint az álmoké, a lelki élet valamely rejtett tartalmának
felderítéséhez vezethet. Ezekkel többnyire legbensőbb tit-
kait árulja el az ember s hogy épen ezek mutatkoznak
oly feltűnő könnyen, gyakran még az egészséges ember-
nél is, akinek pedig egészben véve jól sikerül elfojtania tu-
dattalan vágyait, azt látszólagos jelentéktelenségüknek és
csekélységüknek köszönhetik. Nem csekély azonban az el-
méleti jelentőségük sem, mert bizonyságúl szolgálnak arra,

¹ Zur Psychopathologie des Alltagslebens, 6. kiadás, 1917. Internat. Psychoanaly-
tischer Verlag. Wien.

41

hogy elfojtás és pótképződés az egészség feltételei mellett
is előfordúl.

Vehetik észre, hogy a pszichoanalitikust a lelki élet
determináltságába vetett különösen erős hit jellemzi. Az ő
szeme nem lát a pszichikus jelenségek között olyat, ami
jelentéktelen, önkényes vagy véletlen volna; még ott is min-
denütt kielégítő indokolást keres, ahol ezzel a követelménnyel
rendszerint nem lépnek fel; mi több: el van rá készülve,
hogy ugyanazon egy lelki okozatot többszörösen indokoltnak
találja, holott a mi – állítólag velünk született – oksze-
rűségi igényünket egyetlen pszichikai ok is teljesen kielégíti.

Ha most végigtekintenek azokon az eszközökön, melyek
a lelki élet elrejtett, elfelejtett és elfojtott tartalmának fel-
derítésére rendelkezésünkre állanak; ha méltányolják a pá-
ciensek szabad eszmetársítással felidézhető ötleteinek, ál-
maiknak, tév- és tüneti cselekményeiknek tanulmányozását;
ha ehhez még hozzáveszik egyéb jelenségek értékesíthe-
tését is, melyekről később az „indulat-áttétel“ jelszó
alatt fogok néhány megjegyzést tenni: akkor velem együtt
azt a következtetést fogják levonni, hogy technikai eszkö-
zeink elég erősek ma már ahhoz, hogy megoldhassák fel-
adatukat, vagyis tudatossá tegyék a kórokozó pszichikus
anyagot és ez úton elhárítsák a pótló-tünetek képződéséből
keletkezett bántalmat. Hogy ezen gyógyító törekvéseink köz-
ben az egészséges és a beteg ember lelki életéről való isme-
reteinket is gazdagítjuk és mélyítjük, kétségkívül mint mun-
kánknak különös vonzóerőt és érdekességet kölcsönző körül-
mény fog számításba jönni.

Nem tudom, hogy technikánkról, melynek fegyvertárát
íme bemutattam Önöknek, azt a benyomást nyerték-e, hogy
az felette nehéz. Én úgy vélem, hogy nehézsége egészen
arányos annak a tárgynak a szövevényességével, mellyel meg
kell birkóznia. De annyi bizonyos, hogy ez a technika nem
magától értetődő, hogy azt előbb meg kell tanulni, csak-
 

42

úgy, mint a szövettan és a sebészet technikáját. Talán cso-
dálkozni fognak, ha közlöm Önökkel, hogy nálunk Európá-
ban egész sor olyan ember mondott ítéletet a pszichoanali-
zisről, akik erről a technikáról mit sem tudnak, azt soha-
sem alkalmazták s azután, mintha csak gúnyolódni akar-
tak volna, azt követelték, hogy mi bizonyítsuk be eredmé-
nyeink helyességét. Pedig ezen ellenfeleink között akadnak
olyanok is, akik egyébként a tudományos gondolkodásmó-
dot kötelezőnek ismerik el, akik például egy mikroszkopiai
vizsgálat eredményét nem vonnák kétségbe, amiért az a
bonctani készítményen szabad szemmel nem ismerhető fel,
és nem mondanának ítéletet felőle, mielőtt maguk nem vizs-
gálták meg mikroszkóp segítségével a tényállást. De a pszi-
choanalizisnél valóban kedvezőtlenebbek is a körülmények
arra, hogy azt elösmerjék. A pszichoanalizis a lelki világ-
ban rejlő elfojtott dolgokat akarja tudatossá tenni; ám az,
aki ezen eljárás felett ítéletet mond, maga is csak ember
kiben ilyen elfojtott tendenciák élnek s talán csak fárad-
ságos munkával tarthatók féken. A pszichoanalizis tehát a
bírálóban ugyanazt az ellentállást kell hogy felébressze,
amely betegeinknél jelentkezik és mi sem könnyebb, mint
ezt az ellentállást értelmi elutasítás formájába öltöztetni és
ehhez érveket keresni, még pedig ugyanolyanokat, amilyeneket
betegeinknél a pszichoanalitikus alapszabály alkalmazásával
szoktunk hatástalanná tenni. Mint betegeinknél, úgy ellen-
feleinknél is, gyakran igen feltűnő az ítélőképesség befolyásol-
tatása, és pedig leszállítása, indulati tényezők által. Az öntudat
elbizakodottsága, amely például az álmot is oly lenézően tolja
félre, egyike a legerősebb védőszerkezeteknek, melyek ben-
nünk általában arra szolgálnak, hogy tudattalan komplexumok
felszinre-törését megakadályozzák; és ugyanez az oka an-
nak is, hogy oly nehéz az embereket a tudattalan lelki világ
valóságáról meggyőzni és olyan új dolgokat elfogadtatni
velük, amelyek tudatos ismeretvilágukkal ellététben állnak.