II.
 

Hölgyeim és uraim! Csaknem ugyanabban az időben.
mikor Breuer a talking-cure-al kezelte betegét, kezdte el
Charcot mester a párisi Salpêtrière hisztérikusain azokat a
vizsgálódásokat, amelyek hivatva voltak e bántalom meg-
értésére új utat mutatni. E vizsgálatok eredményei azonban
akkor Bécsben még nem lehettek ösmeretesek. De mikor
Körülbelül egy évtizeddel később Breuer és én nyilvános-
ságra hoztuk azt az előzetes közleményünket a hisztériás
jelenségek lelki mechanizmusáról, mely Breuer első pácien-
sének kathartikus gyógykezeléséből indult ki, akkor már
egészen a Charcot kutatásainak hatása alatt állottunk. Bete-
günk kórokozó élményeit, mint lelki traumákat, egy sorba
allitottuk azokkal a testi rázkódásokkal, melyeknek befolyá-
sát a hisztériás bénulásokra Charcot állapította meg; és
Breuer felvétele a hipnoid állapotokról nem is volt egyéb,
quint visszahatása annak a ténynek, hogy Charcot azokat a
traumás bénulásokat hipnózisban mesterségesen is előidézte.
 

Maga a nagy francia megfigyelő, kinek 1885/86-ban
tanitványa lettem, nem rokonszenvezett a pszichologiai
magyarázatokkal; csak tanítványa, P. Janet, kísérelte meg
mélyebben behatolni a hisztéria sajátos lelki folyamataiba
és mi az ő példáját követtük, mikor a személyiség részekre
hasadását és szétesését állítottuk elméletünk középpontjába.
Janet a hisztériának egy oly theoriáját nyújtja, mely számol
az öröklékenység és a degeneráció felől Franciaországban
 

21
 

uralkodó tanokkal. Szerinte a hisztéria az idegrendszer
degenerativ elváltozásainak egy alakja, mely a lelki szintkezis
veleszületett gyengeségében nyilvánúl. A hisztériások eszerint
eleve képtelenek volnának a lelki történés sokféleségét egy
egységgé tömöríteni és innen származna hajlandóságuk a
lelki disszociációra. Engedelmükkel ezt én egy köznapias,
de magyarázó hasonlattal próbálom érzékeltetni. Janet tisz
térikusa olyan, mint az a gyönge nő, ki bevásárolni ment
és számos dobozzal, csomaggal megrakodva indúl hazafelé.
de két keze és tiz újja segitségével sem tud a sok minden-
nel boldogulni, úgy, hogy csakhamar elejt egy csomagot,
Mikor meg lehajol, hogy azt felemelje, egy másik esik ki
a kezéből és igy tovább. Nem nagyon jól vág össze a hisz-
térikusok ezen feltételezett lelki gyengeségével, hogy náluk
a csökkent inűködés jelensége mellett, mintegy kárpótlás-
képen, a teljesítőképesség részleges fokozódásának példáit
is megfigyelhetjük. Breuer nöbetege, ugyanakkor, milor
anyanyelvét és az angolon kivül minden nyelvet, amit tudott.
elfelejtett, az angol nyelvtudásban oly tökéletességre emel-
kedett, hogy ha német könyvet adtak a kezébe, lapról
leolvasta annak angol fordítását és pedig kifogástalanút
folyékonyan.
 

S
 

Mikor később arra a feladatra vállalkoztam, hogy a
Breuer-tól megkezdett vizsgálódásokat magam folytassam
tovább, csakhamar más nézet alakult ki bennem a hisztérias
disszociáció (vagyis tudat-szétesés) keletkezése felől. Termé
szetszerű dolog volt, hogy a nézeteknek ez a szétágazódása,
mely az egész tan további fejlődésére döntő hatásúnak bizo
nyúlt, bekövetkezett, mert én nem laboratoriumi kisérletek-
ből indultam ki, mint Janet, hanem gyógyítási törekvésefchöt.
 

Engem mindenekelőtt a gyakorlatban felmerült szük
ségletek irányitottak. A kathartikus gyógykezelésnek, ahogy
azt Bretter alkalmazta, előfeltétele volt, hogy az ember
beteget mély hipnózisba ejtse. mert csak a hipnot kus álla-
 

2
 

21
 

potban jutott el azoknak a kórokozó összefüggéseknek olyan
megismeréséhez, amilyenre rendes állapotában képtelen volt.
Am a hipnózis, mint szeszélyes és ugyszólván misztikus
segítő eszköz, csakhamar terhemre vált; mikor pedig azt
tapasztaltam, hogy minden erölködésem dacára a betegek-
nek csak egy töredékét tudtam hipnotikus állapotba ejteni,
elhatároztam, hogy a hipnózissal felhagyok és a kathartikus
gyógykezelést ettől függetlenitem. Es minthogy legtöbb
páciensem lelkiállapotát nem tudtam tetszésem szerint meg-
változtatni, úgy rendezkedtem be, hogy rendes állapotukban
foglalkozhassam velük. Persze ez eleinte értelmetlen és ki-
látástalan vállalkozásnak látszott. Az előtt a feladat előtt
allottam, hogy olyasmit tudjak meg a betegről, amit sem
én nem tudtam, sem 6 maga nem tudott; hogyan remélhet-
tem mégis, hogy ezt a célomat elérem. Nagy segítségemre
volt ekkor, hogy visszaemlékeztem egy igen nevezetes és
tanulságos kisérletre, melynek Nancy-ban Bernheim-nál
voltam szemtanúja, Bernheim akkor bebizonyította nekünk,
hogy azok a személyek, akiket szomnambulizmusba ejtett
és akik ebben az állapotukban sok mindenféle szuggerált
élményen mentek keresztül, az alvás közben átélt dolgo-
kat csak látszólag felejtették el és hogy lehetséges ezeknek
atz emlékeit rendes állapotukban is felébreszteni. Ha a
hipnózis alatti élmények felől kikérdezte őket, eleinte ugya
azt állították, hogy nem tudnak semmiről semmit, de ha
6 ebbe nem nyugodott bele, hanem nógatta őket és bizto-
sitotta őket arról, hogy tudniok kell a dologról: úgy az
elfelejtett emlékek mindig felidéződtek.
 

Igy tettem tehát én is pácienseimmel. Ha egy bizonyos
ponlig eljutottam velük, ahol kijelentették, hogy egyebet
már nem tudnak, biztosítottam őket, hogy de igenis tudnak
és csak mondják ki bátran merészen hozzátettem, hogy az
az emlék lesz az igazi, mely akkor jut eszükbe, mikor keze-
met a homlokukra teszem. Ilyen módon sikerült hipnózis
 

22
 

alkalmazása nélkül is megtudnom a betegektől mindent, ami
érthetővé tette az összefüggést az elfelejtett pathogén élmé
nyek és az azokból visszamaradt tünetek között. De ez igen.
fáradságos, huzamosabb időn át gyakorolva pedig kimerito
cljárás volt; nem volt tehát alkalmas a technika kérdésének
végleges megoldására.
 

Én azonban nem hagytam fel vele, ha nem is vontana
le még az eközben szerzett tapasztalatokból a döntő követ
keztetéseket. Tapasztalataim megerősítették tehát azt
tényt, hogy az elfelejtett emlékek nem semmisültek meg
hanem állandóan a beteg lelki tulajdonában voltak és meg
is lett volna a készségük arra, hogy a tudatos gondolatok-
kal való asszociáció révén felszínre kerüljenek, ha valami
féle erő nem gátolta volna, hogy tudatosakká legyenek és
nemi szorította volna őket vissza a tudattalanba. Határozottan
fel kellett tételezni, hogy ilyen erő csakugyan van,
megfelelő és nem is csekély erölködésre volt szükség, milkor
az ember azon igyekezett, hogy annak az erőnek a hatását
leküzdve, a beteg tudatába visszahozza a tudattalan emlékeket.
Az az erő, mely a beteges állapotot fentartotta, mint a beteg
részéről tapasztalt ellentállás vált érezhetővé.
 

Ebból a fogalomból, az ellentállásából, alakult ki azután
felfogásom a hisztériás lelki folyamatok felől. A tapasztal is
szerint gyógyulás akkor állott be, ha ezeket az ellentália-
sokat sikerült leküzdeni a gyógyulás ezen mechanizmusá-
nak ösmerete mármost lehetővé tette. hogy az ember a
megbetegedés folyamatáról is egész határozott fogalmat al-
kosson. Fel kellett tételezni, hogy azok az erők, amelyek
most ellentállás képében gátolják az elfelejtett emlékek tu
datossá váliát, annakidején maguk idézték elő ezt az el-
felejtést és szorították ki a kórokozó élményeket a tudatból.
Az ilykép feltételezett folyamatot az emlék elfojtásának
 

A német kifejezés Verdrängung, ami szószerint kiszorilast", félreta ist
jelent. De a magyar elfojtás szó talán jobban kifejezi a folyamat lényegét.
 

23
 

neveztem el s annak bizonyítékát a tagadhatatlanul fenforgó
ellentállásban leitem.
 

Felmerülhetett azonban az a kédés: melyek az elfojtás
mozgató erői és mily feltételek közt váltódik ki ez a mecha-
nizmus, amelyben igy a hisztériára jellegzetes kórokozó erő-
szerkezetet ismertünk fel. A kathartikus gyógyitásnál meg-
ismert kórokozó élmények összehasonlító vizsgálata meg-
adta erre is a feleletet. Mindezekben az élményekben arról
volt szó, hogy oly vágy-gerjedelem keletkezett, mely éles
ellentétben állott az egyén egyébkénti vágyaival és összefér-.
hetetlennek bizonyult az egyéniség erkölcsi, esztétikai és
személyes igényeivel. Rövid küzdelem után a belső harc
azzal végződött, hogy az a képzet, mely a tudattól elfogad-
hatatlan kivánságot képviselte, áldozatául esett az elfojtás-
nak, az összes hozzá kapcsolódó emlékekkel együtt kiszo-
rittatott. a tudatból és elfelejtődött. Az elfojtás inditó oka
Tehát az illető képzetnek a beteg énjével való összeférhe-
tetlensége volt az egyén erkölcsi és egyéb követelményei
voltak az elfojtásnál működő erők. Akár elösmeri a tudat
az összeférhetetlen vágyrezdülést, akár folytatódik a belső
küzdelem mindkét esetben nagyon kellemetlen érzések ke-
letkeztek volna; és igy az a lelki személyiség egyik védő-
berendezésének bizonyult.
 

Sok esetem közül csak egyetlenegyet akarok Önöknek
elbeszélni, amelyből az elfojtás feltételei és annak haszna
elég világosan kitűnnek. Igaz, hogy még ezt az egy kór-
rajzot is kénytelen vagyok a cél kedvéért megkurtitani és
sok lényeges körülményét hallgatással mellőzni. Egy fiatal
leány eltemette szeretett atyját, kinek ápolásában közremű-
ködött a helyzet tehát ugyanaz, mint Breuer nőbetegénél.
Nem sokkal azután férjhez ment a testvérnénje s a leány
különös rokonszenvébe fogadta az új sógort, amely érzése
könnyen rejtőzhetett a rokoni gyöngédség leple alá. Csak-
Mechanizmus (Ford.)
 

24
 

hamar megbetegedett és meg is halt ez a testvérnénje is,
mialat a leány anyjával épen távol volt. A távollévő csa
ládtagokat sürgősen hazahívták, anélkül, hogy kétséget ki-
záró módon közölték volna veltik a fájdalmas eset meg.
történtét. Mikor aztán a leány nővére hallottas ágyához
lépett, egy pillanatig az a gondolat foglalkoztatta most már
szabad, most elvehet feleségül. Bebizonyítottnak vehetjük.
hogy ezt a gondolatot, mely a sógor iránti, eleddig önmaga
előtt is titkolt heves szerelmet a tudat előtt feltárta, az ér
zelmi felháborodás már a következő pillanatban az elfoj
tás erőszerkezetének szolgáltatta át. A leány súlyos hiszté
riás tünetek közt megbetegedett és mikor én őt gyógykeze-
lés alá vettem, kitünt, hogy a növére ágyánál lefolyt jele-
netet s a benne akkor keletkezett rútul önző vágyrezdülést
alaposan elfelejtette. A gyógyítás folyamán azután eszébe
jutott az eset, igen heves kedélyi izgalom jelei közben fel-
idéződött benne a kórokozó mozzanat és ez a kezelés meg
is gyógyitotta őt.
 

Engedjék meg, hogy az elfojtás folyamatát és annak
szükégszerű összefüggését az ellentállással egy nagyon egy-
szerü hasonlattal érzékeltessem s arra épen a mi jelenlegi
szituációnkat használjam fel. Tegyük fel, hogy ebben a
teremben a hallgatóság között melynek példaszerű nyu-
galmát és figyelmét nem tudom eléggé dicsérni akad oly
egyén, akinek a viselkedése zavarólag hat s aki neveletlen
vihogásával, fecsegésével, csoszogásával eltereli figyelmemet
a kitűzött feladattól. Erre én kijelentem, hogy igy nem foly-
tathatom tovább előadásomat, mire Önök közül néhány
erőteljes férfi felemelkedik és a csendzavarót rövid küzde-
lem után kituszkolja az ajtón. A zavar ezzel el van fojtva.
logy pedig meg ne ismétlődhessék s a kidobott em-
ber ne tudjon újra a terembe tolakodni: azok az urak,
akik akaratomat tetté változtatták, az ajtó elé tolják szé
küket és odatelepedve, az ellentállást képviselik, miután
 

25
 

igy az elfojtás-t végrehajtották. Ha Önök még hozzá ezt
a termet megteszik, tudatnak", az ajtónkivüli helyiséget pedig
udattalannak elég találó képét alkothatják az elfojtás
folyamatának.
 

Ebből láthatják, mi a külömbség a mi felfogásunk és
a Janet-é között. Szerintünk a lelki szétesés nem
a lelki
szerkezet összetevő képességének veleszületett gyengeségé.
ből következik; mi dinamikus magyarázatát adjuk annak,
mikor azt valljuk, hogy az az egymással harcban álló lelki
erők összeütközésének, két pszichikus réteg egymás elleni
aktiv lázadásának eredménye. Ebből a felfogásunkból az-
után a megoldást váró kérdések egész sora következik.
Hiszen a lelki konfliktus állapota rendkivül gyakran áll
elő, az, én "-nek az a törekvése, hogy kinos emlékektől sza-
baduljon, minduntalan érvényesül, anélkül, hogy ennek min-
dig lelki szétesés volna a következménye. Lehetetlen tehát
szabadulni attól a gondolattól, hogy még más feltételeknek
is adva kell leaniök olyankor, mikor az összeütközésnek
disszociáció a következménye. Egyáltalán nem titkolom el
tehát Önök előtt, hogy az elfojtás" felösmerése egy új
lélektani elméletnek nem a betetőzését, hanem a kellő kezde-
tét jelenti; de hát, mit tehetünk egyebet, lépésben kell előre
haladnunk és a megösmerés betetőzését az utánunk jövők
mélyebbre ható munkásságára bíznunk.
 

Nem vezetne célra, ha megkísérelnök Breuer nöbete-
gének esetét az elfojtás szempontjából értelmezni. Ez a
kórtörténet erre nem alkalmas, mert hipnótikus befolyásos
igénybevételével jött létre. Csak ha a hipnózist teljesen ki-
kapcsolják, csak akkor vehetik észre az elfojtásokat és az
ellentállásokat s csak akkor alkothatnak helyes fogalmat a
kórokozó folyamatról. A hipnózis is elfedi az ellentállást és
könnyen hozzáférhetővé teszi a léleknek egy bizonyos terüle-
tét, viszont e terület határán áthághatatlan sánc képződéséhez
vezet, mely minden további betekintést lehetetlenné tesz.
 

26
 

Breuer megfigyelésének legértékesebb tanúlsága az volt,
hogy megmutatta az összefüggést a tünetek és a kórokozó
élmények vagy pszichikus traumák között; nem mulaszt.
hatjuk el tehát, hogy ezeket a belátásokat az elfojtás ta-
nának szempontjából méltányoljuk. Mert első percre egy
általán nem látja be az ember, hogyan magyarázza meg
a tünet kialakulását az elfojtással. Szövevényes elméleti fej.
tegetés helyett visszatérek itt arra a hasonlatra, mellyel
előbb az elfojtást érzékeltettem. Azzal, hogy a rendbontót
a teremből eltávolították és őröket telepítettek az ajtó elé,
még nem bizonyos, hogy sikerült az ügyet elintézniök. Meg-
történhetik, hogy a kidobott vendég elkeseredésében egészen
féktelenné lesz és tovább is terhünkre van. Nincs ugyan többé
közöttünk, megszabadultunk jelenlététől, gúnyos nevetésé
től, hangos megjegyzéseitől, de a kirekesztés bizonyos te-
kintetben mégis hatástalan marad, mert most o odakint
csap tűrhetetlen lármát, kiabál, öklével döngeti az ajtót s
ezzel jobban zavarja előadásomat, mint mikor előbb oly
illetlenül viselkedett. Ily körülmények között örömmel kel-
lene fogadnunk, ha talán a mi tisztelt elnökünk, dr. Stanley
Hall, magára vállalná a közvetítő és békeszerző szerepét.
Előbb a zabolátlan legénnyel tárgyaina odakint, aztán mi-
hozzánk fordulna azzal a felszólítással, hogy engedjük vissza
közénk, ő kezeskedik róla, hogy jobban fog viselkedni.
Dr. Hall tekintélye előtt meghajolva, rászánjuk magunkat,
hogy az elfojtást feloldjuk. mire a csend és békesség
helyreáll. Valóban találóan érzékelteti e kép azt a feladatot,
mely a neurózisok pszichoanalitikus gyógyításánál az orvosra
hárúl.
 

Határozottabban ezt így szövegezhetjük: hisztériában
és egyéb neurózisokban szenvedők vizsgálata révén meg.
győződtünk arról, hogy náluk rosszul sikerült annak az esz-
mének az elfojtása, amelyhez az elfogadhatatlan vágy kap.
csolódik. Kitolták azt ugyan a tudatukból és emlékezetükből
 

37
 

és ezzel, látszólag, sok kellemetlen érzettől megkímélték
magukat, de az elfojtott vágykielégülési törekvés tovább é!
a tudattalanban, csak alkalomra les, hogy ismét ténylege-
süljön és érti a módját, hogy az elfojtott vágyat elferdített,
felösmerhetetlenné tett pótképződmény alakjában becsem-
péssze a tudatha, amely képz dményhez csakhamar hozzá.
kapcsolódnak ugyanazok a kellemetlen érzetek, melyeket
az elfojtás révén elkerülhetni véltek. Az elfojtott eszmét
helyettesítő ilyen pótképződmény szimptoma
-mente.
sitve van a védekező én további támadásaival szemben
és a heves, de gyors lefolyású konfliktust végnélküli kóros
állapot váltja fel. A szimptomán az elferdítés szolgálatában
alló sajátságon kívül, nyomokban felismerhető ez vagy
az a hasonlatosság az eredetileg elfojtott eszmével is; a
pszichoanalitikus gyógykezelés közben felderíthetők azok
az utak és módok, amelyeken a pótképződmény felépült s
a gyógyulás akkor sikerül, ha a szimptoma ugyanezen az
iton vezettetik vissza az elfojtott eszmére. Ha így az elfoj-
tott dolgok ismét a tudatos lelki tevékenység tárgyaivá té
tettek, ami csak jelentékeny ellentállás legyőzése után si-
kerülhet, akkor jut csak a beteg abba a helyzetbe, hogy
azt a lelki konfliktust, melyet el akart kerülni, orvosának
vezetése mellett jobb eredménnyel oldja meg, mint amilyen-
nel az elfojtás kecsegtetett. Többféle módja van az ilyen
célszerűbb, a konfliktust és a neurózist szerencsésen be-
fejező elintézésnek s ha az eset úgy kivánja, többféle meg-
oldás kombinálása vezethet célhoz. Egyik esetben megba-
rátkoztatjuk a beteg egyéniségét a kórokozó eszmével és
képesítjük őt arra, hogy azt egészben vagy részben elfo-
gadja más esetekben a vágytörekvést magát kell magasabb
rendú s igy kifogás alá nem eső célok felé irányítani
(amit átszellemitésnek nevezünk); vagy pedig be kell látni,
 

Ersatzbildung." (Ford.)
 

2 Sbfimierung." (Ford.)
 

28
 

hogy a konfliktust okozó eszme elutasítása jogos és helyes
volt, de ilyenkor is meg kell tanitani a beteget arra, hogy
az elfojtás automatikus s ezért tökéletlen mechanizmusát
az ember legmagasabbrendű szellemi működései segitségével
való elitélés váltsa fel: ez úton clérhető az összeférhetetlen
eszme tudatos fékentartása.
 

Bocsássák meg nekem, amért nem sikerült Önöknek
amézetesebben és érthetőbben vázolnom ezen, most pszicho-
analizis névvel jelölt gyógyítási módszer főszempontjait. Ez
a nehézség nemcsak a tárgy újdonságán múlik. Hogy pedig
mily természetűek azok az elfogadhatatlan vágyak, melyek,
dacára az elfojtásnak, a tudattalanból is éreztetik hatásu-
kat és milyen alanyi és alkati feltételeknek kell egy egyén-
ben találkozniok, hogy az elfojtás ilyen balsikerrel járván,
pót vagy tünetképződmény létesüléséhez vezessen,
a felől
még néhány későbbi megjegyzés fog felvilágosítással szol-
gálni.