34

IV.

A pszichoanalízis tudományának főalkatrészei az ellen-
állásról, az elfojtásról, a tudattalanról, a gyermekkori élmé-
nyek fontosságáról és a nemi élet etiologiai jelentőségéről
szóló tanítások. Sajnos, hogy ehelyütt csak az egyes részeket
tudtam leírni és azt már nem, hogy hogyan függnek össze és
hogyan kapcsolódnak egymásba. Most már itt az ideje, hogy
szemügyre vegyük azokat a változásokat, melyek lassanként
átalakították az analitikus kezelés technikáját.

Eleinte nélkülözhetetlen volt az ellenállásnak biztatás és
nógatás által való leküzdése, mert csak ilymódon szerezhetett
az orvos tájékozódást arról, ami reá várt. Idővel azonban ez
a munkamód mindkét fél számára túl fáradságos lett és bizo-
nyos meggondolásokra is adott okot. Más módszernek kel-
lett tehát felváltania, mely bizonyos értelemben az eddigi
ellentéte volt. Ahelyett, hogy a beteget arra késztetnénk, hogy
egy bizonyos tárgyról mondjon valamit, most arra kértük
fel, hogy engedje át magát „a szabad eszmetársításnak“,
azaz mondjon el mindent, ami eszébe jut, ha tartózkodik
minden tudatos célkitűzéstől. Csak arra kellett köteleznie
magát, hogy valóban mindent közöl, amit önmegfigyelései
közben észlel és hogy nem enged semmi kritikának, ami őt
arra késztetné, hogy az egyes ötleteket avval az indokolás-
sal tolja félre, hogy azok nem elég fontosak, nem tartoznak
a tárgyhoz, vagy egyáltalában értelmetlenek. A közlés őszinte-
ségének követelését nem kellett nyomatékosan ismételnem,
hiszen ez az analitikus gyógymód alapfeltétele.

Megdöbbentően hathat, hogy a szabad eszmetársítás a
pszichoanalitikai alapszabály betartása mellett valóban azt
eredményezi, amit vártak tőle: tényleg visszahozza a tudatba
az elfojtott és ellenállások által távoltartott anyagot. De meg
kell gondolnunk, hogy a szabad eszmetársítás nem igazán

35

szabad. A beteg mindig az analitikus helyzet befolyása alatt
áll, még akkor is, ha gondolkodása nem irányul egy bizo-
nyos témára. Jogosult az a feltevésünk, hogy nem juthat más
az eszébe, mint ami összefügg evvel a helyzettel. Ellenállása az
elfojtottak tudatosításával szemben kétféle módon nyilvánul
meg. Elsősorban ama bíráló ellenvetések formájában, ame-
lyekre éppen a pszichoanalitikus alapszabály vonatkozik. Azon-
ban, ha a beteg, a szabályt betartva, leküzdi ezeket az ellen-
vetéseket, akkor az ellenállás más kifejezésmódot talál. Véghez
viszi, hogy a betegnek sohasem az elfojtott jut eszébe, hanem
helyette más valami, ami úgy viszonylik hozzá, mint egy
célzás és mentől nagyobb az ellenállás, annál messzebbre tá-
volodik el a közlendő póttétlet attól az eredetitől, amit tény-
leg keresünk. Az analitikus, aki figyelemmel, de erőlködés
nélkül hallgatja betegét, és akit tapasztalata már előkészített
az elkövetkezendőkre, kétféle módon értékesítheti a beteg
által elmondott anyagot. Vagy sikerül kisebb fokú ellenállás
esetében a célzásokból kitalálnia az elfojtottat, vagy erősebb
ellenállás mellett felismerheti a tárgytól látszólag távo-
lodó ötletekben az ellenállás mibenlétét, amit azután
közöl a beteggel. Az ellenállás leleplezése az első lépés annak
leküzdésére. Így az analitikus munka keretében értelmező
készség keletkezik, melynek sikeres kezelést, bár tapintatot
és gyakorlatot követel, nem túl nehéz megtanulni. A szabad
eszmetársítás módszerének az előbbivel szemben sok előnye
van, azon felül, hogy sok fáradságot takarít meg. A beteget
csak igen kis kényszernek teszi ki, soha sem veszti el a kap-
csolatot a pillanatnyi valósággal és messzemenő biztosítéko-
kat nyujt abban az irányban, hogy semmit sem hagyunk
figyelmen kívül, ami a neurózis szerkezetében lényeges és
semmit sem viszünk bele a saját várakozásunkból. Lényegé-
ben a beteg szabja meg az analízis menetét és az anyag ren-
dezését, ezáltal azonban lehetetlenné válik az egyes tünetek
és komplexumok rendszeres feldolgozása. A hipnotikus vagy
rábeszélő eljárásokkal ellentétben az összetartozó anyagot
különböző időkben és a kezelés különböző szakaszaiban tud-
juk meg. Egy hallgatózó számára – akinek valójában soha-
sem szabad ott lennie – az analitikus kezelés tehát teljesen
átláthatatlan volna.

A módszer másik előnye, hogy tulajdonképpen sohasem
 

36

mondhat csődöt. Elméletileg mindig lehetséges, hogy új ötlet
tet kapjunk, ha nem ragaszkodunk egy bizonyos irányhoz.
Ilyen csődbejutás azonban szabályszerűen előáll egy bizonyos
esetben, de éppen mert ez az eset egyedülálló, meg is lehet
magyarázni.

Olyan jelenség leírásához közeledem most, mely az analízis
ről alkotott képnek lényeges vonása és mind az elméleti, mind
gyakorlati szempontból a legnagyobb jelentőséggel bír. Min-
den analitikus kezelésnél, anélkül, hogy az orvos ehhez bár-
mit is hozzätenne, a betegben az analitikus személyével kap-
csolatban olyan heves érzelmek lépnek fel, melyek a való-
ságos helyzettel nem magyarázhatók. Ez az érzelem lehet
barátságos vagy ellenséges természetű, a legszenvedélyesebb,
legérzékibb szerelem és lázadás, elkeseredés és gyűlölet leg-
szélsőségesebb megnyilvánulásai között váltakozhat. Ez a
röviden „indulat-áttételnek“ nevezett jelenség a betegben ha-
marosan elfoglalja a gyógyulási vágy helyét és mindaddig,
amíg gyengéd és mérsékelt marad, az orvosi behatás hor-
dozója és a közös analitikus munka tulajdonképpeni hajtó-
ereje. Később, amikor már szenvedélyessé válik vagy ellen-
ségeskedésbe csap át, az ellenállás legerősebb eszközévé
lesz. Akkor következhetik be az is, hogy a beteg eszme-
társító munkája megbénul és a kezelés eredményessége ve-
szélyben forog. Értelmetlen dolog volna azonban, ha ezt az
állapotot ki akarnánk küszöbölni; analízis indulat-áttétel
nélkül teljes lehetetlenség. Nem szabad azt hinnünk, hogy az
indulat-áttételt az analízis teremti meg és hogy az csak ana-
lízisben jön létre. Az analízis az indulat-áttételt csupán fel-
deríti és elválasztja a többi jelenségtől. Általános emberi
megnyilvánulással állunk itt szemben, ez dönti el minden
orvosi befolyásolás eredményét, sőt tulajdonképpen ez ural-
kodik az egyén mindennemű emberi viszonylatán. Könnyen
felismerhetjük benne ugyanazt a dinamikus tényezőt, melyet
a hipnotizőrök befolyásolhatóságának nevezték, ez a hipnoti-
kus rapport hordozója, amelynek kiszámíthatatlansága a
katartikus módszernél bajokat okozott. Olyan esetekben,
amelyekben az indulat-áttételre való hajlandóság hiányzik,
illetve teljesen negatívvá vált, mint a dementia praecoxnál
vagy a paranoiánál, megszűnik a beteg lelki befolyásolható-
sága.

37

Egészen helyes az a felfogás, hogy a pszichoanalízis be
folyásolással (szuggesztió) dolgozik, úgy, mint minden más
lelki gyógymód. A különbség azonban az, hogy a döntő szere
pet a gyógyeredmény elérésénél nem engedjük át a befolyá
solásnak, illetve az indulat-áttételnek. Inkább arra használjuk
fel, hogy a beteget egy lelki munkára késztessük – éppen az
indulat-áttételi ellenállásainak leküzdésére, ami azután lelki
háztartásának állandó megváltozásához vezet. Az analitikus
a betegnél tudatosítja és feloldja az indulat-áttételt, meg
győzvén arról, hogy indulat-áttételi viselkedésében olyan
érzelmi kapcsolatokat ismétel meg, melyek legkorábbi tárgy
megszállásaiból, elfojtott gyermekkorából származnak. A hely
zet ilyen beállítása által az indulat-áttétel – valamikor az
ellenállás legerősebb fegyvere – az analitikus eljárás legjobb
segítő eszközévé válik. Mindenképpen igaz az, hogy az indulat
áttétel kezelése a legnehezebb, de legfontosabb része az ana
litikus gyakorlatnak.

A szabad asszociáció és a hozzá csatlakozó értelmező
készség segítségével a pszichoanalízisnek olyasmi sikerült,
ami – bár látszólag gyakorlati szempontból nem volt jelen
tős – valóságban azonban a tudományos munkában teljesen
új elhelyezést és értékelést nyert. Ki lehetett mutatni, hogy
az álmoknak értelmük van és értelmüket meg is lehet fejteni.
Míg az ókor nagyrabecsülte az álmokat, mint a jövőbelátás
eszközét, a modern tudomány az álomról mit sem akart
tudni, a babonák közé sorolta, csupán „testi“ működést látott
benne, mintegy a különben alvó lelki élet rángatózását.
Hogy valaki, aki már komoly tudományos munkát végzett,
fellépjen mint „álomfejtő“, képtelenségnek látszott. Ha azon
ban nem törődünk avval, hogy az álomnak ilyen rossz híre
van és úgy bánunk vele, mint egy meg nem értett ideges tünet
tel, téveszmével, vagy kényszergondolattal, ha tehát látszó
lagos tartalmától eltekintünk és az egyes álomképeket a sza
bad eszmetársítás kiindulópontjává tesszük, egészen más ered
ményekhez jutunk. Az álmodó ötletei alapján olyan gondolat
csoportról szerezhetünk tudomást, melyet se képtelennek, se
zavarosnak nem nevezhetünk, hanem ami teljes értékű lelki
működésnek felel meg. Ennek a gondolatcsoportnak a nyil
vánvaló (manifeszt) álom csupán torzított, rövidített és félre
értett lefordítása, többnyire vizuális képekben. Ezek a lap-

38

pangó (latens) álomgondolatok tartalmazzák az álom értel-
mét, az álom nyíltan mutatkozó tartalma csupán megtévesz-
tés, homlokzat, amelyhez ugyan az eszmetársítás kapcsolód-
hat, de az értelmezés nem.

Egy sor kérdés merült itt fel s várt feleletre, közöttük
a legfontosabb, hogy van-e hát oka az álomképzésnek, milyen
feltételek mellett megy ez végbe, milyen úton válik a mindig
értelmes álomgondolat gyakran egészen értelmetlen álommá
stb. Az 1900-ban megjelent „Álomfejtés“¹⁾ című munkámban
megkíséreltem mindezeknek a problémáknak az elintézését.
Ennek a vizsgálatnak itt csak egészen lerövidített kivonatát
adhatom: ha megvizsgáljuk a lappangó álomgondolatokat,
melyeket az álom elemzéséből megismertünk, akkor találunk
közöttük egyet, mely élesen kiválik a többi, értelmes és az
álmodó számára jól ismert gondolat közül. Ezek a többiek az
ébrenlét maradványai (napi maradványok); abban az egyben
azonban fel lehet ismerni egy gyakran igen megbotránkoz-
tató vágyrezdülést, mely az álmodó ébrenléte számára idegen,
amit tehát ennek megfelelően csodálkozva vagy felháborodva
tagad meg. Ez a rezdület az álom igazi létrehozója, ez szol-
gáltatja az energiát az álomképzésre, miközben a napi marad-
ványokat használja anyagul; az így létrejött álom kielégülést
jelent számára, ez az ő vágyteljesülése. Ez a folyamat nem
volna lehetséges, ha az alvás állapotában magában nem lenne
valami, ami ezt elősegíti. Az alvás lelki feltétele az én alvási
vágya és az érdeklődésnek az élettől való visszavonása; mi-
vel egyidejűleg a mozgáshoz való utak is elzárulnak, az én
csökkentheti azt az erőkifejtést is, mellyel különben az el-
fojtásokat fenntartja. A tudattalan rezdület kihasználja azt,
hogy az ellenállás éjszaka gyengül és az álom segítségével
betör a tudatba. Az én elfojtó ellenállása azonban, bár kisebb
mértékben, alvás közben is működik. Valami megmarad be-
lőle, mint álomcenzura és megtiltja a tudattalan vágyrezdü-
letnek, hogy eredeti formájában jelentkezzék. Az álom-
cenzura szigorának következtében a lappangó álomgondolatok
olyan megváltoztatásokat és gyengítéseket kénytelenek el-
viselni, melyek az álom visszautasított értelmét felismerhetet-
lenné teszik. Ez az álomtorzítás magyarázata, melynek a nyílt

¹⁾Magyar fordítása dr. Hollós Istvántól, Budapest, 1935.

39

álomtartalom legfeltünőbb jellemvonásait köszönhetjük. Jo-
gosult tehát az az állítás, hogy: az álom egy (elfojtott) vágy
(rejtett) teljesülése. Már itt felismerhetjük, hogy az álom
szerkezete azonos az ideges tünetével, hogy az álom is meg-
alkuvás az elfojtott ösztönrezdület követelése és az énben
működő cenzurázó hatalom ellenállása között. A hasonló ere-
det következtében éppen olyan érthetetlen és ugyanúgy értel-
mezésre szorul, mint a tünet.

Az álmodás általános rendeltetését nem nehéz megtalálni.
Arra szolgál, hogy a külső vagy belső ingereket, melyek az
alvót felébresztenék, valami megnyugtatásfélével elhárítsa és
így biztosítsa az alvás zavartalanságát. A külső inger el-
hárítása úgy történik, hogy az álom más értelmet ad neki és
beleszövi valamely ártatlan helyzetbe; az ösztönvágy belső
ingerét az álmodó szabadjára ereszti és engedi kielégülni az
álomképzés által mindaddig, míg a lappangó álomgondolatok
ki nem vonják magukat a cenzura fékező hatalma alól. Ha
azonban ez a veszély fenyeget és az álom túl érthetővé vál-
nék, az alvó megszakítja álmát és felriad (szorongásos álom).
Az álom tehetetlen akkor is, ha a külső inger olyan erős,
hogy már nem lehet visszautasítani (ébresztő álom). Azt a
folyamatot, mely az álomcenzura közreműködésével átvezeti
a lappangó gondolatokat a nyílt álomtartalomba, álommunká-
nak neveztem. Ez a tudatelőttes gondolati anyag különleges
feldolgozásából áll. Az álommunka a tudatelőttes alkatrészeit
sűríti, lelki hangsúlyukat eltolja, azután az egészet látható
képekbe átfordítja, dramatizálja és félreértésre alkalmas má-
sodlagos feldolgozással egészíti ki. Az álommunka kitünő pél-
dája a lelkiélet mélyebb, tudattalan rétegei működésének,
mely az általunk ismert rendes gondolkodási folyamatoktól
lényegesen különbözik. Sok ősi vonás is mutatkozik benne, pl.
a túlnyomóan nemi jelképezés (szimbolika), melyet különben
a szellemi tevékenység egyéb területein szintén meg lehetett
találni.

Az álom azáltal, hogy benne a tudattalan ösztönrezdület
összeköttetésbe lép egy napi maradvánnyal, az ébrenlét vala-
melyik elintézetlen ügyével, kétszeres értéket jelent az ana-
litikus munka számára. Hiszen az értelmezett álom egyrészt
mindig egy elfojtott vágy teljesülését jelenti, másrészt foly-
tathatja a nappali tudatelőttes gondolati munkát, megtöltőd-
 

40

het bármilyen tartalommal, elhatározással, figyelmeztetéssel,
meggondolással és újból kifejezhet egy vágyteljesülést.
Az analízis ezt mindkét irányban értékesítheti, akár a tuda-
tos, akár a tudattalan lelkifolyamatok megismerésére. Azt
a körülményt is hasznosítja, hogy az álom nyitva áll a gyer-
mekkor elfelejtett emlékei számára s így a gyermekkori em-
lékezéskiesés (amnézia) rendszerint az álomfejtéssel kapcsolat-
ban szüntethető meg. Az álom itt ugyanannak a munkának egy
részét végzi el, amire azelőtt a hipnózist használtuk. Ellenben,
bár gyakran nekem tulajdonítják, sohasem állítottam azt, hogy
az álomfejtésből kiderült volna, hogy minden álomnak nemi
tartalma van, vagy nemi ösztönökre vezethető vissza. Köny-
nyű észrevenni azt, hogy éhség, szomjúság, vagy kiürítési
ingerek éppúgy képezhetnek vágyteljesítő álmokat, mint bár-
mely nemi vagy önös (egoísztikus) rezdület. Álomelméletünk
helyességét legkönnyebben kis gyermekeknél próbálhatjuk ki.
Ott, ahol a különböző lelki rendszerek még nincsenek élesen
szétválasztva, az elfojtások még nem olyan mélyek, gyakran
hallunk olyan álmot, amely nem egyéb, mint nyílt teljesülése
valamely, a nappalból származó vágyrezdületnek. Parancsoló
szükségletek hatására felnőttek is produkálhatnak ilyen gyer-
meki jellegű álmokat.¹

Ugyanúgy, mint az álomfejtést, használja fel a lélek-
elemzés az emberek gyakori kis elvétéseinek és tüneti cse-
lekedeteinek tanulmányozását. Ezzel foglalkozik 1904-ben
„A mindennapi élet pszichopatológiája“² címen megjelent
könyvem. E sokat olvasott könyv tartalma azt bizonyítja,
hogy ezek a jelenségek sohasem véletlenek, hogy megérté-
sükre nem elegendő a tiszta élettani magyarázat, értelmesek
és megfejthetők és feljogosítanak bennünket arra, hogy mö-
göttük elfojtott vagy visszatartott rezdületeket és szándéko-
kat tételezzünk fel. Mind az „Álomfejtés“-nek, mind ennek a
tanulmánynak kimagasló értéke nem abban rejlik, hogy az

¹⁾1935. Ha tekintetbe vesszük, hogy az álomműködés milyen gyak-
ran sikertelen, akkor az álmot helyesebben vágyteljesülésre irányuló
kísérletnek foghatjuk fel. Vitathatatlanul helyes Arisztoteles régi meg-
határozása, aki az álmot alvás alatti lelki életnek nevezi. Van tehát
külön értelme, hogy könyvem címe nem „Az álom“, hanem az „Álom-
fejtés“.

²⁾Magyar fordítása dr. Takács Máriától, Budapest, 1923.

41.

analitikus munkát alátámasztják, hanem egy másik tulaj-
donságukban. Mindeddig a lélekelemzés csupán beteges jelen-
ségek feloldásával foglalkozott, melyeknek megmagyarázá-
sára sokszor olyan feltevésekkel kellett élnie, melyeknek
jelentősége túlment a tárgyalt anyag fontosságán. Az álom
azonban, melyet ezután vett sorra, már nem kóros tünet, ha
nem minden egészséges embernél megszokott normális lelki
jelenség. Ha az álom úgy van felépítve mint valamely tünet,
ha magyarázatára ugyanazok a feltevések szükségesek, –
mint: az ösztönrezdületek elfojtása, pót- és megalkuvási kép-
ződmények, a tudatos és a tudattalan elhelyezésére szolgáló
különböző lelki rendszerek, – akkor a pszichoanalízis már
nem csupán segédtudománya a lélek kórtanának, hanem
inkább egy új és alaposabb lélekiismeret kezdete, mely az
egészséges lélek megértése szempontjából is nélkülözhetetlen.
Feltevései és eredményei átvihetők a lelki és szellemi élet
egyéb területeire is; megnyílik előtte az út a nagyvilágba, az
általános érdeklődés felé.