30

V.

Hogy az ingerfelvevő kéregréteg belülről jövő ingerületek
ellen nincs inger elleni védővel ellátva, annak szükségszerűleg
az a következménye, hogy ezek az ingeráttételek nagyobb ökono-
mikus fontosságra tesznek szert és gyakran adnak alkamat olyan
ökonomiai zavarokra, melyek a traumás neurózisokkal egy sorba
állíthatók. Az ilyen belső ingerület legkiadósabb forrásai a szer-
vezet úgynevezett ösztönei, a test belsejéből származó s a lelki
készülékre átvitt összes erőhatásoknak ezen reprezentánsai, me-
lyek maguk is a leglényegesebb és egyszersmind leghomályosabb
tárgyai a lélektani kutatásnak.

Talán nem találjuk túlmerésznek azt a feltevést, hogy az ösz-
tönökből kiinduló rezdülések nem a megkötött, hanem a szaba-
don mozgó, levezetésre törekvő idegfolyamatnak típusát követik.
A legjava annak, amit ezekről a folyamatokról tudunk, az álom-
munka tanulmányozásából származik. Eközben azt találtuk, hogy
a tudattalan rendszerekben végbemenő folyamatok merőben kü-
lönböznek azoktól, melyek a tudatelőttesben folynak le, hogy a tu-
dattalanban a megszállások könnyen és teljesen áttehetők, eltol-
hatók, sűríthetők, ami ha tudatelőttes anyagon történne, csak
hibás eredményekre vezethetne, és ami épen ezért eredményezi a
nyilvánvaló álom ismert sajátosságait, miután a tudatelőttes napi
maradványok a tudattalan törvényei szerint való megmunkáltatáson
keresztülmentek. E folyamatoknak a tudattalanban végbemenő
módját „elsődleges folyamatnak“ neveztem el, megkülönbözte-
tésül a normális ébrenlétünkben érvényes másodlagos folyamat-
tól. Miután az ösztönrezdülések mind a tudattalan rendszereket
támadják meg, aligha megy ujításszámba az a kijelentés, hogy
azok az elsődleges folyamatot követik és másrészt nem kell sok
hozzá, hogy az elsődleges lelki folyamatot a szabadon mozgó
megszállással, a másodlagos folyamatot pedig a Breuer

31

féle megkötött vagy tonikus megszálláson történő vál-
tozásokkal azonosítsuk.¹³ E szerint a lelki készülék magasabb ré-
tegeinek volna a feladata, hogy az elsődleges folyamat alakjában
érkező ösztöningerületeket megkössék. Ezen megkötés balsikere a
traumás neurózissal analog zavart idézne elő; csak a megkötés
létrejötte után tudna az örömelv (és módosulása, a valóság elve)
akadálytalanul érvényre jutni. Addig azonban előtérben állna a
lelki készülék másik feladata, az, hogy leküzdje vagy megkösse
az ingerületet, ami ha nem is áll az örömelvvel ellentétben, de
tőle független és részben nincs is reá tekintettel.

Az ismétlési kényszer megnyilvánulásai, melyeket úgy a
gyermek lelki életének korai ténykedéseiben, mint a pszichoana-
litikus gyógymód élményeiben szemléltettünk, nagy mértékben
mutatják az ösztönös és ott, ahol az öröm elvével ellenkezésbe
jutnak, a demonikus jelleget.

A gyermekjátéknál megérteni véljük, hogy a gyermek még a
kínos élményt is megismétli, mert saját aktivitása által az erős
benyomásnak sokkal gyökeresebb legyőzését éri el, mint ahogy
ez a csupán passziv átélésnél lehetséges volt. Minden újabb ismét-
lés növelni látszik ezt az óhajtott fölényt, és örömteljes élmé-
nyeknél sem tud a gyermek az ismétléssel betelni s kérlelhetet-
lenül ragaszkodik a benyomás azonosságához. Ennek a jellemvo-
násnak az a végzete, hogy később eltünjön. A másodízben meghall-
gatott élc majdnem hatástalanul fog elhangzani, a szinielőadás má-
sodszor sohasem fogja azt a benyomást kelteni, mint amit először
hagyott hátra, sőt a felnőttet nehezen lehet rávenni, hogy oly
könyvet is, mely nagyon tetszett neki, egyhamar újra elolvasson.

Az ujdonság lesz mindig az élvezet főfeltétele. De a gyermek nem
fárad bele, hogy a felnőttől a neki mutatott vagy vele űzött játék
megismétlését addig követelje, míg az illető kimerülten meg nem
tagadja azt; ha szép mesét mondunk el neki, mindig ugyanazt ki-
vánja hallani, sosem újat, könyörtelenül ragaszkodik az ismét-
lés azonosságához és kijavít minden változtatást, amit a mesélő
megengedett magának és amelyekkel talán új érdemeket is
akart szerezni. Ez az örömelvnek nem mond ellent; világos, hogy
az ismétlődés, az azonosság újból való megtalálása, magában
véve is örömforrást jelent. Az analizált egyénnél ellenben kitü-
nik, hogy az a kényszer, mely szerint az infantilis életkor törté-
 

¹³ V. ö. „Álomfejtés“-emnek az álomfolyamatok lélektanáról szóló
VII. fejezetével.

32

néseit indulatátvitelben meg kell ismételnie, m i n d e n k é p e n
túlteszi magát az örömelven. A beteg itt teljesen infantilisnak
mutatkozik, és ezáltal kimutatja, hogy őskori élményeinek elfoj-
tott emléknyomai nem megkötött állapotban élnek benne, sőt
úgyszólván nem is képesek a másodlagos folyamatra. E megkö-
tetlenségnek köszönhetik azt a képességüket, hogy a napi ma-
radványokhoz való kapcsolódásukkal az álomban eljátszandó
vágyfantáziát tudnak alkotni. Ugyanez az ismétlési kényszer
oly sokszor gördül utunkba, mint a gyógyulás akadálya, amikor a
kezelés befejeztével keresztül akarjuk vinni az orvostól való tel-
jes elszakadást és feltehető, hogy az a homályos aggodalom,
amely az analizist nem ismerőkben feltámad, akik rettegnek va-
lamit felébreszteni, ami nézetük szerint jobb, ha szunnyad, alap-
jában véve ennek a démonikus kényszernek a feltámadásától tart.

De milyen módon függ össze az ösztönösség az ismétlés
kényszerével? Feltolul bennünk az a gondolat, hogy nyomára
jöttünk itt az ösztönök, esetleg minden organikus élet egy álta-
lános, eddig fel nem ismert, – vagy nem elég nyomatékosan
hangsúlyozott –, karakterének. E s z e r i n t az ösztön n e m
v o l n a egyéb, mint az élő organikus anyagban
bennlakozó törekvés bizonyos korábbi állapot
visszaállítására, melyet ezen élő anyagnak külső zavaró
erők befolyása alatt fel kellett adnia; az organikus rugalmasság
egy neme, vagy ha úgy tetszik, a tehetetlenség megnyilvánulása
a szerves életben.¹⁴

Az ösztönnek ilyen felfogása idegenszerűen hangzik, mert
megszoktuk, hogy az ösztönben átalakulásra és fejlődésre tö-
rekvő mozzanatot lássunk és most épen az ellenkezőt kellene
felismerni benne, minden élet konzervatív természetének meg-
nyilvánulását. Másrészt hamarosan eszünkbe jutnak azok a pél-
dák az állatvilágból, melyek igazolni látszanak az ösztönök tör-
ténelmileg meghatározott voltát. Ha bizonyos halak az ívási idő-
ben fáradságos vándorlásokra vállalkoznak, hogy az ikrát bizo-
nyos vizekben, szokott tartózkodási helyüktől távol rakják le,
úgy számos biológus értelmezése szerint csak fajuk régebbi la-
kóhelyeit keresik fel, melyeket az idők folyamán mással cserél-
tek fel. Ugyanez érvényesülne a vándormadarak vándorlásánál,
ám az egyéb példák keresésétől hamar felment bennünket az a

¹⁴ Nem kétlem, hogy hasonló feltevéseket az „ösztönök“ természeté-
ről már ismételten hangoztattak.

33

figyelmeztetés, hogy az öröklődés tüneményeiben és az embriolo-
gia tényeiben a szerves anyag ismétlési kényszerének legnagysze-
rübb bizonyitékai előtt állunk. Látjuk, hogy az élőállat csirája
arra kényszerül, hogy fejlődésében mindama formák struktúrá-
ját, amelyekből az állat származik – ha csak futólagos megrövi-
ditésben is – megismételje, a helyett, hogy a legrövidebb úton
a végleges kialakuláshoz sietne; és ezt a viselkedést csak csekély
részben magyarázhatjuk mechanikusan, nem mellőzhetjük a hisz-
torikus magyarázatot. És ép igy, messzire felnyulik az állatok
fejlődési sorába az a reprodukáló képesség, mely az elvesztett
szervet pótolni tudja egy teljesen hasonlónak ujból való képzé-
sével.

Természetesen nem lehet figyelmen kivül hagyni azt a közel-
fekvő ellenvetést, hogy a konzervativ ösztönökön kivül, melyek
az ismétlődésre késztetnek, vannak mások is, melyek az ujjáép-
ződésre és haladásra hajtanak; erre az ellenvetésre fejtegetéseink
során vissza is fogunk térni. De előzőleg engedjük át magunkat
annak a csábitásnak, hogy utolsó konzekvenciájáig kövessük azt
a feltevést, mely szerint az összes ösztönök egy korábbi állap-
tot akarnak visszaállitani. Keltse bár az, ami ebből adódik, a
„mély értelműség“ látszatát, és lássék az bár misztikusnak, mi
ártatlannak tudjuk magunkat abban, hogy ilyesmire törekedtünk
volna. Mi csak a kutatás vagy az erre alapozott meggondolás
józan eredményeit keressük és nincs más óhajunk, mint hogy
ezeknek a biztonság jellegét adhassuk meg.

Ha tehát minden organikus ösztön konzervativ, hisztorikus-
san szerzett és regresszióra, a korábbi állapot visszaállitására irá-
nyuló, akkor a szerves fejlődés eredményeit külön zavaró és el-
téritő hatások rovására kell irnunk. Az elemi élőlény kezdettől
fogva nem akart volna megváltozni, mindig ugyanazt az életpá-
lyát ismételte volna változatlan viszonyok mellett. De végső
elemzésben szükségkép földünk fejlődéstörténete és viszonya a
naphoz lenne az, aminek emléknyomai számunkra az organizmu-
sok fejlődésében megörökitődtek. A konzervativ organikus ösz-
tönök életpályájuknak minden ilyen rájuk kényszeritett átalaki-
tását átvették és megőrizték az ismétlődés számára, és ezáltal
megtévesztően olyan erők benyomását kell kelteniök, melyek
átalakulásra és fejlődésre törekszenek, – holott csak régi és új
utakon régi célt igyekszenek elérni. Minden organikus törekvés
eme végcélja is meghatározható volna. Ellentmondana az ösztö-
 

Freud : Halálösztön.

34

nök konzervativ természetének, ha az élet célja egy még azelőtt
soha el nem ért állapot elérése volna. Egy régi, kiindulási hely-
zet lehet az inkább, melyet az élőlény egykor elhagyott, és mely-
hez visszatörekszik, a fejlődés minden kerülő utján keresztül. Ha
el szabad fogadnunk kivételt nem tűrő tapasztalatnak azt, hogy
minden élőlény belső okokból hal meg és tér vissza az anorga-
nikus világba, akkor csak azt mondhatjuk: az élet végcélja
a halál, és a múltba tekintve: az élettelen hamarább
volt meg, mint az élő.

Egyszer valamikor, egy ma még teljesen elképzelhetetlen
erőbehatás felkeltette az élettelen anyagban az élet tulajdonságait.
Talán példányképül szolgált e folyamat és hasonlatos volt ahhoz,
mely később az élő anyag bizonyos rétegében a tudatot terem-
tette meg. Az a feszültség, mely akkor az addig élettelen anyag-
ban támadt, kiegyenlítődésre törekedett, ezzel adva volt az első
ösztön, az élettelenséghez való visszatérés ösztöne.

Az akkor élő anyagnak könnyű volt még a halál, valószinű-
leg csak rövid életpályát kellett befutnia, melynek iránya a fiatal
élet vegyi strukturája által volt meghatározva. Hosszú időn ke-
resztül igy teremtődhetett mindig ujja az élő szubstancia és hal-
hatott könnyű halált, mig a mértékadó külső befolyások olykép
nem változtak meg, hogy a még túlélő szubstanciát az eredeti
életpályától mindjobban elterelték, és mind komplikáltabb
kerülő utakra ösztökélték a halálcél elérés előtt. Ezek a halálhoz
vezető kerülő utak, melyeket a konzervativ ösztönök hűsé-
gesen betartottak, mutatkoznak ma előttünk az életjelenségek
képében. Ha ragaszkodnak ahhoz, hogy az ösztönök kizárólag
konzervativ természetűek, akkor nem juthatunk más feltevések-
hez az élet keletkezése és célja felől.

Ép oly idegenül, mint ezek a következtetések, hangzik
mindaz, ami az ösztönök ama nagy csoportjai számára adódik,
melyeket mi az organizmusok életjelenségei mögött tételezünk
fel. Az önfenntartási ösztönöknek a felvétele, melyeket minden
élő lénynek tulajdonitunk, figyelemreméltó ellentétben áll ama
feltevéssel, hogy az egész ösztönélet a halál előidézésére szolgál.
Az önfenntartási, hatalmi és érvényesülési ösztön elméleti jelen-
tősége összezsugorodik az ilyen megvilágitásban; részletösztö-
nök ezek, arra hivatva, hogy az organizmus saját halálútját biz-
tositsák, és hogy az immanenseken kivül távoltartsák az organiz-
kushoz való visszatérés minden más lehetőségét, de elesik az a rej-
 

35

télyes, semmi összefüggésbe nem illeszthető törekvése az organiz-
musnak, hogy az egész világgal dacolva, – fenntartsa magát. Az
egészből csak annyi marad meg, hogy az organizmus csak a maga
módja szerint akar meghalni, az élet ezen őrzői tehát eredetileg
szintén a halál darabontjai voltak. Az a paradoxon áll elő e
közben, hogy az élő organizmus erélyesen ellenkezik behatások
(veszélyek) ellen, melyek hozzásegíthetnék ahhoz, hogy rövid
úton, mintegy rövidzárlat útján érje el élete célját, de épen ez
a magatartás jellemzi a tisztán ösztönöst, ellentétben az értelmes
törekvéssel.¹⁵

De vessünk számot magunkkal, ez mégsem lehet így! Egész
más megvilágításba kerülnek a szexuális ösztönök, a melyek
számára a neurózistan különleges elhelyezést követelt. Nem min-
den organizmus hódolt be ama külső kényszernek, mely őket
mindig messzebbmenő fejlődésre ösztökélte. Többeknek sikerült
mindmáig alacsony fokukon megmaradni; ha nem is mind, de
sok még ma is él azon élő lények közül, melyek hasonlatosak kell,
hogy legyenek, a magasabbrendű állatok és növények korábbi
fejlődési fokaihoz. És ép oly kevéssé csinálják végig az egész
fejlődési utat egész a természetes halálig az összes elemi orga-
nizmusok, melyek egy magasabb élő lény komplikált testét al-
kotják. Egynémelyikük, a csirasejt, valószínűleg megőrzi az
élő anyag eredeti strukturáját és minden öröklött és újonnan
szerzett ösztönképességgel megrakodva, bizonyos idő mulva le-
válik az egész organizmusról. Talán épen ez a két tulajdonságuk
az, amely önálló létezésüket lehetővé teszi. Kedvező körülmé-
nyek közé helyezve, fejlődni kezdenek, azaz megismétlik azt a
játékot, melynek keletkezésüket köszönhetik, és ez avval végző-
dik, hogy anyaguknak egy része ismét tovább viszi a fejlődést a
végéig, míg egy másik, mint új csiramaradvány, újból vissza-
nyúl a fejlődés legkezdetére. Igy dolgoznak a csirasejtek az élő
anyag halála ellen, és kitudják számára küzdeni azt, ami ránk
potenciális halhatatlanság benyomását teszi, ámbár talán csak a
halál meghosszabbítását jelenti. A legnagyobb mértékben je-
lentős számunkra az a tény, hogy a csirasejt erre a teljesítményre
egy másik hozzá hasonlóval, de tőle mégis különbözővel való ösz-
szeforradás által erősödik meg, vagy egyáltalán csak általa lesz
erre képessé.

¹⁵ V. ö. egyébként ezzel az önfentartási ösztönök eme szélsőséges fel-
fogásának később következő módosulását.

36

Azok az ösztönök, melyek az egyént túlélő elemi organizmu-
sok sorsára ügyelnek, biztos elhelyezésükről gondoskodnak, amig
azok védtelenek a külvilág ingereivel szemben, s melyek más
sejtekkel való összetalálkozásukat előidézik stb., ezek teszik ki
a szexuális ösztönök csoportját. Ezek ugyanabban az értelemben
konzervativek, mint a többiek, a mennyiben az élő anyag korábbi
állapotait állítják vissza, de erősebb mértékben azok, a mennyi-
ben külső behatásokkal szemben különösen ellentállóknak bizo-
nyulnak és azután még egy másik tágabb értelemben, mert ők
magát az életet hosszabb időtartamokon át fenntartják.¹⁶ Ezek
a tulajdonképeni életösztönök; azáltal, hogy ellene hatnak a
többi ösztön szándékának, ami nem más, mint a funkció által a
halálhoz eljuttatni: ellentét mutatkozik köztük és a többi ösztö-
nök között, mely ellentétet a neurózistan már korán jelentősnek
ismert fel. Mintha egy tétovázó ritmus volna ez a szervezetek
életében; az egyik ösztöncsoport rohan előre, hogy minél hama-
rább érje el az élet végcélját, a másik ezen út egy bizonyos he-
lyén visszapattan, hogy azután azt meghatározott ponttól kezdve
ujra befussa, és így az út tartamát meghosszabbítsa. De bárha
szexualitás és nemi különbség az élet kezdetén biztosan nem
volt még, mégis lehetséges, hogy a később szexuálisnak jelölt
ösztönök kezdettől fogva működésbe léptek és munkájukat az én-
ösztönök játéka ellen nem csak későbbi időpontban kezdték meg.

Most, első ízben tekintsünk mi is vissza és kérdezzük meg,
nem nélkülöznek-e minden alapot ezek az okoskodások. Valóban
igaz-e, hogy nincsenek a szexuális ösztönöktől elte-
kintve más ösztönök, mint olyanok, amelyek egy
korábbi állapotot akarnának visszaállítani, és vajjon nincsenek-e
mások is, melyek még soha el nem ért állapot után törekednek?
Nem ismerek a szerves világban egyetlen olyan biztos példát
sem, mely ellentmondana az általunk javasolt jellemzésnek. Biz-
zonyos, hogy nem állapítható meg sem a növény-, sem
az állatvilágban egy magasabb fejlődésre hajtó ösztön, ha
az ilyen fejlődési irány tényleg elvitathatatlan is. De egy-
részt sokszor csak értékelésünkön múlik, ha az egyik fejlődési
fokot magasabbnak mondjuk a másiknál, másrészt az élettan azt
mutatja, hogy a magasabbrafejlődést az egyik ponton nagyon
gyakran egy másiknak a visszafejlődésével kell megfizetni és ki-
 

¹⁶ És mégis csupán a szexuális ösztönöknek tulajdoníthatunk minden
„haladás“-t és „magasabbra fejlődést“ (l. alább.)

37

egyenlíteni. Különben is van elég állati alakulat, melynek fiatal-
kori állapota felismerhetővé teszi, hogy fejlődésük inkább visz-
szamenő jelleget vett fel. A magasabbra fejlődés úgy, mint visz-
szafejlődés, mindkettő lehetne következménye az alkalmazko-
dásra törekvő külső erőknek, és az ösztönök szerepe mind a két
esetben arra szorítkozhatott, hogy a rákényszerített átalakulást
mint belső örömforrást megtartsa.¹⁷

Bizonyára akadnak köztünk sokan, akiknek fájdalmas lemon-
dani arról a hitről, hogy az emberben magában él egy ösztön,
mely a tökéletesedésre hajt, mely őt a szellemi teljesítmény és az
erkölcsi szublimálás mai fokára emelte és melytől elvárhatjuk,
hogy a felsőbbrendű emberré való fejlődésről gondoskodni fog.
Csakhogy én ilyen belső ösztönben nem hiszek és nem látom a
módját, hogyan mentsem meg ezt a jóleső illuziót. Az ember
eddigi fejlődése, úgy tűnik nekem, nem szorul más magyarázatra,
mint az állatoké, és az, amit az emberi individuumok csekélyke
részénél megfigyelhetünk, t. i. a szüntelen törekvést további tö-
kéletesedésre, könnyedén megérthető az ösztönelnyomás követ-
kezményeként, amelyre az emberi kultura legnagyobb értékei
épültek fel. Az elfojtott ösztön sohsem szűnik meg a teljes ki-
elégülésre törekedni, mely egy primér kielégülés élményének
megismétléséből állna; minden pótló és reakciós képződmény és
minden szublimálás elégtelen ahhoz, hogy az ösztön tartós feszült-
ségét megszüntesse és az elért és a kivánt kielégülési öröm kü-
lönbözetéből adódik az a hajtó mozzanat, mely az előidézett
helyzetek egyikénél sem enged megmaradást, hanem a költő sza-
vai szerint: „megfékezhetlenül mindig előre tör.“ (Ungebändigt
immer vorwärts dringt“. Mephisto a „Faust“ I. részében. Studier-
zimmer). Az út visszafelé a teljes kielégüléshez rendszerint el
van torlaszolva azon ellentállások által, melyek az elfojtásokat
fenntartják, és így nem marad más hátra, mint továbbhaladni
a másik, még nyitva álló fejlődési irányban, igaz, hogy kilátás
nélkül arra, hogy a folyamatot lezárni és a célt elérni lehessen.
A neurotikus fóbia képződésének folyamata, mely nem egyéb,
mint valamely ösztönkielégülés elől való menekülés, mintaképét

¹⁷ Ferenczi más uton jutott el ugyanezen felfogás lehetőségéhez „A
valóságérzés fejlődési fokai“ c. munkájában. Intern. Z. f. Psa. I. 1913: „E
gondolatmenet következetes végiggondolása odavezet, hogy meg kell barát-
koznunk az organikus világban általában uralkodó nyugalomra ill. regresz-
szióra való törekvés gondolatával, míg a fejlődés, alkalmazkodás stb. ten-
denciáit csak külső ingerek hatása váltja ki.“

38

adja e látszólagos „tökéletesedési ösztön“ keletkezésének, me-
lyet azonban lehetetlen minden emberi egyénben feltételezni. A
dinamkus feltételek ugyan mindenkiben adva vannak, de az
ökonomikus viszonyok úgylátszik csak ritka esetben kedvezők
e jelenség számára.

Rámutathatunk talán még röviden arra a lehetőségre is, hogy
az Eros ama törekvése, hogy mind nagyobb egységekbe fogja
össze az organikusat, kárpótlás volna az el nem ismerhető „töké-
letesedési ösztönért.“ Az elfojtás hatásaival együtt ez megma-
gyarázhatná az utóbbinak tulajdonított jelenségeket.