56

VII.

Ha az, hogy az ösztönök korábbi állapotot akarnak visszaállí-
tani, tényleg az ösztönök oly általános jellege, akkor nem szabad
azon csodálkozni, hogy a lelki életben annyi folyamat bonyolódik
le függetlenül az örömelvtől. Ez a jelleg közlődnék minden rész-
letösztönnel és minden egyes esetben a fejlődési pálya bizonyos
állomásának újból való elérésére vonatkoznék. De mindaz, a mi
fölött az örömelv még nem nyert hatalmat, még nem kell, hogy
ellentétben álljon vele, és megoldatlan még a feladat, hogy meg-
határozzuk az ösztönös ismétlési folyamatok viszonyát az öröm-
elv uralmához.

A lelki élet legkorábbi és legfontosabb funkciói egyikének is-
mertük fel azt, hogy „megkösse” az érkező ösztönrezdületeket, a
bennük uralkodó elsődleges folyamatot másodlagossal helyette-
sítve, szabadon mozgó megszállási energiájukat túlnyomóan
nyugvó (tonikus) megszállássá változtassa át. Nem lehet az átvál-
toztatás ideje alatt tekintettel lenni a kínérzet létrejöttére, de
ez még nem jelenti azt, hogy az örömelv ez által fel volna füg-
gesztve. Ellenkezőleg, ez az átváltoztatás épen az örömelv szol-
gálatában történik; a megkötés előkészítő cselekmény, mely elő-
készíti és biztosítja az örömelv uralmát.

Válasszuk el egymástól élesebben, mint a hogy eddig tettük,
a tendenciát és a funkciót. Igy az örömelv egy tendencia,
olyan funkció szolgálatában, melynek feladata, hogy a lelki ké-
szüléket teljesen ingerületmentessé tegye, vagy, hogy az ingerü-
let mennyiségét benne állandó vagy lehetőleg alacsony fokon
tartsa. Egyik fogalmazás mellett sem tudunk még határozottan
állást foglalni, de észrevesszük, hogy az így meghatározott funk-
ciónak része van minden élőnek azon általános törekvésében,
hogy az anorganikus világ nyugalmához visszatérjen. Mindany-
nyian tapasztaltuk, hogy a számunkra elérhető legnagyobb gyö-
nyör, a nemi aktus, a legmagasabbra fokozott ingerület pillanatnyi

57

kialvásával van összekötve. Az ösztönrezdület megkötése pedig
előkészítő funkció volna, mely az ingerületet a levezető örömben
való végleges elintézésre készíti elő.

Ugyanebből az összefüggésből adódik az a kérdés, hogy öröm-
és kínérzéseket egyformán termelhetnek-e a megkötött és a kö-
tetlen ingerületi folyamatok. Itt azután egész kétségtelennek lát-
juk, hogy a megkötetlen, primér folyamatok mindkét irányban
sokkal intenzivebb érzéseket eredményeznek, mint a megkötött,
másodlagos folyamatok. Az elsődleges folyamatok időrendben is
a korábbiak, a lelki élet kezdetén nem volt kivülük más, és azt
következtethetjük, hogy ha az örömelv nem érvényesülne már
bennük is, akkor a későbbiek számára ki sem tudna alakulni. Arra
az alapjában nem is egyszerű eredményre jutunk igy, hogy a
lelki élet kezdetén az örömre való törekvés sokkal intenzivebben
nyilvánul meg, mint később, de nem oly korlátlanul, az elv kény-
telen gyakori megszegését elviselni. Érettebb korokban az öröm-
elv uralma sokkal jobban van biztositva, de a megfékezés alól
ép oly kevéssé vonhatta ki magát., mint a többi ösztön általában.
Mindenesetre, a másodlagos folyamatnál ép úgy meg kell lenni
annak, ami az ingerület-folyamatnál az öröm- és kínérzéseket elő-
idézi, mint az elsődleges folyamatnál.

Itt volna a helye annak, hogy további kutatásokat kezdjünk
meg. Tudatunk belülről nemcsak az öröm és kín érzéseit közli,
hanem egy különös feszültséget is, mely önmagában ismét lehet
örömteli vagy kínos. Vajjon megkötött vagy kötetlen energia fo-
lyamatok-e azok, melyeket ezen érzések által külömböztethetünk
meg egymástól, avagy a feszültségérzés a megszállás abszolut nagy-
ságára, esetleg szinvonalára vonatkoztatandó-e, mig az örömkín-
sorozat a megszállás nagyságának az időegységben való változását
mutatja? Fel kell hogy tünjék az is, hogy az életösztönöknek
mennyivel több dolguk van belső észrevevésünkkel, mert ezek
rendzavarók módjára lépnek fel, szakadatlanul feszültségeket
hoznak magukkal, melyeknek elintézését örömnek érezzük, mig
a halálösztönök munkájukat, úgy látszik, feltünés nélkül végzik.
Az örömelv valósággal mintha a halálösztönök szolgálatában-
állna; igaz ugyan, hogy a külső ingerek fölött is őrködik, melye-
ket mindkét ösztönfajta veszélyesnek minősit, de különösen őr-
ködik a belülről jövő ingerfokozódásokra, melyek az életfeladat
megnehezitését eredményezik. Ehhez számtalan egyéb kérdés
kapcsolódik, melyekre most felelni nem lehet. Türelmeseknek kell

58

lennünk és bevárunk a kutatás további eszközeit és alkalmait.
És készen kell lennünk arra is, hogy elhagyjunk olyan utat, melyen
egy ideig jártunk, ha úgy látjuk, hogy az jóra nem vezethet. Csak
azok a hívők, a kik a tudománytól az elvetett katekizmus pótlé-
kát követelik, vehetik rossz néven, ha a kutató továbbképzi
vagy akár átformálja nézeteit. Vigasztaljon bennünket különben
a költő tudományos megismerésünk lassú haladásáért:

„Érd el sántikálva, ha nem tudsz repülni.
Ugymond az Irás is: bicegni nem szégyen.“³⁵

³⁵ „Was man nicht erfliegen kann, muss man erhinken.
Die Schrift sagt, es ist keine Sünde zu hinken.“
(Rückert: Makamen des Hariri.)