VI.

Mint láttuk, főkép az eltolási tevékenység terhére
irandó, hogyha az álomgondolatokra nem találunk vagy
nem ösmerünk rá az álomgondolatokban, bár egyelőre az
ily elferdítés indító okát nem ismerjük. Az álomgondolatok
azonban egy más, enyhébb méretű elváltoztatáson is mennek
keresztül, mely az álommunka egy újabb, de könnyen el-
érthető tevékenységének felfedezéséhez juttat minket. Fel-
tűnik ugyanis, hogy az analizis közben kifejlesztett legelső
álomgondolatok gyakran igen különös alakba vannak öltöz-
tetve; a beszédnek nem azokat a józan formáit öltik ma-
gukra, melyekben a gondolkodás rendszerint megnyilatko-
zik, hanem ellenkezőleg, jelképes módon, hasonlatokban és
metaforákban fejeződnek ki, olyanformán, mint a költé-
szet képekben gazdag nyelvezete. Könnyű meglelni az in-
dítékokat, melyek az álomgondolatok kifejeződésének ily-
fokú kötöttségét létrehozzák. Az álomtartalom jórészt néz-
letes helyzetekből áll; tehát az álomgondolatoknak előbb
olyan idomítást kell elszenvedniök, mely őket e megjelení-
tési módra alkalmassá teszi. Képzeljük el például, hogy az
a feladat hárulna reánk, hogy egy politikai vezércikk vagy
törvényszéki védőbeszéd mondatait rajzolt képek sorozatá-
val kellene érzékeltetnünk; ezt elképzelve, könnyen meg-
értjük, miért kényszeríti az álommunkát ilyen elváltozta-
tásokra az álomtartalomban való kifejezhetőség szem-
pontja.

Az álomgondolatok anyaga többnyire élénk benyomást
keltett élmények emlékeit is tartalmazza, – nem ritkán a
kora gyermekévekből –, melyek annakidején maguk is
mint – jórészt látási tartalmú – helyzetek vésődtek be.

33

Ha csak van rá valami mód, az álomgondolatok ezen alkat-
része elhatározó befolyást gyakorol az álomtartalom alakí-
tására, amennyiben kristályosodási központ módjára vonzó
és szétosztó hatást gyakorol az álomgondolatok anyagára.
Az álombeli helyzet gyakran nem is egyéb, mint egy ily
élénk benyomást keltett élménynek modifikált és beiktatott
részletekkel komplikált ismétlése; csak nagyrítkán tartal-
mazza azonban az álom valóságosan átélt jelenetek hűséges
és hozzákeverés nélküli reprodukcióját.

Az álomtartalom azonban nem kizárólag helyzetekből
áll, vannak benne elszórtan be nem olvasztott vizuális kép-
részletek, beszédtöredékek, sőt elferdítetlen gondolatmór-
zsák is. Így nem lesz talán érdektelen, ha a lehető legrövi-
debben átvizsgáljuk azokat az ábrázolási eszközöket, me-
lyekkel az álommunka rendelkezik a célból, hogy az álom-
gondolatokat az álom sajátos kifejezésmódján érzékeltesse.

Az álomgondolatok elemzés közben igen szövevényes
felépítésű lelki komplexumnak bizonyulnak. Ennek egyes
darabjai a legváltozatosabb logikai kapcsolatban állnak
egymással; van bennük elő- és háttér, vannak feltételek,
eltérések, magyarázások, van bizonyításmenet és ellenvetés.
Csaknem rendszerint ott áll valamely gondolatmenet mel-
lett a kontradiktórius ellentéte. Ebből az anyagból egyet-
len jellegvonás sem hiányzik azok közül, amelyek éber
gondolkodásunkból ösmeretesek. Hogy ebből álom keletkez-
hessék, ezt az egész lelki anyagot össze kell nyomni, úgy,
hogy attól alaposan összesűrűljön, belsőleg szétmorzsolód-
jék, úgyszólván új felületeket kapjon; szükség
van továbbá a helyzetképzésre legalkalmasabb alkatrészek
kiválogató hatására is.

Tekintettel ezen anyag eredetére, e folyamat meg-
érdemli a „regresszió“ elnevezést. A logikai kapcsolatok
azonban, melyek eddig a lelki anyagot összetartották, aköz-
ben, hogy ez az álomtartalommá alakulás történik, elenyész-
nek. Az álommunka úgyszólván csak az álomgondolatok
tárgyi tartalmának megdolgozására vállalkozik. Az elemző
munkára vár azután a feladat, hogy helyreállítsa az össze-
függést, melyet az álommunka megsemisített.

Az álom kifejező eszközeit tehát csenevészeknek mond-
hatjuk, ha összehasonlítjuk gondolkodásos beszédünkkel,

Freud–Ferenczi: Az álomról 3

34

de azért az álom sem kénytelen teljesen lemondani az álom-
gondolatok közti logikai viszonylatok kifejezéséről; sőt elég
gyakran sikerül e viszonylatokat az ő saját szerkezetének
alaki jellegzőivel helyettesítenie.

Az álom mindenekelőtt már azzal is méltányolja az
álomgondolatok minden darabja közti tagadhatatlan össze-
függést, hogy ezt az anyagot egy helyzetté egyesíti. A logikai
összefüggést időben és térben való közelítés által érzékel-
teti, csakúgy, mint az a festő, aki a Parnasszusra egymás
mellé festi az összes költőket, noha azok sohasem voltak
együtt egy hegycsúcson, fogalmilag azonban igenis egy
egységbe tartoznak. Az álom ezt az ábrázolási módot a leg-
kisebb részletekig keresztülviszi és mikor két elemet az
álomtartalomban egymás közelébe helyez, ezzel gyakran
azt akarja hangsúlyozni, hogy az azoknak megfelelő álom-
gondolatok közt különösen benső az összefüggés. Itt egyéb-
ként meg kell jegyezni azt is, hogy az ugyanazon éjjelen
álmodott álmoknak elemzésénél kitűnik, hogy azok ugyan-
abból a gondolatkörből származtak.

Az oksági kapcsolat két álomgondolat között vagy áb-
rázolás nélkül marad, vagy két különböző hosszúságú álom-
darab egymásutánja pótolja azt. Ez az ábrázolás sokszor
fordított, amennyiben az álom kezdete adja a következte-
tést, a befejezése pedig annak előzményét. Ha egy tárgy az
álomban közvetlenül egy másikká alakul át, úgy ezzel az
ok és okozat viszonylata jut, úgy látszik, ábrázoláshoz.

A „vagy-vagy“ alternatívát az álom soha sem fejezi ki,
hanem mindkét tagját mint egyenjogút veszi be ugyanabba
az összefüggésbe. Azt már említettem, hogy ha a vagy-vagy
az álomszövegben fordul elő, úgy azt „és“-nek kell
fordítani.

Egymással ellentétes képzeteket az álom előszeretettel
fejez ki ugyanazzal az elemmel.^*) A „nem“-et, az álom nem
ösmeri. Két gondolat között az ellentétességet, a megfordí-
tottság viszonylatát igen figyelemreméltó alakban ábrázolja
az álom. Azzal fejezi ezt ki, hogy az álomtartalom egy másik

^*) Figyelemreméltó dolog, hogy neves nyelvkutatók állítása sze-
rint a legősibb emberi nyelvek a homlokegyenest ellentéteket ugyan-
azzal a szóval fejezték ki (erős-gyenge; kívül-belül stb.: „Az ősszavak
ellentétesértelműsége“).

35

darabját – mintegy utólagosan – ellenkezőjére fordítja. Az
ellentmondás kifejezésének egy másik módjával később
fogunk megismerkedni. Egy az álomban oly gyakori érzés:
a mozgás gátoltságának érzése, arra szolgál, hogy az im-
pulzusok közti ellentmondást, akarati összeütközést áb-
rázoljon.

A logikai viszonylatok között egyetlenegynek: a hason-
lóságnak, közösségnek, megegyezésnek a legnagyobb mér-
tékben kedvez az álomképződés mechanizmusa. Az álom-
munka ezeket használja fel az álombeli sűrítés támaszpont-
jaiul, amennyiben mindent, amiben ilyen megegyezés mu-
tatkozik, új egységgé von össze.

A vázlatos megjegyzések e rövid sora természetesen
nem elegendő ahhoz, hogy ennek alapján méltányolhatnók
az álomnak bőségét azokban az alaki ábrázoló eszközök
ben, melyekkel az álomgondolatok logikai viszonylatait érzé-
keltetheti. Ebben a tekintetben az álom lehet finomabb vagy
hanyagabb kidolgozású, a rendelkezésére álló szöveghez több
vagy kevesebb gondossággal ragaszkodó, az álommunka
eszközeit többé vagy kevésbé kimerítő. Ez utóbbi esetben
az álom homályosnak, zavarosnak, összefüggéstelennek
látszik. De ha az álom kézzelfoghatóan képtelennek mutat-
kozik, ha tartalmában nyilvánvaló esztelenség fordul elő,
akkor e mögött szándék rejlik: a logikai követelmények
látszólagos elhanyagolása itt az álomgondolatok értelmi
tartalmának egy darabját fejezi ki. Ha képtelenség van az
álomtartalomban, úgy ez ellentmondást, nevetséget, gúnyt
jelent az álomgondolatokban. Minthogy ez a felvilágosítás
a legerősebb érvet szolgáltatja az ellen a felfogás ellen, amely
szerint az álom szétzilált, kritikátlan szellemi működés ered-
ménye, egy példával akarom jelentőségét hangsúlyozni.

„Ösmerősömet, M. urat, nem kisebb ember, mint
Goethe megtámadta egy értekezésben, mindnyájunk nézete
szerint indokolatlanul hevesen. M. úr természetesen meg
van semmisülve e támadás után; keservesen panaszko-
dik miatta egy asztaltársaságának; de Goethe iránti tisz-
teletét ez a személyes tapasztalás nem csökkentette.
Erre megpróbálom egy kissé tisztázni az időbeli viszo-
nyokat, melyek valószínűtlennek látszanak. Goethe
1832-ben halt meg. Minthogy M. úr elleni támadásának

36

természetesen korábban kellett megtörténnie, tehát M. úr
akkor még egész fiatal ember volt. Elfogadhatónak látom,
hogy 18 éves volt. De nem tudom bizonyosan, melyik esz-
tendőt írjuk most s így az egész számadás homályba borul.
Egyébiránt a támadás Goethe ismert értekezésében, a „Ter-
mészet“-ben jelent meg.“

Hogy az álom képtelenségét még élesebben megvilágít-
sam, közlöm, hogy M. úr ifjú üzletember és idegen tőle
minden költői vagy irodalmi érdeklődés. De ha ez álom elem-
zésébe mélyedek, talán sikerül kimutatni, mennyi „rend-
szer“ van e mögött az „őrültség“ mögött. Az álom három
forrásból meríti anyagát.

1. M. úr, kivel egy asztaltársaságban ösmerkedtem
meg, egy napon arra kért, vizsgáljam meg bátyját,
kinél a szellemi működés zavarának jelei mutatkoz-
nak. Mikor ezzel a beteggel foglalkoztam, az a kínos
eset adódott elő, hogy ő minden indok nélkül pel-
lengérre állította fivérét, célzásokat téve ifjúkori ki-
hágásaira. A betegtől megkérdeztem, melyik évben
született (az álomban halálozási évről van szó) és
különféle számításokat végeztettem vele, hogy bi-
zonyságot szerezzek emlékezőtehetsége gyöngü-
léséről.

2. Egy orvosi ujság, mely címlapján az én nevemmel
is hivatkozhatott, egy meglehetős fiatal referens
tollából valósággal „megsemmisítő“ bírálatot közölt
F. berlini barátom egy könyvéről. A szerkesztőt
ezért felelősségre vontam s ő kifejezést is adott saj-
nálkozásának, de nem volt hajlandó megígérni, hogy
a dolgot jóváteszi. Erre én megszüntettem az illető
ujsághoz való viszonyomat s lemondó levelemben
annak a reményemnek adtam kifejezést, hogy sze-
mélyes viszonyunknak ez az eset nem fog ártani.
Ez az álom tulajdonképeni forrása. Barátom művé-
nek kedvezőtlen fogadtatása mély benyomást tett
rám. Az én értékelésem szerint alapvető élettudo-
mányi felfedezést tartalmazott, mely csak most –
sok évvel azután – kezd a szaktársak közt érdek-
lődést kelteni.

37

3. Egy nőbetegem kevéssel azelőtt elmondta nekem
fivérének kórtörténetét, ki ezzel a kiáltással „Ter-
mészet, természet“ őrjöngeni kezdett. Az orvosok
azt hitték, hogy ez a felkiáltás Goethe ama szép
értekezésének olvasásából ered s arra mutat, hogy a
beteg tanulmányaiban való túlerőltetés folytán be-
tegedett meg. Én erre úgy nyilatkoztam, hogy elfo-
gadhatóbbnak találom azt a felfogást, hogy a „Ter-
mészet“ szó abban a nemi értelemben veendő,
amelyben az nálunk a kevésbbé műveltek közt is
ismeretes. Hogy a szerencsétlen később maga cson-
kította meg a nemi szerveit, legalább is nem mond
ellent e nézetemnek. 18 éves volt a beteg, mikor ez
a rohama bekövetkezett.

Az álomtartalomban az „én“ mögött mindenekelőtt az
a barátom rejlik, akivel a kritika oly csúful bánt el. „Meg-
próbálom egy kissé felderíteni az időbeli viszonyokat.“ Ba-
rátomnak az a könyve ugyanis az élet időbeli viszonyaival
foglalkozik s egyebek közt Goethe élettartamát is, napokban
kifejezve, egy a biológiában jelentős szám többszörösének
találta. Ez az „én“ azonban egy paralitikussal van itt azo-
nosítva. („Nem tudom bizonyosn, melyik esztendőt írjuk
most.“) Az álom tehát azt ábrázolja, hogy barátom úgy
viselkedik, mint egy paralitikus, szinte kéjeleg a képtelensé-
gekben. Az álomgondolatok pedig irónikusan ezt mondják:
„Persze, ő az őrült, ő a bolond s tiétek a lángész. Hátha
talán megfordítva áll a dolog?“ – Ez a megfordítás pedig
bőségesen képviselve van az álomtartalomban, ahol Goethe
támadja meg azt a fiatalembert, ami képtelenség, míg a
most élő fiatalnak könnyű a nagy Goethét ma is meg-
támadnia.

Merem állítani, hogy nincs álom, amelyet más, mint az
önzés rezdülete sugallana. Az álombeli én is valósággal nem-
csak barátomat, hanem jómagamat is jelenti. Azonosítom
magamat vele, mert a sors, melyben az ő felfedezése része-
sült, szerintem mintaképe annak, amelyben a saját felfede-
zéseimet fogják részesíteni. Ha majd előállok elméletemmel,
mely a pszichoneurózisok kórokai közül a nemieket emeli ki
(lásd a célzást arra a 18 éves betegre „Természet, termé-

38

szet“), ugyanilyen bírálat lesz az osztályrészem s e kritikát
már most ugyanazzal a gúnnyal fogadom.
Ha még tovább követem az álomgondolatokat, ujra és
ujra csak nevetséget és gúnyt találok az álom képtelenségei
nek megfelelői gyanánt. Egy repedt juhkoponya, melyet a
Lidón talált, keltette fel – mint ismeretes – Goetheben
a koponyának u. n. csigolya-elméletét. – Barátom azzal
dicsekszik, hogy diákkorában ő támasztott viharos mozgal-
mat egy tanár eltávolítására, ki bár egykor érdemdús volt
(egyebek közt épen az összehasonlító boncztan e részében),
aggkori elmegyengeség folytán képtelenné vált a tanításra.
Az általa megkezdett izgatás pedig hozzájárult azon hely-
telenség kiküszöböléséhez, hogy a német egyetemeken nincs
az akadémiai működésének korhatára. – „Alter schützt vor
Torheit nicht.“ – Az itteni kórházban szerencsém volt
éveken át oly főorvos alatt szolgálhatni, ki régóta
megkövesedett, évtizedek óta köztudomás szerint gyenge-
elméjű volt és felelősségteljes hivatalát mégis tovább
viselhette. Róla oly jellemzés jut eszembe, mely a lidói
lelethez hasonlít. Erre a tanárra alkalmazták egykor
fiatal kórházi kollégáim egy változatát annak az akkoriban
közkedvelt dalnak: Das hat kein Goethe g’schrieben, das
hat kein Schiller g’dicht stb. …