X.

A filozófusok mindmáig nem érezték a szükségét, hogy
az elfojtás lélektanával foglalkozzanak. Megengedhető dolog
tehát, ha most, mikor először közelítjük meg ezen még
ismeretlen folyamat mibenlétét, érzékletes képet igyekszünk
alkotni az álomképződés mikéntjéről. Igaz, hogy ez az átmé-
zet, melyhez nemcsak az álom tanulmányozása útján ju-
tunk, ma már meglehetős bonyolult, ámde ennél egyszerűb-
bel nem felelhetünk meg feladatunknak. Feltesszük, hogy
lelki szerkezetünkben két gondolatképző fórum van, közü-
lük a másodiknak megvan az az előjoga, hogy termékei előtt
nyitva áll a tudathoz vezető út, míg az első instáncia tény-
kedése magábanvéve tudattalan s csak a másodikon keresz-
tül juthat el a tudathoz. A két lelki hatóság határán, az első-
ből a másodikba vivő átmenetnél cenzura őrködik, mely
csak azt ereszti át, ami neki kellemes, a többit visszatartja.
Ilyenkor azután a cenzúrától visszautasított dolgok, a mi
meghatározásunk szerint, elfojtott állapotban vannak. Te-
gyük fel, hogy bizonyos körülmények között, egyebek közt
például alvás közben, olykép változik meg a két instanciá-
nak erőbeli viszonya, hogy az elfojtottakat nem sikerül
többé teljesen visszaszorítani; tegyük fel például, hogy ez
alvás közben az által következik be, hogy a cenzura szigo-
rúsága alábbhagy: akkor az eddig elfojtott dolgoknak sike-
rülni fog utat törni a tudathoz. Minthogy azonban a cen-
zura sohasem szűnik meg, hanem csak enyhül, ezért a
keresztültört anyag mégis tűrni kénytelen bizonyos változ-
tatásokat, melyek megbotránkoztató voltát enyhítik. Ami
aztán ilyen esetben tudatossá lesz, kompromisszum
lesz a között, amit az első instáncia szándékol s a között,
amit a másik követel. Elfojtás – a cenzura csökkenése –

52

kiegyezés, ez az alapterv ugyanígy érvényben van nemcsak
az álom, hanem igen sok más, kóros lelki képződmény létre
jötténél is, és a kiegyezés megkötésénél itt is, amott is meg
figyelhető a sűrítés és eltolás tevékenysége s a felületes
eszmekapcsolások oly igénybevétele, amilyennel az álom
munka ismertetett meg minket. Nincs okunk rá, hogy be
ne ismerjük, hogy abba, amit mi az álommunka magyará-
zata gyanánt állítottunk oda, dämonisztikus elem is bele
játszott. Mi azt a benyomást nyertük, hogy a homályos
álmok képződése úgy történik, mintha egy személynek, ki
függőségi viszonyban áll egy másikkal, olyan mondani-
valója volna, melyet az utóbbi nem szívesen hallgatna, és
ebből a hasonlatból kiindulva alkottuk meg az álomferdi-
tés és a cenzúra fogalmát s azon voltunk, hogy ezt a benyo-
másunkat egy kétségkívül nyers, de legalább szemléletes
lélektani teóriába öltöztessük. Bármi legyen is az, amivel a
tárgy további megvilágosodása után a mi első és második
instanciánk azonosítható lesz, arra számítunk, hogy fel-
tevésünknek megfelelője majdan igazolni fogja, hogy a má-
sodik instancia uralja a tudathoz vezető utat, s az elsőt el
tudja zárni a tudattól.

Az alvó állapot leküzdése után a cenzúra teljes szigora
gyorsan helyreáll, s most utólag megsemmisítheti, amit
gyengeségének ideje alatt kicsempésztek. Hogy az álom
elfelejtése legalább részben erre a magyarázatra szorul, an-
nak bizonysága egy számtalanszor beigazolódott tapaszta-
tom. Az álom elbeszélése vagy elemzése közben nem ritkán
megesik, hogy az álomtartalom egy elfelejtettnek hitt töre-
déke újra felbukkan. Ilyen, a feledésből kiragadott darab
ból rendszerint a legjobb és legegyenesebb út vezet az álom
jelentéséhez. Valószínűleg épen ezért kellett újból elfelej-
tődnie, vagyis ismételten elfojtást szenvednie el.