XII.

Aki ragaszkodik ahhoz a szemponthoz, amely szerint a
cenzura az álomferdítés fő indító oka, nem fog csodálkozni,
ha az álomfejtés eredményeiből azt is megtanulja, hogy a fel-
nőttek legtöbb álmát az elemzés erotikus vágyakra vezeti
vissza. Ez az állítás nem akar a leplezetlenül szexuális tar-
talmú álmokra célozni, melyeket bizonyára minden álmodó
ismer saját tapasztalásából, holott egyedül ezeket szokták
„szexuális álmok“ neve alatt leírni. Igaz, ezek az álmok is
elég sok idegenszerű dolgot produkálnak a tekintetben, hogy
milyen személyeket választanak nemi tárgyul, hogy minden
nemi korlát, melyet pedig az álmodó éber állapotban nem
hágna át, itt el van hárítva az útból és abban, hogy benne
sok az u. n. perverzitásokra emlékeztető részlet fordul elő.
Az analizis azonban megmutatja, hogy igen sok más álom
is, melyeknek nyilvánvaló tartalma semmi erotikát nem árul
el, a magyarázó elemzési munka befejeztével nemi vágy-
teljesülésnek bizonyul; másrészt az is kitűnik itt, hogy igen
sok gondolatnak, melyek mint „nappali maradékok“ ját-
szanak bele az ébrenlét gondolatvilágából az áloméba, csak
elfojtott erotikus vágyak segítségével sikerült helyt kapniok
az álom színjátékában.

Ezen elméletileg egyáltalában nem várt vagy kivánt
tényállás magyarázatául utalunk arra, hogy a kulturára való
nevelés folytán az ösztönök egyetlen más csoportja sem
szenved el oly messzemenő elfojtást, mint épen a nemiek,
másrészt arra, hogy épen nemi ösztönök azok, melyek a ma-
gasabb lelki forumok uralma alól a legtöbb embernél a leg-
könnyebben tudják kivonni magukat. Mióta megismerked-
tünk a nyilvánulásaiban gyakran oly jelentéktelennek látszó,
rendesen észre sem vett vagy félreértett gyermeki szexuali-

58

tással, jogunk van azt mondani, hogy csaknem minden kul-
turember megőrizte egy vagy más tekintetben nemi életének
gyermekességét s így megértjük ebből, hogy elfojtott infan-
tilis nemi vágyak szolgáltatják az álomképződés leggyako-
ribb és legerősebb mozgatóerejét.^*)

Hogy az olyan álomnak, mely erotikus vágyakat fejez ki,
sikerül nyilvánvaló tartalma által az ártatlanság és nemi-
től mentesség benyomását kelteni, csak egy módon lehetséges.
Nemi képzetek anyagát nem szabad mint olyat ábrázoláshoz
juttatni, hanem az álomtartalomban célzások, jelzések s a
közvetett ábrázolás más hasonló módjai kell, hogy helyette-
sítsék azokat, még hozzá oly módjai a közvetett ábrázolás-
nak, melyeknek a jelentése nem magától értetődő. Az ábrá-
zolás azon eszközeit, melyek e feltételeknek megfelelnek, az
ábrázolandó dolgok szimbólumainak szokás nevezni. Külö-
nös érdeklődésünkre azóta tarthatnak számot e szimbolu-
mok, mióta észrevették, hogy az egy nyelven beszélők álmaik-
ban ugyanazokat a szimbólumokat alkalmazzák, sőt egyes-
esetekben a jelképközösség túlhága a nyelvközösség határait
is. Minthogy maga az álmodó nem ismeri az általa használt
szimbólumok jelentőségét, egyelőre talány, honnan szár-
mazik azok viszonylata a tőlük helyettesített vagy jelzett-
dolgokhoz. Maga a tény azonban kétséget nem szenved és
jelentőssé válik az álomfejtés technikája szempontjából, mert
az álomszimbolika segítségével lehetséges az álomtartalom-
egyes elemeinek, az álom némely részletének, néha egész-
álmoknak a jelentését megérteni anélkül, hogy az álmodót-
ki kellene kérdeznünk, ötleteit elmondatnunk. Ezzel meg-
közelítjük az álommagyarázás népies eszményképét, más-
részt visszatérünk a régi népek magyarázó technikájához;
náluk az álomfejtés csupán szimbolikával való magyarázás-
ból állott.

Bár az álomszimbolumok tanulmányozása még nagyon-
távol van a befejezésétől, mégis módunkban van már egyes-
határozott kijelentéseket tehetni felőlük, úgy általánosság-
ban, mint némely részletkérdésben. Vannak szimbolumok,

^*)Lásd a szerző e tárgyról írt művét: „Drei Abhandlungen zur
Sexualtheorie“. 1905. III. kiadás. 1913. (E mű fordításomban magya-
rul is megjelent „Három értekezés a sexualitás elméletéről“ cím alatt.
Budapest, 1915. Ford.)

59

melyek csaknem általánosan egyértelműen magyarázhatók,
így a király és királyné (császár, császárné) a szülőket jelen-
tik, a szoba – asszonyt ábrázol (Frauenzimmer!), annak
be- és kijáratai a test nyílásait. Az álomszimbolumok leg-
nagyobb része személyek, testrészek és olyan testi működé-
sek ábrázolására szolgál, melyek erotikus érdeklődéstől
hangsúlyozvák, különösen a nemi szerveket a gyakran igen
meglepő jelképek egész sora ábrázolhatja; a legváltozato-
sabb természetű tárgyak lehetnek a nemi szervek jelképes
ábrázolásának eszközei. A közösség, a „tertium compara-
tionis“ magától értetődik, ha éles fegyver, hosszú és me-
rev tárgy, például fatörzs, bot helyettesíti álomban a férfi
nemi szervét; szintúgy, ha szekrény, doboz, kocsi, kályha
reprezentálja a női testet; de nem minden szimbólumnál ily
könnyű dolog a kapcsoló viszonylatok átértése. Hitetlenség
gel fogadnók például, hogy a lépcső és a mászás a nemi
közösülésnek, a nyakkendő a férfi nemi szervnek, a faanyag
a női testnek legyen a szimbóluma, ha nem sikerülne más
úton is meggyőződést szerezni e szimbolikus viszonylat tény-
legességéről. Egyébiránt az álomszimbolumok egész sora
kétnemű, az esetleges összefüggések szerint vonatkozhatik
férfi vagy női genitálékra.

Vannak univerzális elterjedettségű szimbólumok, melye-
ket ugyanazon nyelv- és műveltségi kör minden tagjának
álmaiban fellelhetünk; viszont vannak igen szűk körben,
vagy csak egyénileg jelentőségteljes jelképek, melyeket az
egyes ember alkotott a saját képzetkörének anyagából. Az
előbbiek közt vannak olyanok, melyeknél már maga a nyelv-
használat is indokolja, hogy igényük legyen a nemiség helyet-
tesítésére (így a földmívelésből származók, például a német
„Fortpflanzung“, a termékenyítő mag); viszont olyanok is
vannak melyeknek a nemiséghez való viszonya, úgy látszik,
visszanyúlik a legősibb időkbe s képzetalkotásunk leghomá-
lyosabb mélységeibe. E kétféle szimbólumot illetőleg a jelkép-
alkotó erők napjainkban sem aludtak ki. Megfigyelhetjük,
hogy egy-egy ujonnan felfedezett tárgy (például a léghajó)
azonmód univerzálisan elterjedt nemi szimbólum rangjára
emelkedik.

Téves volna egyébként azt hinnünk, hogy az álom-
szimbolikának (az „álom nyelvének“) alaposabb ismerete

60

függetleníthetne minket attól, hogy az álmodónak az álom-
hoz kapcsolódó ötleteit is ki kelljen kérdezni, úgy, hogy
teljesen visszatérhetnénk az antik álomfejtési technikához.
Eltekintve attól, hogy vannak egyéni szimbólumok, és hogy
az univerzálisok alkalmazásában is vannak ingadozások,
sohasem tudhatjuk eleve, hogy az álomtartalom valamely
eleme jelképesen veendő-e, vagy eredeti értelmében; azt
pedig határozottan tudjuk, hogy az álomnak nem lehet az
egész tartalmát jelképesen magyarázni. Az álomszimbolika
ismerete legfeljebb csak az egyes álomtartalmi alkatrészek
lefordítását teszi lehetővé és sohasem fogja feleslegessé tenni
a fennebb közölt technikai szabályok alkalmazását. Viszont
ép ott válik a magyarázó munka legbecsesebb segédeszkö-
zévé, ahol az álmodó ötletei csődöt mondanak, vagy ki nem
elégítők.

Nélkülözhetetlennek bizonyul az álomszimbolika az em-
ber úgynevezett „tipikus“ álmainak és az egyes egyéni
„ismétlődő“ álmainak értelmezésénél. Ha az álom jelképes
kifejezésmódjának méltánylása e rövid vázlatban is arány-
lag oly tökéletlenül sikerült, úgy e mulasztás mentségéül
hivatkoznunk kell egy megismerésünkre, mely a legfonto-
sabb mindazok közt, amiket e tárgyról alkothattunk. Az
álomszimbolika jóval túlmegy az álom területén; nemcsak
az álomnak a kiváltsága, hanem ugyanígy uralkodik a mese,
a rege, a monda, a hitrege, az élc és a népies mondások
ábrázolásmódjában. A szimbolika lehetővé teszi, hogy kö-
vessük az álom benső kapcsolatait mindezekkel a lelki kép-
ződményekkel; be kell azonban látnunk azt is, hogy a szim-
bolikát nem az álommunka teremti, hanem, hogy az való-
színűleg tudattalan gondolkodásunk egy sajátsága, mely
gondolkodás az álommunka számára a sűríthető, eltolható,
dramatizálható anyagot szolgáltatja.^*)

^*)Bővebben írnak az álomszimbolikáról az álomfejtésről szóló
régi írások, a daldísi Artemidoros, Scherner: „Das Leben des Trau-
mes“ 1861., a szerző „Traumdeutung“-ja, a pszichoanalitikus iskola
mithologiai munkái és W. Stekel könyve („Die Sprache des Traumes“,
1911.).